Utas és a holdvilág

Szerb Antal

UTAS ÉS HOLDVILÁG

Rendező: GALAMBOS PÉTER

"Nem tudott beletörődni abba, hogy csakugyan ne lássa többet. Azt az emlékezetes éjszakát követő nap bódultan járkált a városban, és maga sem tudta, mit akar, de később tisztán látta, hogy csak egyet akarhat, amennyiben egyáltalán lehetett itt azt a szót használni, hogy akarat. A skolasztikusok azt tanították, hogy a létezésnek fokozatai vannak, és csak a tökéletes létezik egészen, igazán. Az az idő, amit Évát keresve töltött, sokkal létezőbb, realitásban sokkal igazabb volt, mint az Éva nélküli hónapok és évek; akár jó volt, akár rossz, akármilyen szörnyű szorongással és vesződség-érzettel járt együtt, tudta, ez az élet, és Éva nélkül nincs más realitás, mint Évára gondolni és várakozni."

Szerb Antal - részlet az előadás műsorfüzetéből

Díszlet: GALAMBOS PÉTER

Jelmez: SZŰCS EDIT

Díszítő: HAJDÚ ZSOLT

Világosító: ENGI GÁBOR

Fodrász: HOLECSKÓ ILDIKÓ

Öltöztető: VIRÁG KRISZTINA

Súgó: APJOK RODICA

Színpadmester: BOLDIZSÁR ZSOLT

Bútoros: KURUCZ LÁSZLÓ

Kellékes: NAGY ERZSÉBET

Hangtechnikus: LAKATOS ZOLTÁN

Ügyelő: SÁRKÖZI ISTVÁN

Segédrendező: KÓKAI MÁRIA

Kritikák

...Az Utas és holdvilág megközelítéséhez alkalmatlan a realista színházi hagyomány, ez egyértelmű. Erre utal a sokfajta színészi játékstílus. A regény szereplőire gondolva mindegyik közelítésmód érvényesnek tetszik. Varjú Olga visszafojtott Évája és Gazsó György bánatos bölcsességű Ervine éppúgy fontos figurája lehetne egy előadásnak, mint Megyeri Zoltán kókler Jánosa vagy Csoma Judit könnyedén felszínes Sárija. (Az előbbi két színész visszafogott eszközei a figurák mélyére zárt titkokat sejtetnek, az utóbbi két színész mindent láthatóvá tesz, szinte karikatúrát rajzolnak az általuk megformált alakokról.) Ugyanakkor hiányzik az előadásból az a közös nyelv, az a viszonyítási közeg, az a kohéziós erő, amely egységbe fogná az igencsak eltérő színészi megnyilvánulásokat. Talán Mihály figurája alkalmas lenne erre, ha változékonysággal, állandó nyitottsággal reagálna minden találkozásra. Ha a többiekben feltáruló magatartásmódokat mint megannyi életlehetőséget, szüntelenül magára vonatkoztatná, kipróbálná. Így a különféle léthelyzeteknek különféle színészi megközelítésmódok felelhetnének meg. (Annál is inkább, hisz Mihály útja János felszínességétől Éva és Ervin titkos sorsa felé tart.) Kerekes László azonban nehezen találja a közösséget ezzel a vívódó figurával. Arra már végképp nem telik a főszerepet játszó színész erejéből, hogy pótolja a hiányzó stílust, hogy afféle kohéziós erőként, színpadi katalizátorként vegyen részt a játékban. Így egységes előadás helyett csak önmagukban érdekes alakításokat láthatunk Nyíregyházán. Ebből a szempontból kiemelkedik két figura (igencsak eltérő, de egyformán remek színészi megformálásban): Safranek Károly izgága kézmozgású, a sorsát önmagától eltartó Ellesley-je és Szigeti András kemény arcú, fürkésző tekintetű Apája, akiben egy kíméletlen élet végeredményeként megszületett a mindenkit megillető kíméletesség.

Sándor L. István

Criticai Lapok

Bemutató: 1995. szeptember 29.

Krúdy Kamaraszínpad