Cseresznyéskert

Anton Pavlovics Csehov

CSERESZNYÉSKERT

(Komédia két részben)

Fordította: Spiró György

Csehov egyik legtöbbet játszott színpadi műve a Cseresznyéskert a 19. század végén játszódik. A Ranyevszkaja család birtokát elárverezik, hogy villákat, nyaralókat építsenek a helyén. A család, amely a birtokon élt, szétszóródik: van aki állást vállal, mások külföldre utaznak. A jobbágyfelszabadítás, amelyet döbbenten vesznek tudomásul, egy ősi életforma eltemetését jelenti; a család tagjai, akik ennek az életformának egy-egy oldalát jelképezik, értetlenül fogadják a változást. A mű szimbolikus jelentést hordozva, bármely életforma megszűnésének tragikumát érzékelteti. Ez a színmű szinte minden csehovi motívumot felvonultat, szereplői különböző hangszínben megismétlik a korábbi darabok nagy mondandóit, felismeréseit, sok mozzanatában és a hősök sok vonásában hasonlít az előbbi darabokhoz. Hozzájuk képest mégis előrelépés. Itt is az orosz birtokos-értelmiségi közegben játszatva az eseményeket az író - félúton a dráma, a tragédia és groteszk filozofikus színmű között. A csehovi dráma egyik összefoglalásának, az író eszméinek, egyik színpadi enciklopédiájának is szokták tekinteni. A címben is szereplő szimbólum a "vesztett illúziók" és a régi orosz élet jelképe is egyben: a Cseresznyéskertet, a régi Oroszország szimbólumát elvesztik azok, akik nem voltak képesek megtartani. A darab fiatal hősei azonban reménykedve hirdetik: "Új kertet ültetünk, pompásabbat ennél".

Legeza Ilona

Díszlet: IVO KROBOT m.v.

Jelmez: ZOJA MIKOTOVA m.v.

Zeneszerző: JIRI BULIS m.v.

Dramaturg: BOGNÁR RÓBERT

Koreográfus: ZOJA MIKOTOVA

Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA

Rendező: IVO KROBOT m.v.

Bemutató: 1992. június 6.

Kritikák

Az évad utolsó perceiben még egyszer színre került a Cseresznyéskert, ezúttal Nyíregyházán, Ivo Krobot vendégrendezésében. S az előadás szolgált újdonságokkal, érdekességekkel és pozitívumokkal. Krobot felfedezőútra indult a darabban, s helyenként sajátos értelmezési lehetőségekre lelt. Rokonszenves kísérleteket folytat...

...Molnár Erika Ranyevszkaja-alakításában mintha kissé túltengne a „prekoncepció”: egy színésznő elképzelése a nagy szerepről. Néha azonban enged a teatralitásból, s ilyenkor nagyszerű pillanatokkal ajándékoz meg. Például amikor Lopahin a cseresznyéskert megmentésére tesz javaslatot. Felparcellázni, üdülővendégeknek kiadni! – mondja. Molnár Erika éppen szépítkezik. Kis tükrén át szemügyre veszi Lopahint, s elhúzza a száját. Ne haragudjon, de az olyan közönséges! – veti oda lenyűgözően tökéletes ranyevszkajasággal. Lopahinként Megyeri Zoltán az előadás egyik kitűnősége. A másik a Trofimovot megformáló Ternyák Zoltán. Szeretem Ternyákban, hogy minden körülmények között igyekszik megtalálni a lehető legéletszerűbb, legvalódibb, legemberibb hangot és színpadi cselekvést. Trofimovként is képes hitelességi csúcsteljesítményre. Amikor Ranyevszkajával eszmecserél, egy pillanatig úgy tetszik, meg fogja csókolni az asszonyt. S Ternyák ezt a bátortalan és sikerületlen csókkísérletet úgy tudja eljátszani, hogy Ranyevszkaja észre sem veszi. Csak mi, nézők. Ternyák egy másik jelenetben is remekel; Ányával, akit a főiskolás Bodor Erzsébet alakít. Másodszor van szerencsém a növendék színésznőhöz: nemrégiben rémes öregasszonyként láttam (Witkiewicz: Az anya), most hamvas naivának, s mindkét szerepben megnyerőnek és meggyőzőnek mutatkozott.

A nyíregyháziak Cseresznyéskertjében majd' mindenki fiatalabb a szerepénél (még az öreg Firsz, illetve Tóth Károly is csak játssza, hogy öreg). Nyilván ettől olyan üdítően fiatalos és kócos a produkció. Jólesik látni annyi unalmasan jólfésült előadás után.

Stuber Andrea

Népszava