Az évad első premierjén a Színházi bestiákat láthatták a Móricz Zsigmond Színház nézői szeptember 6-án a Krúdy Kamarában, teátrumunk egykori igazgatójának, Verebes Istvánnak a rendezésében.
Az a hat év, amelyet Nyíregyházán töltöttem, nagyon jelentős volt az életemben – nyilatkozta lapunknak a művész. – Tulajdonképpen itt váltam felnőtté. Előtte szertelenül, rendetlenül éltem, a magánéletem is csődhelyzetben volt. Mádi Zoltán polgármester és Medgyesi József, a megyei közgyűlés elnöke kértek fel 1993-ban, hogy vállaljam el a színházigazgatói feladatot. Korábban sokat beszéltem arról, mi nem működik jól a teátrumokban, ezért morális kérdés is volt, hogy lehetőségeim szerint minél többet tegyek azért, hogy ez ne így legyen. Százharminc ember sorsáért szintén felelősséget vállaltam.
„Csupa jót kaptam a várostól”
– Már akkor is látszott, ez a város nem olyan, amilyennek a távol élők előítéletesen gondolják. Itt találtam meg a feleségemet, akivel közel huszonöt éve élünk együtt, született egy gyermekünk… Vagyis, amit én e várostól kaptam, az szinte csupa jó. Nem vagyok büszke az itteni tevékenységemre, mert csak a viszonyokhoz képest volt jó az a hat év. Amikor most visszanéztem egy-egy úgynevezett jól sikerült előadást, látom benne a hibákat, hiszen rendezőként a dolgom felfedezni ezeket, hogy még igazabbá, hitelesebbé tegyük a produkciókat. Megnyugtat, hogy akikkel együtt dolgoztam annak idején, szeretettel fogadtak, ahogyan azt is jó volt látni: néhány embernek tudtam segíteni sikeresebbé, jobbá válni a pályáján. Sokan megállítanak az utcán ma is egy kis beszélgetésre. Nagy fájdalmam ugyanakkor, hogy Varjú Olga, akivel együtt csináltuk a Szent Johannát, s elképesztően jó színésznő volt, már nincs a pályán, Szigeti András, Kerekes László meghaltak, Csoma Judit és Gazsó György helyzete pedig nem a kvalitásuknak megfelelő.
Bestiák-e a színháziak?
Mint Verebes István elmondta, a darab eredeti címe A színház teremtményei. Négy színésznő és egy mindenes sorsa jelenik meg egy olyan korban, amikor a Cromwell utáni Angliában először játszhattak nők a teátrumokban. Látható az is, milyen kiszolgáltatottak, agresszívek voltak... Mindez egy kicsit vallomás is a pályáról. Próbálta ugyanakkor elvenni a darab keserűségét, mert nem akarta, hogy az legyen a konklúzió: ilyenek a színészek. Úgy véli, nem igazán tartozik ez a közönségre. Ugyanakkor mégsem baj, ha belelátnak abba a szenvedélybe, amelyik a színházhoz köt valakit. Megpróbálta ennek a csodás hivatásnak valamelyest a szépségeit is bemutatni. A darab színház a színházban, hiszen a Móricz Zsigmond Színházban adják elő a XVII. századi történetet, amelyben a szereplők klasszikus művekből is eljátszanak részleteket.
Az önzés erény és hiba is
A rendező szerint a színészek erénye és hibája egyszersmind az önzés. Aki ezzel nem rendelkezik, az nem is színész. Rendkívül sok magánéleti, erkölcsi kockázattal jár a pálya, ezért ritka az, ha valakinek a magánélete huzamosabb ideig rendben van, mert olyan önszeretet vezérli mindnyájukat, amit még egy másik színésznek is nehéz elviselnie. Előítéletesek az emberek a művészekkel szemben, pedig a morális szabadosságnak ugyanannyi az esélye a teátrumokban, mint bármelyik munkahelyen. Ezt a részét a műnek igyekezett ezért háttérbe szorítani. Nagyon érdekes munka volt számára a Színházi bestiák rendezése, ami rizikóval is jár, hiszen ha igazgatósága hat évéről jó kép alakult ki a nyíregyházi közönségben, akkor lehet, hogy lerontja ez a munkája, de bízik abban, hogy ez nem így lesz.
Szívesen jön Nyíregyházára
Arra a kérdésre, hogy ha újabb felkérést kapna nyíregyházi rendezésre, elvállalná-e, gondolkodás nélkül felelte: hiába van 500 kilométerre a város az otthonától, ha egészségi állapota engedi, szívesen jönne. Legfeljebb az lehet kérdéses számára, milyen darab színre állításával bíznák meg.
(Sz. Kántor Éva írása a Nyíregyházi Naplóban jelent meg)
