Svejk

Jaroslav Hasek – Verebes István

SVEJK

Színpadra alkalmazta: Verebes István

Rendező: TASNÁDI CSABA

"Első megjelenése óta a Svejk sok-sok kiadásban járta végig az egész világot. Sikerét többek között az is magyarázza, hogy az imperialista háborúk elleni gyűlölet ma is ott él minden nyelvű és fajtájú dolgozó emberben. A Svejk politikai célzatát megértették a kapitalista országok olvasói, hiszen ezekben az államokban továbbra is fennmaradtak a kapitalisztikus érdekeket szolgáló hadseregek. És a Svejk-féle alakok, akik szembekerülnek a hadvezetőséggel s leleplezik nevetséges voltát, csakis a kapitalista rendszeren belül képzelhetők el. De megbecsülik Hasek könyvét a szocialista és demokratikus táborban is, ahol ugyan a svejki ellenállásnak nincs semmilyen társadalmi és pszichológiai alapja, de ahol az olvasók jól tudják, hogy a Svejk által nevetségessé tett imperializmus, háborús uszítás még egyáltalán nem tűnt el az emberiség életéből, hanem olyan veszélyt jelent, amely ellen védekezni kell. Ezért szereti és olvassa örömmel a Svejk-et a szovjet ember, azért adják ki a derék katona kalandjait mindenütt, ahol az emberek a békéért, a szocialista építésért lelkesednek."

Kovács András előszava az 1956-os Svejk-kiadáshoz

Díszlet: MIRA JÁNOS

Jelmez: HÚROS ANNAMÁRIA

Zenei vezető: KAZÁR PÁL

Koreográfus: NAGY GYÖRGY

Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA

Kritikák

Az idei évad utolsó színházi bemutatója lendületes előadás volt. A tempót első sorban a két főszereplő (Gazsó György - Svejk, Szalma Tamás - Lukas) diktálták, de a népes szereplőgárda minden tagja átvette ezt a ritmust. Olykor még fokozták is (Keresztes Sándor, Mészáros Árpád és Gazsó György jelenete), ami egy kicsit a harsányabb megoldás felé terelte a játékot. Ugyanez mondható el Avass Attila alakításáról, aki a hadbírót nem szatírikus eszközökkel, sokkal inkább látványosan komikus eszközökkel formálta meg. Nagyon jó volt jelenetében Kerekes László, Hetey László, Megyeri Zoltán. Ugyanez mondható el Horváth László Attiláról is, az ő jelenete azonban egy kicsit elnyúlott volt (legalábbis a súlyához, a darabban elfoglalt helyzetéhez képest).

A legfontosabb kérdés az, lehet-e szeretni Gazsó György Svejkjét? Feltétlenül. Főképpen azért, mert olykor kiderül: a góbéhumor nem mindig felvett magatartás, hanem természetes emberi tulajdonság, másfelől pedig, ha az ember egy kicsit félnótásnak tetteti magát, nagyobb az esélye arra, hogy megússza. S mi lehet fontosabb, mint hogy még egyszer eljusson az U'Flekuba, Prága leghíresebb kocsmájába, ahol olyan sört mérnek, amelyről álmodozni se lehet eleget? A hős szerepe pedig maradjon meg a tiszt uraknak, bár nem nagyon szolgálnak rá, de hát a világ így van berendezve, s ezen Svejk se igen képes változtatni. Ezért nem is akar. Mira János színpadképe lehetővé tette, hogy a fentebb jelzett lendületes ritmus valóság legyen, Húros Annamária jelmezei pedig az első világháború hátországának és frontvonalainak régóta halott alakjait idézték fel kiválóan.

A Svejkről se nehéz megjósolni, hogy sikerszéria előtt áll, mert mindnyájan ki vagyunk éhezve a nevetésre, s arra a szelíd, máskor pedig vaskosabb humorra is, amelyet a magyar irodalomban Tamási Áron Ábelje képvisel.

Nagy István Attila

Kelet-Magyarország

Bemutató: 1997. május 17.

Nagyszínpad