A Móricz Zsigmond Színház színművésze Csehov Három nővérében Olgát játssza a Móricz Zsigmond Színházban. Jenei Judit azokat a karaktereket kedveli a leginkább, amelyek a legtávolabb állnak a személyiségétől, mert ezek megformálásába kell a legtöbb munkát fektetnie.
– Az idei évad újszerű feladatot is hozott számodra. Hogyan érezted magad benne?
– Az idei évadom rendhagyó módon indult, ugyanis színházunk csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai programhoz és ennek keretén belül egy zenés felolvasószínházi estet hoztunk létre a Bencs Villában, Nyírség kincse címmel. A színház vezetősége engem kért fel, legyek ennek az estnek az írója, dramaturgja, szervezője, színpadra állítója és szereplője is egyben. Kiindulópontként az Onder Csaba és Antal Balázs által írt Tirpákia tündérkertből kaptam egy jelenetet és mindössze néhány nap alatt egy 45 perces, zenés egyfelvonásost kellett köré írnom. Hatalmas élményt és tapasztalatot szereztem más minőségemben, mint amit eddig megszoktam, éjt nappallá téve dolgoztam rajta, élveztem minden percét, majd izgatottan vártam, első körben mit fognak reagálni azok a kollégáim, akik a szereplői lettek az estnek. Az olvasópróba után biztató szavakra találtam és elégedettek voltak a szövegkönyv minőségével. Ezt követően azzal a helyzettel kellett megbarátkoznom, hogy bár onnantól kezdve közösen ötleteltünk a próbák során, mégis nekem kellett pontot tennem mindennek a végére. Az est nagyon jól sült el, a közönség élvezte, a lelkem pedig repesett az örömtől.
– Közeleg a Három nővér bemutatója. Milyen érzés Olgát életre kelteni?
– Hálával telt a szívem, hogy Olgát játszhatom Csehov Három nővérében. Középiskolásként több alkalommal láttam itt, a színházunkban a Sirályt, amelyet Verebes István rendezett. A mai napig emlékszem belőle bizonyos pillanatokra, Szabó Mártára, Avass Attilára, Csoma Juditra... Beleégtek a retinámba és a lelkembe. Már akkor azt éreztem, ha egyszer színész leszek, az egyik legnagyobb ajándék az lenne számomra, ha Csehovot játszhatnék. Aztán a Gór Nagy Mária Színitanodában tanultam, amikor a Három nővérből adtunk elő jeleneteket, akkor Irina szerepét osztotta rám osztályfőnököm, Zsurzs Kati. A nagy csehovi csend után 2019-ben A manóban Szonyát játszottam a Krúdy Kamarában, és most itt van Olga!
– Milyen a próbák hangulata, mit lehet tudni a rendezői koncepcióról?
– Szervét Tiborral, a rendezőnkkel a találkozás és a munka nagyon üdítően hat ránk és a próbafolyamatra, hiszen személyisége, gondolkodásmódja, ízlése inspirál minket nap mint nap. Elképesztő humora van és mindemellett sokat tudunk tőle tanulni. Ha azt mondom, Csehov, első blikkre mindenkinek a heves érzelmi kirohanások, indulatok, könnyáztatta arcok ugranak be, valamint lírai ömlengések. A koncepciót tekintve mondhatom, hogy mindannyian küzdünk a szerepünkkel, mivel Tibor pont ezeket szeretné elkerülni. Máshonnan közelít: jó értelemben vett, hétköznapi embereket szeretne láttatni általunk, mindenféle manírt, hevültséget, rutint kizárva. Mivel a szöveg eléggé lírai, emelkedett, nagyon nehéz ellene menni, de a bemutató előtt egy héttel már kijelenthetem, jó úton vagyunk Tibor elképzeléséhez, vagyis ahhoz, hogy a néző úgy érezhesse magát, mintha nem is színházban, hanem egy nappaliban ülne velünk. Hát nem izgalmas?!
– Mit érzel a legnagyobb kihívásnak Olga szerepében?
– Szüleik halála után Olgának kell betölteni a családfő szerepét, vinni vállán a terheket. Húgaival és bátyjával tizenegy éve kénytelenek egy kisvárosban élni, ahol nem zajlik szellemi élet és hiába tanultak, több nyelvet beszélnek, kielégületlenek maradnak ezen a téren. Olgának viszont azzal is szembe kell néznie, hogy mindentől távol a szerelem sem fog már ráköszönni, az évek pedig telnek, reménytelenül. Számomra leginkább az volt a legnagyobb kihívás, hogy megtaláljam az ő belső magját, hogy életének eddigi történetei mivé formálták őt, milyenné vált a személyisége. őszintén szólva, nem lennék a helyében, viszont megismerni őt a nézőknek mindenképp hasznos lehet. A Három nővér szereplői talán elrettentő példát mutathat az embereknek, hogyan ne éljenek és ne kövessék el azokat a hibákat, amiket ők igen. Okos ember más hibájából tanul, mondják.
– Kíváncsi vagyok arra, hogy előadás alatt szoktad érzékelni a nézőtéri hangulatot?
– Mindig. Amikor pl. egy Yerma előadásnál vágni lehet a csöndet, az ugyanúgy érzékelhető, mint amikor egy vígjátékot játszva 2 és fél órán keresztül halljuk a jóízű kacajokat. Sőt, csönd és csönd között is van különbség: érezzük, amikor nagyon jön velünk a nézőközönség és velünk együtt élik a történetet, de megint másféle csönd az, amikor nagyon nyomasztja őket az adott téma. Szintén a Yermánál tapasztalom, amikor a néző a hosszú terhek látta után hálásan lélegzik fel egy poén hallatán.
– Színes egyéniség vagy a színpadon: az elbűvölő mosolytól a hideglelős szigorú tekintetig mindent kaphat a néző tőled – melyik karaktert érzed legközelebb magadhoz?
– Általában azokat a karaktereket érzem legközelebb, amelyek a próbafolyamat elején a legtávolabb állnak a személyiségemtől. Mivel az ő megformálásukba nagyobb munkát kell fektetnem, a végén mindig meghálálják magukat és a premier után döbbenten nézek vissza, mekkora utat jártam be, mire beértem a célba.
– Egy súlyosabb darab és szerep lelkileg mennyire tesz próbára? Hogyan zsilipelsz vissza újra önmagad bőrébe?
– Érzékenynek, empatikusnak tartom magam, nem esik nehezemre, ha meg kell mutatni a félelmeimet, küzdelmeimet, kétségeimet, fájdalmaimat, csalódásaimat a színpadon. Hiszen ettől vagyunk emberek. Ki vagyok éhezve a lelkileg megterhelő szerepekre.
– Filmekben is játszottál: melyik világ tetszik jobban, a filmes vagy a színházi?
– Mindkettő nagyon izgalmas. A színházi világban természetesen sokkal nagyobb a jártasságom, több mint két évtizede hétköznapjaim része, viszont a filmezés olyan ritka számba megy, hogy jutalommal ér fel. Vidéki színészként castingokra is nagyon nehéz feljutni a fővárosba, annyi a teendő a színházban. Nyár elején viszont alkalmam adódott egy filmsorozatban forgatni egy epizódszerepet, amiről többet még nem árulhatok el. Az ilyen lehetőségek mindig felszabadítóan és impulzívan hatnak rám, hogy idegen környezetben, addig ismeretlen emberekkel együtt dolgozhatok, mert ez egy másfajta próbatétel, mint amit megszoktam. Kizökkent a komfortzónámból és óriási élmény is egyben.
(Szerző: Nyéki Zsolt, Nyíregyházi Napló)
