Vendégművészként lépett fel a Móricz Zsigmond Színházban 2022-ben Kiss Eszter Júlia, a következő évadtól már a társulat tagja. Kis szünet után (édesanya lett), ősztől újra láthatjuk a színpadon. Mesével kezdte annak idején, s mesével folytatta visszatérését követően.
Ebben az évadban három premier részese: ő A hercegnő és a boldogság Hercegnője; a Ne most, drágám! bohózatban Janie McMichael megszemélyesítőjeként exkluzív szőrmebundára pályázik; s mire ez az interjú megjelenik, túl lesz a harmadik bemutatón is, a Nemtudomka című mesében ki más lenne, mint a legfiatalabb királylány.
Szembesítéssel kezdünk. A 2024. áprilisában készült interjúnkban a „Hol tartasz majd öt év múlva, mint színész és mint nő?” kérdésre a következőket felelted: „Öt év múlva már szeretnék kisbabát, utána visszajönni dolgozni. Meglátjuk, merre sodor az élet. Nagyon szeretek itt lenni, nem is tervezem, hogy elköltözöm, de sosem lehet tudni, ez a lehetőség is hirtelen jött. Talán sokkal jobban tudok örülni, ha nem tervezek előre. Az viszont biztos, hogy ebben az országban leszek, nem húz el a szívem.” Nos, a kisfiad, Vince annak az évnek a végén megszületett... Milyen érzés anyának lenni, mit jelent számodra a már több mint 13 hónapos kislegény?
Anyának lenni önmagában is csodálatos, színésznőként pedig még csodálatosabb. Van egy olyan sztereotípia – és ezért sokan óvva intik a színésznőket a gyermekvállalástól – hogy ha anyák lesznek, kiesnek a körforgásból, nem könnyű visszatérni a pályára, egyébként is nehezen egyeztethető össze a gyermek a színészek időbeosztásával. De talán (pályatársam), Lovas Rozi mondta akinek a munkásságát nagyon kedvelem – hogy az anyasággal együtt olyan tudás-sokaság szakadt rá, amit a munkájába is be tud építeni. Én abszolút egyetértek ezzel. Amikor elkezdtük próbálni a Hercegnő és a boldogságot, akkor nagyon féltem, vajon milyen lesz visszajönni. Plusz még izgatottabbá tett, hogy Pregitzer Fruzsinával még soha nem játszottam, és azért ő mégis csak a színházunk nagyjai közé tartozik. Tartottam attól, nehogy lemaradjak, esetleg megkoptak a képességeim, hiszen Vince születésével egy év kimaradt a pályámból. És képzeld el – biztos azért is, mert gyerekdarab, és a gyereknevelésben a kreativitás nagyon központi dolog – remekül tudtunk együtt dolgozni! Úgyhogy szerintem nagyszerű érzés anyaként és színésznőként egyszerre létezni, mindamellett, hogy sok mindent meg kell oldani. Nem feltétlen azért, mert színésznő vagyok, hanem mert dolgozó nő. De melyik szülőnek nem ez a sorsa? Én mindig szerettem volna fiatal anyuka lenni, s hogy ez most megadatott, nagyon-nagyon boldog vagyok, szerencsére a kisfiam iszonyatosan alkalmazkodó.
Kicsit több, mint 13 hónapja született. Milyen legénynek látod?
Már jár, s folyamatosan szövegel. Még ugyan nem értjük, mit, de annak is eljön az ideje. Így is ki tudja fejezni akaratát. Január 22-én volt a neve napja, akkor kapta meg élete első cipőjét. Már terhesen, és azóta is körbejárok mindig minden témát, mit hogyan kellene tennem, Vekerdi, Ranschburg Jenő, Bagdi Emőke könyveit olvastam ennek érdekében. De mindig elcsodálkozom, mennyi minden jön ösztönösen az emberből. Ha beleengedjük magunkat az anyai érzésbe, akkor szinte mindent meg tudunk oldani. Szerintem Vince nagyon vicces, erős akarattal bíró kisfiú, aki rendkívül szereti az embereket, köztük a gyerekeket. A héten bementünk a Brendon bababoltba, mert új babakocsit kapott, egy nagyfiúsat. Ez nagy mérföldkő volt számomra, hiszen a régit születése óta használtuk. Gyerekek is voltak a boltban, Vince mindegyikhez odament, és rájuk kiáltott: barátkozni szeretne. Akadt, aki jól fogadta, más kevésbé. De az látszott, hogy a kisfiam borzasztóan nyitott. Képzeld el, amikor bejöttünk megnézni a Dzsungel könyvét, a színházat is imádta, tátott szájjal hallgatta Gulyás Attilát, mint Sír Kánt. Viszont az Alul semmi egyik előadása idején, amikor rengetegen voltak a színészbüfében, ott azért meg-megszeppent. De az, hogy anya kiment a mosdóba, vagy felszaladt valahová, és addig ő ott maradt vadidegen emberekkel, abszolút nem zavarta.
