„Száz éve is így volt”
Ropogó tűz, madárcsicsergés, háttérben halkan felsejlő kutyaugatás. Idillinek tűnő környezetben beszélgettem Szőcs Arturral az Úri Muri rendezőjével. Ám a látszat néha csal: hangpróbáról sikerült kicsit kiragadnom pár kérdés erejéig. Színházunk névadója, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából állította színpadra az Úri Murit.
Legutóbbi itteni rendezésed, a Chicago a világ egyik legismertebb musicalje, az Úri Muri pedig egy klasszikus. Nehéz ilyen ismert történetekkel dolgozni?
Inkább kihívás. Az az izgalmas, hogy nyolc évvel ezelőtt Miskolcon én már előfordultam ebben a darabban színészként. Akkor belülről valahogy máshogy éltem meg, mint most. Kívülről koordinálva az egész teljesen más élmény.
Abból táplálkozol?
Le kell zárni az ilyesmit. Színészként a saját jeleneteimre koncentrálok, rendezőként egészen más a feladat.
Az olvasópróbán azt mondtad, hogy ma is kopogtatnak a mondatok az ajtajainkon. Téged mi feszít leginkább?
Hiába 100 évvel korábban vagyunk, olyan szövegek hangzanak el, amikkel a napi sajtóban is találkozhatunk. Ezt Móricz úgy írta meg, hogy sajnos időtálló a mondanivalója. Nem kell kiemelnem semmit, a regény megteszi helyettem. Önmagáért beszélnek a mondatok.
Itt ez az üvegház szerű díszlet. Mennyire alakítottad a 21. századhoz a regényt?
Valóban nem szokványos a díszlet. Itt egy kicsit stilizáltunk, hiszen a regényben elhangzik, hogy készül az üvegház. Aktualizálnunk viszont ezt a darabot semmi értelme. A magyarban van egy hamis romantikus történelemszemlélet. Ha ma játszódna, naivan az ember azt gondolná, régen mennyivel jobbak voltak az emberek. Pedig akkor is ugyanolyan gazemberek voltak, mint amilyenek most vagyunk. Annak a fájdalmát kell megmutatni a nézőnek, hogy: „Ez már száz éve is így volt és tényleg nem változott semmi!”
A magánéleti vagy a közélet szál dominál nálad?
A kettőt egyensúlyban tartom, legalábbis ez a reményem.
Móricz beleírta a házasságát. Mennyire kell beleásnod magad az író életébe?
Sajnos vagy nem sajnos az ember életében történnek válások, szakítások nagy szerelmek. Igazából az írt anyagba mindig megpróbálom beletenni saját magam. Nem kell nekem ehhez Móricz élete.
A rendezéseid komoly agytornát jelentenek a nézőnek. Most is valami hasonlóra készüljön a nyíregyházi közönség?
Ez a darab annál sokkal realistább. Viszont annál erősebb görbetükröt tart.
A színészeket alkotótársaidnak tekinted. Mennyire volt közös kreatív gondolkodás ez a próbafolyamat?
Sokat jelent, hogy már harmadjára dolgozom a csapattal. A Chicago alatt erős barátság alakult ki. Ismerjük egymás nyelvét, hogy hogyan gondolkodunk a színházról. Irányokat szeretek adni és nyitott vagyok a társulatra. Most sem kellett senkire semmit ráerőltetnem. Egy közös elemzés végeredményét lehet látni.
Film, színház vagy rendezés?
Kétségtelen, hogy amikor színházban rendezek, akkor érzem magam leginkább elememben. Miután elvégeztem a színész szakot, egy évig voltam a Vígszínháznál. Aztán öt évig jártam rendezői szakra, akkor nem játszhattam. Pár éve nyaranta filmet forgatok. Mivel az egy teljesen más kaland, nagyon szeretem azt is.
A tavaszi napsütésben volt időd sétálni egyet Sóstón?
A következő munkám a Radnótiban lesz, így amíg itt voltam sokszor kellett oda mennem tervelfogadásra, állítópróbára. Miskolcon is játszom és a művészeti tanácsban is benne vagyok. Évi nyolcvanezer kilométer van bennem. Így sajnos nem, de ezzel a madárcsicsergéssel becsapom magam. (nevet)
Forrás: Molnár-Körtvélyfáy Zsófia
