Az eltört korsó

Heinrich von Kleist

AZ ELTÖRT KORSÓ

(Vígjáték)

Rendező: FORGÁCS PÉTER

Egy bírósági tárgyalóteremben vagyunk. Kora reggel van. Ádám bíró egész éjjel nem aludt. Most bírói székében ül, eszik, iszik. Fejét elől-hátul sebek borítják. A szokásosnál hamarabb megérkezik az írnok, Licht. Kétségbeesve rohan be a terembe, papírokat szed össze az asztalról és kint az udvaron elégeti őket. Visszajön a terembe és meglátja a véres fejű Ádám bírót. Licht kétségbeesése ekkor a tetőfokára hág. Minden oka megvan rá: hamarosan meg fog érkezni Walter tanácsos, a rettegett revizor. De a legszörnyűbbet még Licht sem sejti. Walter részt akar venni a hamarosan kezdődő törvénynapon, ahol egy tisztázatlan körülmények között eltört korsó ügyét tárgyalják. A tettes pedig maga a tárgyalást vezető Ádám bíró. Igazi nagy történet: politika és magánélet varázsos találkozása a tárgyalóteremben.

Látványtervező: FÜZÉR ANNI

Irodalmi konzultáns: FORGÁCH ANDRÁS

Szcenikus: Boldizsár Zsolt

Világítás: Áts Zoltán

Ügyelő: Kováts István

Súgó: Kovács Katalin

Rendezőasszisztens: Rajkó Balázs

Kritikák

Az eltört gerinc parabolája

Amikor Walter diadalittasan beleül Ádám bíró egykori székébe és feldübörög a német nyelvű zene, korábbi sejtéseink beigazolódnak. Nemcsak a korsó tört darabokra, hanem illúzióink is szertefoszlottak.

Kleist 1806-ban keletkezett drámája látszólag falusi családi történet, amely azonban alkalmas arra, hogy a szerző benne (a lassan csordogáló nyomozás keretein belül) általános elveket fogalmazzon meg hatalomról és szerelemről. A Hollandiában játszódó mese egy titokzatosan eltört korsó ürügyén a képmutatás és a becstelenség számos válfajával szembesít. A veretes szöveg (Németh László, illetve Tandori Dezső korábbi fordításai után) Forgách András új magyarításában elevenedik meg. Az olykor szárnyalóan költői, máskor földhözragadtan hétköznapi párbeszédekből izgalmasan rajzolódik ki egy olyan szerelmi história, amely köré felrajzolódik a hatalom parabolája. Kleist a néhol nehézkesen haladó történetben ügyesen lebegteti azt, hogy a gonoszság vajon az ördög műve, vagy az emberi természet velejárója-e.

Néhol kacagtató

Az előadás színpadra állítója, Forgács Péter nem először dolgozik Nyíregyházán. Emlékezetes rendezései, a Vérnász, a Kasimir és Karoline, a Psyché, vagy a Hát akkor itt fogunk élni karakteres alkotót mutattak. Olyat, akinek mindig sajátos látomása van az adott irodalmi alapanyagról. Nincsen ez másképp most sem. A szövegtisztelet ebben az esetben feladható lett volna: az első fél óra mindenképpen rövidítést igényelne. Forgács rendezői koncepcióját Füzér Anni látványterve jelentős mértékben erősíti: a Krúdy Színpadot kitöltő, olvasólámpákkal felszerelt asztalsora , a rajta elhelyezett két pulpitussal remek ötlet. Azonban a játék folyamán ez azonban nem nyer mélyebb dramaturgiai funkciót. Hacsak azt nem jelenti, hogy mi, nézők vagyunk az „esküdtek", akik között/előtt játszódik le a néhol rémes, néhol kacagtató történet. Forgácsnak most kevés tere marad a textus színházasítására: a szcenika csak kis mértékben járul hozzá az expresszív hatáshoz. Merthogy Az eltört korsó mindenekelőtt szöveg, s mint ilyen, nagy teret nyújt a színészeknek a szerepformálásra.

Az időtlen Kleist

Kleist vígjátéka végső soron két figurára íródott. Ádám bíró és Walter tanácsos vitája-nyomozása adja a kulcsot a látottakhoz. Míg a bíró megformálása kitűnő lehetőségeket biztosít Horváth László Attilának, addig a tanácsos alakja nehezebb feladat, amelyet ügyesen old meg Pásztor Pál. Horváth László Attila az arcátlanság és hazudozás számos árnyalatát láttatja érzékien, addig Pásztor Pál hűvös eleganciával jeleníti meg azt a hatalomgyakorlót, aki semmivel nem különb annál, akit ellenőriznie kell. Pregitzer Fruzsina Márta asszonyt, Jenei Judit pedig Évát, a leányát idézi meg összetett módon. Vaszkó Bence a némileg debil, de jó szándékú Ruprecht, Vicei Zsolt az ügybuzgó, a feljebb valótól rettegő, de számító Licht, Horváth Réka pedig az ördögöt látni vélő Brigitta asszony rövid, ám nehéz szerepében lép elénk. (Ruprecht apját néhány vonással láttatja Tóth Károly; a szolgát Horváth Sebestyén Sándor kedves humorral alakítja.) Forgács Péternek a Krúdy Színpad üvegajtóját az előadásba belekomponáló rendezésében akadnak olyan kellékek/jelmezek, amelyek maivá, azaz időtlenné hívatottak tenni Kleistet. A Rubik kocka, a roller, az autó, a piercing olyan elemek, amelyek nélkül is érezzük: a több mint kétszáz éves kérdések ma ugyanolyan érvényesek, mint egykor. Az eltör korsó az eltört gerinc jelképe. És ezért élvezhető ma is.