Simán ottmaradt?
Simán. Egyszer lement a Három nővér próbájára Vivivel, az ügyelővel, és én azt sem tudtam, hogy hol van. Jó, persze felelősségteljes anyaként tudtam, de örömteli, hogy nagyon jól elvan más ölében is. Tényleg nagyon nyitott. Szerintem azért, mert egészen kicsi kora óta jövünk-megyünk, egy kicsit itt vagyunk, kicsit ott. Mindig próbáltam úgy alakítani, hogy neki az legyen az otthon, ahol mi vagyunk, ahol az anyukája van. Ne a helyhez ragaszkodjon, hanem hozzám, a mamához, vagy más emberekhez. És ez óriási segítség például az utazásnál. Áprilisban – akkor még csak négy hónapos volt – államvizsgáznom kellett Budapesten. De természetesen a gyermek szükségletei nem engedték meg, hogy egy egész napra eltűnjek, ezért vittem magammal. Az utat szinte végig aludta, gyorsan felmentem, levizsgáztam. Elmentünk még az IKEA-ba is. Vince egy tündér volt, panaszos hang nélkül alkalmazkodott mindenhez. Tényleg egy kis csoda!
Te is ilyen nyitott kisgyerek voltál?
Nagyon-nagyon. Mi kifejezetten ellentétesek voltunk az ikertesómmal, ő fölöttébb zárkózott, mindig jött utánam. Én viszont nyitott, nagyon beszédes, ízig-vérig cserfes kislányént léteztem. Vincén is ezt látom, egész nap magyaráz és mutogat: ő ezt szeretné, azt szeretné, most így szeretné, úgy szeretné. Anyukám szerint is hasonlítunk. Gyakran mondja, hogy átok rossz gyerekek voltunk a tesómmal, hajigáltunk ki játékokat a nyolcadik emeletről az ablakon, ellöktünk más gyerekeket, majd felpattantunk a motorjukra. Ennek ellenére anyukám hangoztatja: csak azt kívánja, hogy olyan gyerekem legyen, mint amilyenek mi voltunk. Vince nem visszahúzódó kisfiú, s én ennek nagyon örülök, mert ki kell tudjon állni magáért, és remélem, a jövőben is megmarad ez az önbizalma, lelkesedése és nyitottsága, mert szerintem úgy minden sokkal egyszerűbb.
Inkább eleven legyen, mint a sarokban gubbasztó…
Nono, olykor azért annak is megvan az előnye! De Vince nem ez a típus.
Érdekes, hogy Nyíregyházán mesével kezdtél, a Misi mókussal, most a Hercegnő és a boldogsággal jöttél vissza. Persze láthattunk téged tündérként, Babócaként, a Szépségként is. Még mindig Babóca a kedvenced?
Nem, most már Klára a Hercegnő és a boldogságból, és nem csak a szerep miatt. Amiatt is, mert örülök, hogy ő egy harcias kislány, aki bátran kiáll másokért, magáért, az apukájáért, nagyon tettre kész. Persze a darab miatt is kedvencem, mert ez nagyon a miénk, közösen formáltuk a karaktereket; ötleteltünk, milyen játékok legyenek benne; kinek mi a különleges képessége. Mi, akik játsszuk, igazán szeretjük, a gyerekek ugyancsak, és ez remek dolog. Előadás utána sorra vesszük, mire és hogyan reagáltak a gyerekek. Igazán megható jelenetként maradt meg bennünk, akikor egy kislány felállt az előadás végén, ránk mutatott és azt mondta: ti vagytok a legjobbak! Ilyenkor szívfacsaróan boldogok vagyunk, mert ezek a jelek azt mutatják, megérinti a gyerekeket az előadás. Sőt, a felnőtteket is! Az is sokatmondó, hogy a nézőtéren ülő kollégáink bejönnek az öltözőbe, és mindenki teljesen odáig van, milyen csodálatos történet – mondanivalóval, karakterekkel – őket is magába szippantja. Mindez talán azért alakul így, mert mi is nagyon szeretjük ezt az anyagot. Tehát most már Klára a kedvencem, aztán majd meglátjuk, kit, mit hoz a jövő.
