Idén is folytatjuk az aktuális évad rendezőit bemutató sorozatunkat, ismerjék meg ezúttal Delila című előadásunk rendezőjét.
Mohácsi János az ország egyik legelismertebb színházi alkotója, rendezései szinte minden évben ott vannak a legjobb előadások között a színházi találkozókon, de más díjak és elismerések mellett a Színikritikusok Díjának is gyakran jelöltje és díjazottja. Állandó alkotótársa íróként, dramaturgként testvére, Mohácsi István. Noha pályája során az ország majdnem minden színházában megfordult, többek közt a Bárka Színházban, a Nemzeti Színházban, a budapesti Katona József Színházban, az Örkény Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Vígszínházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban vagy a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, színházi bölcsője és az őt körülvevő alkotók szellemi-művészi igazodási pontja azonban a Babarczy-féle Kaposvár, a régi Csiky Gergely Színház. A Jordán-, és később Alföldi-vezette Nemzeti Színháznak is meghatározó előadásai fűződnek a nevéhez. Rendezői munkája mellett tanárként is meghatározó, a mostani harmincas színészgeneráció számos országos ismertségű képviselője került ki az ő növendékei közül, akiknek a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar színházi tanszékén vezető mesterségtanára volt. Rendezői munkáját a szöveget szabadon kezelő, vagy akár teljesen átdolgozó, a legnagyobb témákhoz is játékos tiszteletlenséggel és sajátos humorral közelítő, a cselekmény fordulatait akár a túlzásig kirészletező, a színészeket alkotótársként kezelő ensemble-előadások jellemzik – és a színház szeretetével mélyen átitatott emberismeret. 1995-ben Jászai Mari díjat kapott, 2008-tól pedig Magyarország Érdemes Művésze.
Mohácsi János rendezésében a Delila premier ma este, 19.00 órai kezdettel lesz a Nagyszínpadon.
Díjak:
·Országos Színházi Találkozó díjak (1993, 1997, 1999)
·Bezerédj-díj (1994)
·Színikritikusok Díja (1994, 1995, 1999, 2001, 2004, 2009, 2011, 2012, 2013, 2015)
·Jászai Mari-díj (1995)
·Paál István-díj (1998)
·A Pécsi Országos Színházi Találkozó díjak (2001, 2006, 2009, 2011, 2012, 2014)
·Érdemes művész (2008)
·Szép Ernő-jutalom, Mohácsi Istvánnal közösen - eredeti világlátású színpadi szövegeikért (2014)
·Kortárs Magyar Dráma-díj (2019)
·Radnóti Miklós antirasszista-díj (2020)
Az előadásról bővebben IDE kattintva olvashat!