Az elmúlt több mint 20 évben a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb együttesei és énekesei léptek fel Nyíregyházán. A VIDOR Fesztiválon számos világsztárt is köszönthettünk már.
A fesztivál koncertjeit kicsik és nagyok egyaránt imádják
Fotó: KM-archív/Dodó Ferenc
Mint ahogy azt olvashatták, az idén augusztus 22-30. között rendezik meg Nyíregyháza legismertebb kulturális seregszemléjét: a VIDOR ezúttal is remek koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi programokkal és családi rendezvényekkel várja az itt élőket és az ide látogatókat. Ez lesz a 24. fesztivál, amelyen a vidámságé lesz a főszerep.
Al di Meola 2008-ban lépett fel a VIDOR Fesztiválon
Fotó: KM-archív
Világsztárok a VIDOR Fesztiválon
Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy valamennyi VIDOR-on ott volt, tudja: hazai és nemzetközi sztárokban soha nem volt hiány. A Vidámság és Derű Országos Seregszemléjének ötletét 2001-ben vetette fel Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház akkori igazgatója és Szabó Tamás művészeti tanácsadó, az első fesztivált pedig 2002 augusztusában rendezték meg. Akkor összesen 26 színtársulat lépett a közönség elé, az előadások mellett utcazenészek szórakoztatták a városlakókat, akik esténként vígjátékokat is láthattak a Kossuth téren. Egy évvel később már koncerteket is hallhattak a látogatók, 2004-ben pedig olyan világsztárok érkeztek Nyíregyházára, mint a francia Vangelisként emlegetett René Aubry vagy a balkáni zene utánozhatatlan alakja, Boban Markovic. Aki 2005-ben itt volt a VIDOR-on, nem felejti el Goran Bregovic és zenekara fellépését, újabb egy év elteltével pedig az afrikai zene királyának tartott Salif Keita koncertjén tombolt a tömeg, de a világhírű Snétberger Trió, illetve Lajkó Félix fellépése is ezreket vonzott.
A 2008-as VIDOR Fesztivál örökre bevésődött a város történelmébe, hiszen a világ egyik legismertebb gitárosa, Al di Meola volt a sztárfellépő, de a portugál fadoénekesnő, Ana Moura is ebben az évben adott koncertet.
Egy esztendővel később a világ egyik legnevesebb és legkarizmatikusabb tangózenésze, Juan Carlos Cáceres varázsolta el a nyíregyházi közönséget, s a Csík Zenekar és Lovasi András, illetve az Oláh Gipsy Allstars fellépése is zajos sikert aratott. A következő VIDOR-on mások mellett a Kerekes Band, valamint a Csík Zenekar és Kiss Tibi is fantasztikus hangulatot varázsolt a belvárosba, majd következett a Ska Cubano, Ferenczi György és a Rackajam, 2012-ben pedig a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Kaláka. Tiken Jah Fakoly elefántcsontparti reggae-énekes 2014-ben lépett fel először Magyarországon, s a VIDOR közönsége imádta! Az azt követő években olyan haza és nemzetközi sztárok érkeztek a fesztiválra, mint a Kiscsillag, Romengo és Lakatos Mónika, a Budapest Klezmer Band, Rúzsa Magdi, a Wellhello, Caramel, Sena, a Halott pénz, a BandAdriatica, a Bagossy Brothers Company, Azahriah, a Budapest Bár, Majka, a Magna Cum Laude, Bye Alex, a Bëlga, a Parno Graszt vagy Geszti Péter. A fesztivál szervezője a kezdetektől a Móricz Zsigmond Színház, Kirják Róbert a VIDOR-t kezdetben gazdasági igazgatóként, 2016-tól pedig igazgatóként koordinálja.
(Forrás: Száraz Anita, szon.hu)