Több mesedarabban is játszottál. Színészként – s most már anyukaként – közel állnak hozzád?
Igen, mert remek lehetőséget adnak a játékra. Most anyaként talán még különlegesebb. A Hercegnő és a boldogságból lement már úgy harminchét, sosem izgultam. De amikor Vince eljött megnézni a harmincnyolcadikat, akkor nagyon, mert szerettem volna, hogy büszke legyen rám. Ezért is különleges anyukaként játszani. Tartottam ugyan attól, hogy esetleg az előadás közben odaszalad hozzám, de szerencsére nem történt meg, remekül viselkedett. Amikor vége lett, s indultunk ki a színpadról, nézett utánam. Odaszaladtam hozzá, megöleltem, s jött velem az öltözőbe.
Nem mondom, hogy gyerekes, de érdekes, „mesebeli” a hangszíned.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen, hercegnős beütésként is szokták jellemezni. Egy időben próbáltam tenni ellene. Azért is zavart, mert úgy éreztem, hogy ezzel a hanggal nem vesznek komolyan. De Pogány Judit példáján tanulva, akinek szintén különleges a hangszíne, megtanultam élni vele, s már szeretem is.
Hercegnőként a boldogságot keresed. De mi a boldogság?
Az volt erre a megfejtésünk, hogy egymásban keressük, a családunkban, az életben, nem feltétlenül a tárgyi dolgokban. Inkább az élet és egymás szeretetében. Ebben a mesében az apuka – miután a kislánya elment és nem találták – szívfájdalmában rájött, hogy számára Klára volt mindig is a boldogság, és miután kislánya visszatért, megváltozott az élete, több figyelmet fordított rá. Úgyhogy egymásban kell keresni a boldogságot! Az én esetemben ez Vincére abszolút igaz, szerintem még sosem voltam ilyen boldog és felszabadult, mint az elmúlt 13 hónapban. Azóta sokkal nyitottabb lettem én is a világra.
A Nemtudomka ismét királylány szerepet hozott neked. Szívesen vagy tündér, hercegnő, királylány, Szépség? Boszorkány ugyanis még nem voltál.
Igen, szívesen. A boszorkány nem tudom, hány éves koromban jön majd. De talán még odébb van, bár nagyon szívesen játszanék valamilyen gonoszabb karaktert is – ha úgy látják, megengedi a hangszínem és a saját karakterem. Szívesen vagyok tündér vagy királylány, főleg azért, mert már tudatosan elkezdtem keresni, miként lehet más egyik vagy másik alakításom, miként lehet máshova helyezni a hangsúlyt, nehogy ugyanazt a figurát hozzam minden szerepben. Azt szeretném, ha az általam megformált karakter olyan lenne, akivel sok kislány tud azonosulni, vagy szeretne olyan lenni, mint ő. Mert a hercegnőkkel és a tündérekkel szerintem az a feladatunk, hogy legyen bennük emberi, így jó példát, mintát, elérendő célt mutassunk számukra.
A hercegnő kapcsán a boldogságról beszéltünk. A Nemtudomka miért lehet érdekes a gyerekeknek számára?
Ebben a fölöttébb modern, technológiai eszközökkel teli világban, amelyben élünk, azt látom, hogy sokan, így a gyerekek is rabjaivá váltak a mobiltelefonnak, tabletnek, televíziónak. Inkább azokhoz ragaszkodnak, mint a természethez, a társaikhoz, vagy úgy általában az emberekhez. A Nemtudomka arról szól, hogy nem csak az lehet hasznos és nem csak az okozhat boldogságot, ami kézzelfogható, hanem a képzeletünk is. Nemtudomka világot teremt a gondolataival, és ez szerintem fontos, főleg a gyerekeknél. Az olvasott mesék kezdenek kihalni a gyerekek életéből, pedig a kreativitás és a fejlődésük szempontjából is elengedhetetlen, hiszen elképzelik magukban a hallottakat: hogyan nézhet ki a sárkány, a táltos vagy a tündér, milyen helyeken járnak a szereplők, és így tovább.
