Pregitzer Fruzsina 1959. június 18-án született Budapesten.
Az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában érettségizett, majd egy évet a Nemzeti Színház Stúdióban tanult Bodnár Sándor, Simon Zoltán és Tatár Eszter irányítása alatt. 1978-ban felvették a főiskolára, ahol Marton Endre osztályába került. Marton sajnálatos módon 1979 őszén elhunyt, így valójában irányítás nélkül maradt az osztálya. Ennek ellenére a főiskola nagy hatással volt rá olyan neves tanárainak köszönhetően, mint például Hegedűs Géza, Nádasdy Kálmán és Gáti József.
A diploma megszerzése után 1982-ben a Nemzeti Színház szerződtette, melynek nyolc évig volt a tagja. Első jelentős szerepe 1980-ban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művében Ilma szerepe volt. Több alkalommal vendégszerepelt a Játékszínben. Miskolcon is vendégként játszotta el Josie szerepét Eugene O'Neill Holt fény (Boldogtalan hold) című darabjában. 1990-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szerződtette.
Az egyik legszebben beszélő magyar színésznő, aki tehetségét nemcsak a színpadon, hanem a Magyar Rádió stúdiójában is kamatoztatta. Budapesten sokat rádiózott, ezt a tevékenységet Nyíregyházán a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában folytatta, amelynek rendszeres közreműködője, szerkesztője volt. Nevéhez fűződik a Móricz Zsigmond Színház Déryné-hadművelet elnevezésű akciója, mellyel a tájelőadások rendszerét modernizálva juttatták el a kultúrát Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakóihoz. Már a Nemzeti Színház Stúdiójában tanított 1984-ben, ezt a munkát folytatta Nyíregyházán is. Itt budapesti mintára 1994-ben kezdtek színészképzésbe az akkori nyíregyházi igazgató, Verebes István kezdeményezésére. A művésznő színházi munkái mellett a 2011/12-es tanévtől beszédművelést oktat a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Drámajátékos foglalkozásokat is tartott a nyíregyházi Huszártelepen halmozottan hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyerekeknek. Több önálló estet állított már össze: Uram, nem látta Magyarországot?; Kicsi faluból való; Táncreakció; Nem viccelek, csak játszom; Mécs László emlékestjei: Legyen világosság!, „Tükre vagyok minden mosolyoknak” (Batta Hajnalkával). A Magyar Kultúra Lovagjaként ezekkel a műsorokkal is a közművelődést szolgálja határainkon innen és túl. Rendezőként is bemutatkozott nemrégiben, az Alszanak a halak? című elmúlásról szóló monodrámát 2021. november elejétől játsszák Fridrik Noémi szereplésével a Móricz Zsigmond Színház Művész Stúdiójában.
_______________________________________
Életrajzi adatok
Budapest, 1959. június 18.
Tanulmányok
1973–1977: Radnóti Miklós Gimnázium
1977–1978: Nemzeti Színház Stúdió
1978–1982: Színház- és Filmművészeti Főiskola
Társulati tagság
1982–1990: Nemzeti Színház
1990–: nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Művészeti szervezeti tagság
2014–: Magyar Művészeti Akadémia, levelező tagja
2021-: Magyar Művészeti Akadémia, rendes tagja
Állami díjak és kitüntetések
1994 - Jászai Mari-díj
2022- Magyarország Érdemes Művésze díj
Nem állami díjak és elismerések
1987 - I. Gyermekszínházi Fesztivál legjobb női alakítás díja
1987 - Farkas–Ratkó-díj (a Pesti Magyar Színház és az új Nemzeti Színház díja)
1987 - Rajz János-díj (a Nemzeti Színház társulatának díja)
1989 - Rajz János-díj (a Nemzeti Színház társulatának díja)
1993 - Domján Edit-díj
2001 - Stúdiószínházi Fesztivál díja
2010 - Magyar Kultúra Lovagja (a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elismerése)
2012 - Móricz-gyűrű (a Móricz Zsigmond Színház elismerése)
2013 - Kelet színésze díj (Móricz Zsigmond Színház)
2015 - Prima-díj, regionális
Szerepei:
2016/2017-es évad:
Irina Nyikolajevna Arkagyina - Borisz Akunyin: Sirály
Dotty Otley - Michael Frayn: Függöny fel!
Öregasszony - Hamvai Kornél: Castel Felice
2017/2018-as évad:
Olivarez hercegnő - Friedrich Schiller: Don Carlos
Anya - Thomas Middleton: Asszony asszonynak farkasa
Mag Folan - Martin McDonagh: Leenane szépe
2018/2019-es évad:
Miss Nyúl Dóra - Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve
Anna, a nagymama - Dragomán György: Kalucsni
Mrs. Pickwick - Huszka Jenő – Martos Ferenc – Bakonyi Károly: Bob herceg
Yvonne - Jean Cocteau: Rettenetes szülők
2019/2020-as évad:
Doll Common - April De Angelis: Színházi bestiák
Nagymama – Ödön Von Horváth: Mesél a bécsi erdő
Valcz Péter: Állati színjáték
2020/2021-es évad:
Mammy - Martin McDonagh: A kripli
Királyné - Szálinger Balázs: A csillagszemű juhász
2021/2022-es évad:
Anna Fierling - Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
Királyné, Sün - Szálinger Balázs: A csillagszemű juhász
2022/22-as évad:
Eric Idle – John Du Prez - Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical (Galahad anyja)
David Lindsay-Abaire – Görbe tükrök (Gertie)
Karinthy Frigyes fordítása alapján Micimackó a Pagony utca 100-ban (Kanga)
Jon Arne Saegrov - Per Inge Torkelsen - Maggi és Lillemor (Lillemor)
2023/24-es évad:
Friedrich Dürrenmatt – Az öreg hölgy látogatása (Ill felesége)
Eric Toledano és Olivier Nakache Életrevalók című filmforgatókönyve alapján Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával a Móricz Zsigmond Színház színpadára írta: Szabó Máté és Perczel Enikő : Életrevalók