Thuróczy Szabolcs számára korán eldőlt, hogy milyen pályára lép, de azért voltak vargabetűk az életében. A Szpari igazolt labdarúgója idővel jogi diplomát szerzett, de nyíregyházi gimnazistaként már a színészvilág felé húzta a szíve. Bebocsátást nyert, és sokat elárul, hogy a tirpák Robert De Niro nevet ragasztották rá. Izgalmakban, fordulatokban bővelkedő életútjáról mesél most újra a szülővárosában, a Móricz Zsigmond Színházban.
– Vendégelőadóként lépsz fel, ám Nyíregyházára mindig hazavárnak és haza is jössz. Ez hatással van-e bármilyen módon az estére részedről?
– Ez az életrajzi stand up általában véve az életem nehézségeiről, buktatóiról és örömeiről szól, de itt természetesen sokkal több benne a Nyíregyházával kapcsolatos sztori, információ. Visszaköszönnek majd a régi helyszínek, kocsmák, szórakozóhelyek, iskolák, a gimnázium, a barátaim, Nyíregyháza s az egész vármegye híres szülöttei. Nem is kérdés, hogy ez egy különleges élmény lesz számomra, és remélhetőleg a nyíregyháziaknak is. Akik személyesen ismernek, azoknak még inkább.
– Gondoltad volna, hogy a gimnáziumi években Büchner és Danton ilyen fordulatot hoz az életedben?
– Gimnazistaként az ember nem gondolkozik ilyeneken, hanem keresi a saját útját, helyét a világban, s közben lázad minden ellen. Én akkor csak arra koncentráltam, hogy amit csinálok, azt száz százalékig élvezzem. Nem spóroltam az energiáimat, és ennek köszönhetően rengeteg élmény ért a színházban, a nyíregyházi kulturális életben. Csak szívtam magamba mindent, ami érdekelt.
– Persze ez nem volt ilyen sima ügy, a Szpariban fociztál, majd jogi diplomát szereztél, paragrafusok mellett szerepeket tanultál. Sohasem okozott ez gondot? Például vizsgaidőszakban...
– Nem okozott gondot, mert az akkori rend szerint esti tagozaton jártam, nem kellett mindennap bent lennem az egyetemen. Be tudtam osztani az időmet, az energiámat, így a jogi tanulmányokkal párhuzamosan a szolnoki színház tagja is voltam. Nem mondom, hogy mindig könnyen ment, főleg mert nagyon kevés dolog érdekelt igazán a jogon, a filozófiát, a büntetőjogot és az etikát kivéve. Ám olyan hamar eljutottam a harmadik-negyedik évfolyamig, hogy már nagy pazarlás lett volna eldobni ezt a néhány évet, és otthagyni az egyetemet. Ezért befejeztem, majd rákanyarodtam a színészi pályára.
– Hogy érzed, lehet ebben némi genetika? Édesapád is jelenség a környezetében, és (ahogy szokták mondani) nagyon nagy dumás. Örökölted?
– Ezt majd eldöntik a nézők, ha megnézik az estét... Hát persze, sok mindent merítek tőle, belőle, ahogy az egész családom, édesanyám, testvérem és a rokonsági felmenőim közül is sokan inspiráltak. Ebben az esetben az ő életszerepük is eléggé vastagon benne van, ami összefonódik az én gyerekkorommal, kamaszkorommal, és folyamatosan formálta a személyiségemet. Mint ahogy a sport, a futball is, és minden más dolog, amit csináltam, ezek mind benne vannak, amivé lettem. Természetesen sokat számít, hogy édesapámnak ilyen az életszeretete, a hozzáállása az élethez, vagy anyukámnak a hihetetlen munkabírása, ezek mind nagyon fontos dolgok.
– A tirpák Robert De Niro becenevet kaptad a színészi berkekben, ami a tisztelet és a szeretet visszajelzése. Melyik a fontosabb számodra?
– Hát a szeretet! A színész nem is mondhat mást, mi ebből élünk, ebből táplálkozunk. A mi díjunk a nézők szeretete. Nekem az szerzi a legnagyobb örömöt, ha megríkathatom vagy megnevettethetem a közönséget, miközben el is gondolkodik.
– Hogyan építed fel az estét? Hiszen van miből felvillantani, 80-nál is több filmhez, 50 színházi darabhoz kötődik már a neved. Hogyan merítesz, emelsz ki életképeket, emlékeket?
– Benne van a Pintér Béla korszak 20 éve, a külföldön, Londonban töltött időszak, a gyerekkor, a sport, a széles és a szűken vett családom, a feleségem, a gyermekeim, a szüleim, a botlások és a katarzisok. Minden, aki és ami kikerülhetetlen.
– A rossz dolgok, a kudarcok is?
– Fölösleges lenne azt hazudni, hogy minden szép és jó volt, természetes, hogy az életben vannak nehézségek és botlások. Ha az ember ezt megtagadja, akkor a közönség sem igazán tud vele menni, elveszíti a hitelességét. Minden embernek vannak hibái, ez a rideg valóság, és ha ezt szőnyeg alá akarja seperni, akkor boldogtalan lesz, vagy jellemtelen. Én elkerülöm ezt.
– Nyilván előre eldöntöd, miről fogsz mesélni, de van úgy, hogy a hely szelleme, az adott közeg, közönség hatására ettől eltérsz, mást is mesélsz?
– Budapesten túl vagyok a 35. esten, és rengeteg vidéki városban is voltam, a 80–90 százaléka, a magja adott, de mindig próbálok az aktuális helyszínre, városra jellemző elemet, valamilyen élményt belefűzni. Nyíregyházán ez hatványozottan érvényesül, megpróbálom minden szempontból még személyesebbé tenni.
– Eszedbe jutnak olyan kérdések, hogy mi lett volna, ha futballista, ha jogász lettél volna?
– Nem szoktam ezen töprengeni. Mindegyik voltam egy kicsit. Az élet így alakította, de szerintem nem is szabad sokat időzni e kérdés fölött, mert beleragad az ember. Az életem nem véletlenül kanyarodott erre, mindennek megvan az oka.
– Egy életről adsz számot – de tudnál mit kezdeni vele, ha volna két életed?
– Jó kérdés... Valószínű, hogy futballista nagyon szívesen lettem volna, ha ahhoz elég jól focizok, de abban az időszakban a labdarúgók élete még nem volt annyira csábító, kecsegtető Magyarországon. Ma már nem is kell nagy sztárnak lenni a biztos megélhetéshez, de gyorsan megjegyzem: nekem a futball sem a pénzről szólt, hanem a játékról és a szenvedélyről. Végül erre tettem fel az életem, csak más pályán, ám a foci szeretete megmaradt.
– Mi minden férhet még bele egy életbe, a te életedbe? Hisz még csak a felénél tartasz...
– Szerintem már nem, már túl vagyok a kétharmadon, de abból kiindulva, hogy az apukám elmúlt 85 éves, anyukám 80 éves lesz februárban, ha én is megélem ezt az időt ilyen nagy szeretetben, ahogy őket is körbeveszi a család, s én megleszek így a feleségemmel, a gyerekeimmel, s azt csinálhatom, amit szeretek, akkor már boldog leszek.
Szerző: Nyéki Zsolt, Nyíregyházi Napló