A Nemtudomka erre világít rá, hogy térjünk vissza ezekhez az alapokhoz, mert nagyon fontosak, merjük használni a fantáziánkat! Gondoljuk csak bele: a világban az új dolgok, az újféle megközelítések mind a kreativitásból, a gondolkodásból születtek. De ha nem hagyjuk a gyerekeket gondolkodni, akkor… Úgyhogy remélem, a Nemtudomka tetszeni fog a gyerekeknek és kísérőiknek is. Természetesen mi magunk is nagyon igyekszünk mindenféle módon „eldobni az agyunkat” a gondolat teremtő ereje és hatása érdekében, bízva abban, hogy tetszeni fog, s majd jókat fantáziálnak ők is.
A Ne most, drágám! rekeszizmokat megmozgató komédia, olykor pikáns jelenetekkel, repkednek a fehérneműk… Szeretsz szexi lenni? Illetve jó érzés, ha annak látnak?
Mindig arra koncentráltam, hogy ez csak egy színészi feladat. Nyilván most, frissen szült anyukaként, de egyébként is ettől én sokkal visszafogottabb vagyok. Még soha nem volt ilyen megjelenésem a színpadon. De természetesen mindig igyekeztem felkészülni arra, hogy készen álljak, ha kell. Azt gondolom, hogy nekünk, színészeknek – akár filmről, akár színpadról van szó –, kötelezően tartanunk kell a fizikumunkat és a kinézetünket, mert ez is a munkánk része. Bevallom, nagyon nem volt ínyemre való az elején, és nagyon izgultam is az első öltözős, vagy hát kinek mi, nekem ugye vetkőzős próbán. Milyen lesz vajon, hiszen nyilván ott vannak mások, a kollegák is. De olyan odafigyeléssel történt ez az egész! Tehát, hogy csak egy példát mondjak, csupán mi, akik a színpadon voltunk lehettünk ott, plusz az ügyelő és a rendező. A büfében van egy tévé, amin tudjuk figyelni, hol tart éppen az előadás, azt kikapcsolták az empátia jegyében. Megtörtént a jelenetem, utána nagyon aranyos volt a rendező, Mészáros Tibor, megállította a próbát, és elmondta, ő is mennyire izgult ettől a jelenttől – mert én előtte kicsit panaszkodtam, hogy jaj, most szültem, és vajon ez mennyire fog látszani… – de nagyon elégedett, tökéletesen sikerült. Onnantól kezdve én is megnyugodtam, mert bár nem volt komfortos számomra a jelenet, kellő odafigyeléssel oldották meg a helyzetet. Azt gondolom, ha nem a vetkőzésre helyezzük a hangsúlyt, hanem a jelenet humorára, könnyebben tudja az ember kezelni. Visszatérve a kérdésedre: szeretek szexi lenni – ruhában.
Vállalnál olyan szerepet, amikor mondjuk félmeztelenül kell a színpadon lenned?
Szerintem nem. Bár hozzáteszem, ebben a darabban és az Aranylakodalomban is van olyan jelenet, amikor néhány pillanatra csak a kezemmel takarom el a felsőtestemet. Nekem ez a határ. Persze nyilván van olyan színdarab, ami megkívánja a vetkőzést, például a Mester és Margarita, de a lényeg: ne legyen öncélú. Itt is sokszor végig futott rajtam, szükséges-e, kell-e így, de hát erről is szól a darab. Viszont semmi olyan nem történt benne, ami öncélú lett volna.
Hozzáteszem, két hete megnéztem az Alul semmit, hogy lássam a férfi kollégáimat hasonló cipőben, mert abban is van olyan jelenet, ami a komfortzónájukon kívül esik. Ők is megcsinálták, mind a hatan. Talán Horváth Viktor kollégámmal beszélgettünk erről, s úgy fogalmazott: minden elismerésük, hogy a Ne most drágámban ezt a jelenetet bevállaltam, mert nekik is nehéz volt. De szerintem a színészek túlnyomó többsége így van ezzel.
Szerinted mitől sikeres ez a bohózat?