Karádi Zsolt

Tárgyalóból a pokolba

Heinrich von Kleist: Az eltört korsó. Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Forgács Péter rendező mostanában szívesen nehezíti meg saját dolgát azzal, hogy minden módon megpróbálja a teljes játék- és nézőteret a darab helyszínévé varázsolni. Ha tehetné, bizonyára az egész színházat, de talán még a környékét is bedíszletezné egy-egy előadáshoz.

A Bárkán nemrég bemutatott rendezésében még a jegyszedők is vasutassapkát viseltek, az előtérben kivetítőn vonat közlekedett, merthogy a Vasárnap 16:48 címmel átalakított Ödön von Horváth-darab, A végítélet napja egy állomásfőnökről szól, és nagyrészt a restiben játszódik.

Most Nyíregyházán a Krúdy Kamarát teljes egészében tárgyalóteremmé, pontosabban munkahelyi tárgyalóvá alakította Füzér Anni látványtervező Kleist közigazgatási komédiájához, amelyet Forgách András szövegváltozatában adnak. Egyetlen hatalmas asztal foglalja el a termet, amelyet két sorban ülnek körül a nézők, az asztalközeli sor még ásványvizet is kap, pedig a mű tárgya nem holmi értekezlet, hanem egy per, az eltört korsó ügye.

A cél persze világos, az események részeseivé kellene válnunk, azt kellene éreznünk, velünk is történnek a dolgok. És ezt szolgálná az is, ami ma már szinte kötelező, hogy a jó kétszáz éves történetet mai ruhákban adják elő, öltönyt, farmert viselnek a színészek. A fővárosi főhivatalnok autón érkezik az üvegajtó elé, és mobiltelefonnal fényképez. Mindezzel semmi baj, de nem változtathat azon, hogy alapvetően mégiscsak a játék ereje ragad meg vagy taszít el.

A játékot pedig ezúttal erősen akadályozza a tér elrendezése. Az asztal medenceszerű mélyedést vesz körül, mind a négy oldala közepén egy-egy emelvény áll. Az asztalt meg kell kerülni néha, máskor át kell kelni rajta, vagy éppen rajta történnek a dolgok. De olykor még a terem melletti, üvegajtón túli tér is játszik, láthatjuk egyes szereplők érkezését, távozását, várakozását.

E rengeteg bonyodalomhoz képest nem is rossz az előadás. A nem éppen egyszerű történet elég világosan kibontakozik. Horváth László Attila színészi ereje pedig minden akadályt legyőz: Ádám bírója hatalmas alakítás. Fantasztikus hangokat képes kicsalni magából a helyi érdekű fiókzsarnok jellemzésére, szánalmas másnapos ébredésének érzékeltetésére. Szeméből látni az ostoba ravaszkodást, amellyel igyekszik kikerülni a veszélyes helyzetekből, és próbálja megfélemlíteni a veszedelmes tanúkat. Egy falusi ellen-Oidipusz folytat itt önvédelmi nyomozást, nehogy az igazság kiderüljön. Talán kicsit nagyobb is a kelleténél ez az alakítás. Néha túlszínezett, túlfeszített, és nemigen akad partner hozzá. Pásztor Pál fővárosból érkezett revizora elegáns, ifjú világfi, az igazságnál jobban érdekli a bunkó vidékiekkel űzött játék öröme. Vicei Zsolt jegyzőként fürkésző szemmel vizslatja, hol talál fogást főnökén, miképpen ülhetne a helyére. Vaszkó Bence káprázatosan együgyű, megkapóan jámbor, őszintén ostoba fiatalembert játszik tökéletes illúziót keltve. Horváth Rékát, az ördöngös képzelgésekre hajlamos koronatanút valóságos tuskóvá merevedve hozzák a színre, kezében a tárgyi bizonyítékkal, a száraz szőlővenyigék közé akadt parókával fektetik az asztalra. Vallomása után ismét merevre ájul. A parókát Horváth László Attila a gallyakkal együtt kapja a fejére. Jenei Judit arcán mély, sápadt feszültséggel adja a kínos helyzetében szinte végig szigorúan hallgató fiatal lányt. Dühödt méltósággal viseli fölfelé fésült frizuráját, egész mai kamasz kelléktárát. Az igazságot feltáró végső vallomása közben Ádám bíró szavait Horváth László Attila hangszóróból szinkronizálja. Mintha valóban maga a sátán szólna a lány szájából, ahogyan azt a középkor óta szokás elképzelni. A rendező tehát előbb be akar vonni egy köznapi történetbe, majd szereplőivel együtt a pokolra akar küldeni. Dicséretes szándék, bár nehéz követni. Az előadást végül a revizor beletörődő töprengése zárja, amelyet brutális zene kísér.

Zappe László

Bemutató: 2012. november 24.

Krúdy Kamara