Budapesten vendégszerepelt Bogyó és Babóca újabb kalandjai című előadásunk

Budapesten vendégszerepelt Bogyó és Babóca újabb kalandjai

című előadásunk


A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is részt vett a budapesti Klauzál Ház által szervezett

Mesefesztivál – Szárnyalj a mesék birodalmában! rendezvényen, ahol a társulat a gyerekek

egyik legkedveltebb történetét, a Bogyó és Babóca újabb kalandjai című meseelőadást vitte

színpadra. A produkció Bartos Erika népszerű könyvsorozata alapján készült, Blaskó Borbála

rendezte, és már évek óta nagy sikerrel szerepel a színház repertoárján.


eva_7921_52155.JPG


Az előadás zenés, interaktív formában eleveníti meg Bogyó, Babóca és barátaik kalandjait,

miközben játékosan közvetít fontos értékeket a legkisebbek számára: a barátság, az

összetartás, a segítségnyújtás és az elfogadás üzenetét.

A Móricz Zsigmond Színház előadása méltó része volt a programnak: a fesztivál közönsége

lelkesen fogadta a színészeket, a gyerekek együtt énekeltek és aktívan bekapcsolódtak a

történetbe.


eva_8453_52156.JPG

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.