Egy nap, két szereplés: ez Puskás-Dallos Péter és Puskás-Dallos Boglárka (azaz Peti és Bogi) programja augusztus 27-én, Nyíregyházán. Délután fél öttől a Bencs Villában találkozhatnak velük az érdeklődők – ahol sok mindent megtudhatnak majd a művész házaspárról –, este fél kilenctől pedig a Nagyszínpadon lépnek fel.
Peti énekes, dalszerző, színész és műsorvezető – a sokáig a Móricz Zsigmond Színház társulatához tartozott népszerű színművész, Puskás Tivadar fia. Bogi énekesnő, műsorvezető.
– Melyikőtöket viseli meg jobban a Volt öt évünk története?
Bogi: – Az az érdekes, máshogy csapódik le bennünk, pontosan abból adódóan, hogy nem ugyanott járunk a történetmesélésben. Tehát én, mivel a válástól indulok, elég letargikus állapotban indítom az előadást, viszont mivel a megismerkedéssel, a szerelem kiteljesedésével zárul bennem a történet, mindig vidáman jövök le a színpadról. De a férjemnél pont fordított a helyzet, hiszen Peti történetmesélése a házasság szomorú oldalával fejeződik be, ő akkor jut el arra a pontra, hogy a sírás kerülgeti. Összességében mind a kettőnket egyformán visel meg a történet, csak az előadás más-más pontján.
Peti: – Nagyon érdekesen van megírva a történet, a végén szinte megfordul az egész helyzet. Az én részem ekkor a válás, az övé az összejövés, a szerelem kezdete, így a legvégén az enyém a drámai szerep. Engem azért visel meg a történet, mert idősebb vagyok, túl egy-két szakításon, s tudom, ez mennyire fájdalmas, mennyire nehéz. Nemcsak elveszíteni az első szerelmet, hanem újabbakat megélni, amelyekről azt gondolod, hogy na, ez a szerelem. Megannyi emlék, szép dolog fűződik hozzá, megannyi érzelem, aztán megszűnik, és légüres térben érzi magát az ember. Igaz, hogy csak egy színdarabban kell eljátszanom a feleségemmel szemben állva a szakítást, de így is nagy fájdalmat éreztem, amikor elkezdtük próbálni azokat a jeleneteket. Utána azért nehéz gyorsan visszazökkenni a mindennapokba.
– Ti választottátok, vagy ajánlották ezt a darabot, illetve a közös munkát?
Bogi: – Petit kereste meg Olt Tamás, a Karinthy Színház igazgatója, s Peti dobta be az én nevemet: ha már van egy női szereplő benne, szívesen látna partnereként. Szerencsére az volt a válasz, hogy ez egy fantasztikus ötlet, mert a kisbaba miatt bennük fel sem merült, hogy mi ezt meg tudjuk csinálni. De nagyszülői segítséggel, a rugalmas próbaidőszakkal be tudtuk együtt vállalni.
Peti: – Úgy voltam vele, hogy itt a feleségem, s bár még nincs egyéves a kisfiunk, mégis nagyon különleges lenne, ha mi ketten játszanánk. Ráadásul én bíztam benne, hogy ez az előadás segíti visszakerülni a színpadra, és új feladatok elé nézni. Bízom benne, hogy jó támasza tudok lenni. Biztonságos környezetben van, ahol azon kívül, hogy anyaként szembe kell nézni azzal, hogy kevesebbet lesz a gyerekkel, s akár felvetődhet olykor benne, hogy jó anya, ráadásul jó színész-e, megfelel-e ennek a kihívásnak. De úgy éreztem, klassz dolog lenne az életünkben, ha együtt lennénk részesei a Volt öt évünk előadásnak. Végül az is lett!
– Szeretitek?
Bogi: – Nagyon! Éppen azért, mert a Volt öt évünk szerintem nagyon formabontó. Egyrészt a zenéjében, mert ez nagyon más, mint a megszokott musicalek, hiszen monológokat éneklünk, és fantasztikus élő zenekar kíséretében adjuk elő az egészet Grósz Zsuzsanna zenei vezetésével. A zenei anyag nagyon közel áll a szívemhez. Az pedig, hogy Petivel játszhatjuk, külön izgalmat tesz bele, noha maga a történet is nagyon különleges, érdekes. Az, hogy a való életben házaspárt alkotó pár játssza el, bújik bele Cathy és Jamie karakterébe, szerintem különösen izgalmas. A Volt öt évünk egy művész házaspár története, egy író és egy feltörekvő színésznő kapcsolatáról szól. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezen a pályán, a való életben nem tapasztaljuk meg mindazt, ami velük a darabban megtörténik, azaz előfordul, amikor egyszer az egyik, másszor a másik ember sikeresebb, mint a párja. Nagyon tanulságos, hogy ők min csúsznak el. Mindemellett a mi kapcsolatunk is tud ebből épülni, látjuk mi az, amire oda kell figyelni, mi az, ami nekik nem sikerült, hogy mi elkerüljük ugyanezeket a buktatókat.
Peti: – Én azért is szeretem, mert nagyon más, mint azok a musicalek, amelyekhez hozzá vagyunk szokva. Abból a szempontból is más, hogy két szereplő játssza, akik szinte soha nem találkoznak a színpadon. Nekem nagyon tetszik, hogy kicsit kiszakad ebből a borzasztó impulzív szórakoztató iparból, amiben élünk, és amiben én is dolgozom. Szeretem a lassú művészetet, azt, hogy nemcsak egy húsz másodperces TikTok-videót nézek meg egy dalból, hanem az egészet, sőt a teljes lemezt végighallgatom. Annak ugyanis íve van. Az első jelenetek során azt látom, hogy sokan meglepődnek, nem erre számítottak, de annál felemelőbb, amikor azt látom a végén, hogy megszületett a katarzis, sírnak és könnyeznek, megvárnak az előadás után és megköszönik az élményt. Ezért szeretem játszani. Sokakban hasonló élményeket idéz fel, amiket én meséltem előadás közben a szerelemről, a szerelem elmúlásáról. A legnagyobb boldogságot tudja adni a szerelem, de olykor a legnagyobb fájdalmat is.
– Miért ajánljátok a nyíregyházi/megyebeli közönségnek ezt az előadást?
Bogi: – Igazából csak ismételni tudom magam: különleges zenei élmény várja őket. Emellett én szeretem az olyan színházi előadásokat, amelyek után úgy jövök ki, hogy van kedvem róla beszélgetni. Ez pedig egy olyan darab, amiről bőven lehet. Nemcsak művész házaspároknak ajánlom, hanem minden párnak, mert nagyon sok igazságra lel az ember akár saját kapcsolatában is: problémás időszakoknál, szakításoknál. Sok élményt és emléket idézhet fel bennük ez a darab. Van egy jó mondás: az emlékeinkben nem élni kell, hanem tanulni belőlük. Erre tökéletes ez az előadás.
Peti: – Valójában jómagam is azért ajánlom, mert bár nagyon ott van a kultúránkban a musical műfaj, sokat nézünk, igényeljük is, de ez egészen más, mint amihez hozzászoktunk. Éppen ezért tud nagyon megmaradni a gondolatainkban. Bár a zenés darabokat könnyű műfajnak tartják, ez az előadás nagyon nem az. Van egy nyolcperces dalom, melyben megállás nélkül mesélek. S bár két ember monológját halljuk végig, a kettő mégis eggyé válik a nézőkben.
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
