ORPHEUM MADAMS: SWING & LOVE


koncert


Békebeli zenék a Szindbádban!


A swing-korszak ikonikus dalai három énekesnő és egy öttagú zenekar múltidéző tolmácsolásában kelnek új életre, Irving Berlin, Cole Porter, Duke Ellington, és más sikerszerzők életműve előtt tisztelegve, akik a füstös jazzkocsmák és a Broadway között keresték, vagy találták meg a szerelmet. Emlékezzünk együtt az Orpheum Madams művészeivel a békeidőkre, illetve a női énekes géniuszokra: Ella Fitzgeraldra, Billie Holiday-re, Sarah Vaughanra, és persze a legendás The Andrews Sisters-re is!


Orpheum Madams néven 2019 nyarán új zenekari formáció tűnt fel a vokális jazz szempontjából addig fehér foltnak számító Szabolcs megyében. A jeles alkalomra a nyíregyházi Bencs Villában került sor, melyet később számos sikeres koncert követett egészen a pandémia kitöréséig. Csaknem egy év várakozás után a csapat új repertoárral és immár nyolc állandó taggal tér vissza a színpadra, hogy a közös otthoni zenebonák után végre a nagyközönség előtt is megidézzék a swing-korszak békebeli hangulatát. A világon a legtöbbek számára Ella Fitzgerald és Frank Sinatra lemezeiről ismert romantikus slágereket ezúttal Dézsi Darinka, Nyomtató Enikő színművészek (Móricz Zsigmond Színház), valamint Maródi Tímea énekesnő közös előadásában élvezheti a közönség Nyíregyháza legújabb koncerthelyszínén, a Szindbád szabadtéri Pódiumszínpadán.


Az új tagok, Szántó Sándor (dobok) és Horányi Tamás (zongora) mellett klarinéton továbbra is Ignácz László, nagybőgőn Simon László, gitáron Karap Zoltán játszik.


Dézsi Darinka, Nyomtató Enikő, Maródi Tímea – ének

Ignácz László – klarinét

Horányi Tamás – zongora

Karap Zoltán – gitár

Simon László – nagybőgő

Szántó Sándor – dobok


Előadás időpontja:

2021. július 31. (szombat) 20.30 óra

Esőnap: 2021. augusztus 1. (vasárnap) 20.30 óra

SZINDBÁD Színháztörténeti Rendezvénytér szabadtéri Pódiumszínpada

4400 Nyíregyháza, Színház utca 2.


Jegyárak:

6.900 Ft (asztal mellé szóló, vacsorával egybekötött ültetés)

1.900 Ft (színházi széksoros ültetés)



TUDNIVALÓK A JEGYVÁSÁRLÁSHOZ


Felhívjuk kedves Nézőink figyelmét, hogy az Orpheum Madams Swing & Love című koncertjére a SZINDBÁD belső szabadtéri teraszán az elülső, színházi széksorokba szóló jegyek 1.900 Ft-os áron, míg a hátsó, asztalok mellé szóló vacsorajegyek 6.900 Ft-os áron válthatók.


A vacsorajegy a színházjegy mellett egy, a SZINDBÁD belső teraszára szóló kétfogásos étkezésre is szól, amely egy alkoholos vagy alkoholmentes welcome drinket, valamint egy főételt és desszertet (gesztenyés pulykamell burgonyapürével és almás pite) tartalmaz. Asztalaink a színpadra való akadálymentes rálátás érdekében jelenleg maximum 6 főt tudnak fogadni.


A vacsora felszolgálása 18.00 órától lehetséges és az előadás megkezdését megelőző 30 perccel korábban, azaz 20.00 órakor ér véget.


Kedvezőtlen időjárás esetén vacsorajegyet váltó nézőink részére az étkezési lehetőséget a SZINDBÁD Kortárs Magyar Bisztró beltérben biztosítja.


Kérjük, vegyék figyelembe, hogy kedvezőtlen időjárás miatt elmaradó és esőnapra tolódó koncert esetén a vacsorajegy koncert-belépőt biztosító része a kijelölt esőnapra lesz érvényes.


Vacsorajegyet személyesen vagy online váltó nézőinket is kérjük, hogy a jegyváltást követően mindenképp vegyék fel a kapcsolatot a SZINDBÁD Kortárs Magyar Bisztróval a 06 30 102 2383-as telefonszámon az asztalfoglalás részleteivel kapcsolatban.


A Móricz Zsigmond Színház játszóhelyeire vonatkozó legfrissebb egészségügyi tájékoztatás az alábbi linken érhető el: https://www.moriczszinhaz.hu/egeszsegugyi-tajekoztatas-covid-19-informaciok



Előzetes
Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.