Nagyon szeretem Mészáros Tibor humorát. A gyerekelőadásokban szintén nagyon fontos a humor, itt meg nyilván. De nemcsak humora van Tibornak, hanem remek ritmusérzéke is, ami fontos egy vígjátéknál. Vígjátékot, bohózatot játszani borzasztóan nehéz, ha az embernek nincs ritmusérzéke és nem tud ráülni arra a hullámra, ami szükséges a sikerhez. Ez sokkal inkább technikai dolog, mint belső színészi folyamat. Plusz adalék: Tibor a váltások nagymestere, ami szintén jól jön, ha az ember poént gyárt.
Szerintem többen vagyunk, akik inkább a nagy „megéléses” szerepeket szeretjük, talán könnyebb is, vagy máshogy nehéz. De a bohózat kifejezetten színészt próbáló. Néhány éve játszottuk a Bolha a fülbent, az is komoly feladat volt, ráadásul három felvonásos. Hozzáteszem, azért sokkal könnyebb azokkal a kollégákkal játszani, akiknek szintén remek ritmusérzékük van, mert ráérzünk egymásra és a folyamatra. Szerintem éppen a ritmus adja a Ne most drágám sikerét. Anyukám mondta, hogy aznap este, amikor megnézte, a második felvonásban nevetésszünet sem volt, folyamatosan kacagtak a nézőtéren.
Azt mondtad korábban, hogy a festés, (festegetés) az egyik hobbid. Jut erre időd mostanában?
Abszolút nem, talán már a várandósságom alatt sem festettem, átszoktam az olvasásra. De már arra sem jut. Tehát most azt mondom, semmilyen hobbira sincs időm, illetve a hobbim is Vince. Sok mindenben változtam a várandósság és a szülés után. Természetesen a prioritások is máshová helyeződtek, más a napi beosztásom. Amennyire szerettem korábban festeni, most annyira nem hiányzik, de például az olvasás igen. Ha előadás után hazamegyek, nem kapcsolok villanyt, hogy olvasni kezdjek, ne zavarjam a kisfiamat. Amikor könyvet hoztam a színházba a próbafolyamatok idején egy oldalt sem tudtam elolvasni. Néha a szövegkönyvek tanulásakor is inkább bejövök hamarabb, mert ha otthon vagyok, nem a munkámmal szeretnék foglalkozni, hanem Vincével.
Milyen jó, ha van az embernek egy olyan anyukája, aki meg tudja oldani, hogy vigyázzon a gyerekre, így segítségedre legyen!
Igen, ő egy kincs nekem.
Mi újság az egyetemmel?
Áprilisban befejeztem, megkaptam a diplomámat, hivatalosan is kulturális közösségszervező lettem. Nagyon szerettem tanulni, kicsit szomorú is voltam, hogy vége. Azt szoktam mondani, hogy Vincével együtt írtuk a szakdolgozatomat. A vizsgáimat is úgy töltöttem, leginkább az elején, hogy rajtam volt egy hordozókendőben. Nagy segítséget jelentett az elején, hogy tanulhattam Vince mellett, mert kikapcsolt. Tervezem szakirányú diploma megszerzését is, lehet, jövőre elkezdem. Nemcsak a diploma miatt, hanem mert szeretek tanulni. Felnőttként már sokkal jobban.
Igazából meg sem kellene kérdeznem, mert látszik rajtad: Kiss Eszter Júlia miként érzi most magát a bőrében?
Kiss Eszter Júlia úgy érzi magát a bőrében, ahogy 26 év alatt nem gyakran: igazán felszabadultnak, boldognak és vidámnak. Bár természetesen nem 0-24-ben. Amikor visszajöttem dolgozni, az elején nagyon fárasztó volt, hiszen a szülés is jár olyan hormonális változásokkal, amelyek nagyon magasra, de nagyon mélyre is le tudják vinni az embert. De most már, egy évvel a szülés után, és hogy elkezdhettem a munkámat – amit még mindig ugyanúgy szeretek a legnagyobb boldogságomra – nagyon kiegyensúlyozottnak gondolom magam, a család és a munka között is. Természetesen ez olykor változik, ahogy a kisfiam és az igényei. De most nagyon felszabadult vagyok a munkámban és otthon is, tényleg jól érzem magam, aminek nagyon örülök. A 2024-es beszélgetésünk idején nagyon sok nehéz dolog volt az életemben, egy viharosabb időszakot éltem át. Most meg ez a lassú víz partot mos effektus jellemez. