Törő Gergellyel, a Móricz Zsigmond Színház művészével beszélgettünk a Z naplója, avagy az Agytakarítás című monodrámáról, amelyet a Lázár Ervin Program keretében diákoknak ad elő többfelé, de látható bérletszünetben is 2025. november 14-én, pénteken este 19.30-kor a Bárány Frigyes Stúdióban.
– Az egyik délelőtti előadás után vagyunk. Egyrészt drámai, másrészt fiatalos, humoros. Szándékosan?
– Persze, egyértelműen. Zemlényi Zoltán Hoppárézimi című könyvét vette alapul kollégám, Nagy Márk, aki megalkotta a szövegkönyvet, ő egyben az előadás rendezője is. A könyvet, illetve a témát Széles Zita kolléganőnk ajánlotta Márk figyelmébe, aki tavasszal Mensch-díjat kapott a 152 lépés Auschwitz felé című megrendítő monodráma megrendezéséért, amelyet Karácsony Gergely adott elő. Ezúttal én lettem a színésze. Elkezdte olvasni Zemlényi művét, ideadta nekem is. Nagyon tetszett, éreztem a szöveg humorának igazságát, így Márk nekiállt megírni a monodráma szövegkönyvét.
– Zemlényi könyvében is benne vannak az angol és más nyelvű szövegek, kiszólások?
– Abszolút. Abban az időben még – ha talán nem is számított kuriózumnak – nem volt mindennapos dolog, hogy külföldi szavakat, mondatokat vigyenek bele egy előadásba. Itt azért többször elhangzik, hogy „a gyengébbek kedvéért”, így meg is magyarázza a szerző a kifejezések jelentését. Márk alapvetően Zemlényi szövegét vette alapul, s bár vannak benne részek, amelyek nagyobb hányadban tartalmaznak eredeti szöveget, de azért szerintem 70–80 százalékban ez a szövegkönyv Márké.
– Sokáig tartott megtanulni? Hiszen cirka háromnegyedórán keresztül folyamatosan úgy beszélsz, hogy közben ezerféle dolgot csinálsz.
– Nekem a szövegtanulással soha nem volt bajom. Igazából néha még én is meglepődöm magamon, hogy milyen gyorsan tanulok. Annál gyorsabban megy, minél inkább olyan szöveg van előttem, amit jól megírtak. Emlékszem például, hogy amikor a Caligula helytartóját állítottuk színpadra egyetemi vizsgaelőadásként, Petronius szövegében (azaz a szerző, Székely Jánoséban) volt olyan rész, amit kétszer elolvastam és már tudtam, mert megértettem miről van szó. Ilyen helyzetekben könnyebb az elsajátítása. A Z naplójában nagyobb mennyiségű szövegről volt szó, és tudtam, nagyon hamar el kell kezdenem tanulni ahhoz, hogy mielőbb olyan fázisba érjen a szövegtudás, amivel már érdemben lehet próbálni. Amúgy már az előző évad végén megcsináltuk ezt az előadást, júniusban tartottunk egy munkabemutatót, mert tudtuk, szeptemberben már javában próbálni fogom A hercegnő és a boldogság című mesedarabot, és Márknak is zaklatott az évadkezdése.
– Az előadás közben olykor volt némi zsongás, de közben nagyon sokan követtek figyelemmel, időnként tapsban tört ki a diákság, s nem csak a rappelésnél. Hogyan fogadják a fiatalok?
– Ez a 10. alkalom volt. Titkon reménykedtem benne, hogy nagy általánosságban ilyen fogadtatás lesz, de időnként engem is meglep az a visszajelzés, amit a diákokon látok. Előfordult, hogy a karbantartó, aki segített a színpadkép berendezésében, elmondta, hogy azok a gyerekek nem szoktak így figyelni, ő maga is meglepődött koncentrációjukon, az előadás pozitív fogadtatásán. Az a tapasztalatom, hogy zömében értik, rá tudnak csatlakozni. Mindig van olyan, aki lélekben nem azért jött, hogy végigüljön egy színházi előadást, majd bizonyos részeknél leginkább ő volt megdöbbenve. Előfordult, hogy egy kislány elsírta magát, bizonyára volt valamilyen kapcsolódás az életéből, ami betalált. Rendszerint azt látom rajtuk az előadás végén, hogy őszinte szívvel tudnak örülni annak, hogy látták.
– Időnként tornamutatványokat végzel, asztalra és asztalra tett székre állsz fel, népitáncos motívumokat mutatsz be... Fizikailag is kemény munka ez, nem csak fejben.
– Abszolút. Ezt Márk már el is mondta nekem az elején. Onnantól kezdve, hogy tudta, velem dolgozik, kifejezett szándéka volt fizikálisabb, mozgásokkal tarkított színpadi elemeket kitalálni. Ezzel nincs is semmi bajom, noha kellett egy kis idő, amíg hozzászokott a testem, különösen akkor, amikor már nem egyes jeleneteket próbáltam, hanem egyben az egészet. Akkor éreztem meg: bizony ezeknek a dolgoknak egymásba kell folyni, meg kellett tanulnom beosztani az energiáimat, nem lőhettem el előre az összest.
– A mozgásszínházi elemekre azért is volt szükség, hogy ne legyen olyan monoton az előadás, mintha végig tolószékben ülnél?
– Mindenképpen szerettük volna elkerülni, hogy egy mozgássérültet mozgássérültként ábrázoljunk. Amúgy sem szerencsés színpadi helyzet, ha a színész végig ül.
– Nemcsak a Bárány Frigyes Stúdió a helyszíne, sokszor lépsz fel például tornateremben.
– Gyakran kell szerényebb körülmények között játszani. Igazából három dolog van, ami a színésznél mindig kéznél van: a teste, a hangja és a lelke. Ezekre az elemekre próbáltunk meg inkább hangsúlyt fektetni, nem pedig a külső színpadképre.
– Közel áll hozzád ez a darab?
– Nagyon szívesen játszom, nagyon megszerettem. Egyrészt, ha megkértek volna, hogy csináljak valamiről egy monodrámát, valószínűleg a száz között se lett volna a mozgássérültek helyzete. Éppen ezért a próbafolyamat során alaposan beleástam magam ebbe a témába, rengeteg dolgot tanultam meg róluk és a műtől. Sok dologra jöttem rá, sok mindent átértékeltem magamban. És jómagam is nagyon sokat kaptam attól, hogy ezzel foglalkoztunk. Másrészt benne van az autósport, a száguldás szeretete, az életigenlés, ez olyan téma, amiről az a monodráma szólna, amit magam választanék.
– Valóban, amikor legördítetted a Forma–1-es versenyző, Verstappen fotóját, felhördültek a gyerekek.
– Igen, hiszen az autók, az autósport sok fiatalt érdekel.
– Az elején úgy fogalmaztál a közönségnek: nevessetek rajtam, röhögjetek ki, de ha igazi mozgássérülteket láttok, őket ne! Nagyon szép gondolat. A nézőtéren ülve mégsem azt éreztem, hogy ez egy direkt utalás, mert finoman sikerült átvezetned.
– Feltett szándékunk, hogy a megszólalásom sehol se legyen túl számonkérő vagy tukmálós. Én azt gondolom, ha sikerül jó ízléssel megtenni, akkor nem túl szemükbe vágós az a mondanivaló, hogy másokat ne nyomorékozzanak le, de mégis hatásos lehet.
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
