Szervét Tibor nyíregyházi rendezését a meddő várakozás hangulata lengi körbe, színészei egytől-egyig csehovi hősök és hősnők. A három nővér a kárba veszett életek és a reménytelenség drámája.
Mindenki vágyik valamire: egy jó állásra, egy élményekkel teli utazásra, egy tágasabb lakásra. Egy olyan életre, amit azzal élünk, akit szeretünk, és közben azt tesszük, amitől a világot nekünk valónak érezzük. Egyesek ezt nagy betűkkel írva kiteszik a falra, mások bakancslistára rögzítik, és olyanok is vannak, akik imába foglalják a kívánságaikat. S hogy mi lesz a cetlik sorsa: évekig porosodnak, vagy okafogyottá válnak, leginkább rajtunk múlik. Mert önmagában a vágyakozás nem elég, de a panaszkodás sem segít – ahogy az sem, ha minden tavasszal elhatározzuk, hogy őszre minden máshogy lesz. Ez utóbbit teszi a három nővér, Olga, Mása és Irina is.
A Három nővér Nyíregyházán székhez láncoló, elemi erejű szembesítés
Fotó: Színház
A három nővér egyetlen barátja a remény
Több mint tíz éve már, hogy Moszkvába vágynak abból a vidéki városból, ahol úgy érzik magukat, mint egy lezárt zongora, aminek már soha nem lesz meg a kulcsa. A sejtjeikben érzik: az ott töltött évtized minden pillanata kárba veszett.
Azon a helyen, ahol a szürkeség az úr, a színeik – intelligenciájuk, tudásuk, szépségük – láthatatlanok.
Miközben a múltba révednek, vagy a jövőről ábrándoznak, éppen azt nem élik meg, ami kimozdíthatná őket a posványból: a jelent. A világuk a „de jó is volt”, és a „de jó is lesz” érzése körül forog, mert így nem kell szembenézniük a valósággal és azzal, hogy az idő könyörtelenül telik. Mind a hárman másban látják a boldogság forrását és hiába vannak tele érzelmekkel, erőtlenek. Egyetlen barátjuk a remény, Moszkva jelenti számukra mindazt, ami az életükben szép volt vagy még szép lehet.
A Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamaraszínpadán nézzük az életerős férfiakat, a szép, sokra hivatott nőket és legszívesebben megráznánk őket: ne hagyjátok, hogy elmenjen mellettetek az élet, tegyetek végre valamit magatokért!
Csehov darabját figyelve senki sem lehet kívülálló: miközben végignézzük, hogy megy veszendőbe a három nővér élete, a saját listáink jutnak az eszünkbe. Leginkább az, hogy milyen régen nem tudtunk már róla bármit is lehúzni, s az, hogy mindezt kár csupán a sorson számonkérni.
Csehovi hősök és hősnők
Szervét Tibor nyíregyházi rendezését a meddő várakozás hangulata lengi körbe, színészei egytől-egyig csehovi hősök és hősnők. Szabó Nikolett Másaként tűri a sorsát: érzéseit magába rejti, pillanatokra szóló boldogsága úgy tűnik el, ahogy érkezett. A férjét alakító Horváth László Attila a fejét a homokba dugva süllyed egyre lejjebb az érzelmek mocsarába – megindító, de végtelenül szomorú is, hogy csak a felesége relációjában létezik. Versinyinként Gulácsi Tamás a boldogságban, Tuzenbachként Tar Dániel a munkában hisz – előbbi csendesen filozofálva, utóbbi lelkesen agitálva. Jenei Judit egyre fásultabb Olga, a tanárnő szerepében, Irinaként Duma Kata próbál meg kitörni a vidéki magány jelentette rácsok mögül. Urmai Gábor mint Csebutikin felmenti magát minden felelősség alól, s a reménytelenség árad Szoljonijból is (Horváth Viktor). Fedotyik (Kereki Kristóf) és Rode (Rácz-Enzsöl Benedek) tudják, hogy kapcsolataik nem egy életre szólnak, Anfisza (Pregitzer Fruzsina) és Ferapont (István István) pedig láthatatlanná válnak, nehogy bárki észrevegye: nincs már rájuk szükség. Fridrik Noémi Natasája az egyetlen, akiben van élet, lendület, energia. Minden megmozdulása ellentétes a többiek enerváltságával, ám ebben a közegben ez is csak arra elég, hogy másokon – így például a férjén, a többre hivatott Andrejen (Tóth Zolka) – uralkodjon.
Lemondanak saját magukról
Kárba veszett életek, elherdált tehetségek unalommal, vigasztalansággal teli lakhelye a Prozorov-testvérek háza, ami sokak otthona lehetne: mindenkié, aki lemond saját magáról.
A Három nővér Nyíregyházán székhez láncoló, elemi erejű szembesítés, ami azt mutatja meg, hogyan nem szabad élni.
A biztos kézzel vezetett színészeknek, s az erős alakításoknak köszönhetően úgy hat a közönségre, hogy a szereplőkkel sok hasonlóságot felfedező néző nem tehet mást, mint hogy hazamegy és másnap reggeltől, akár állásra, akár utazásra, akár lakásra vágyik, végre a kezébe veszi a sorsát.
Forrás: szon.hu
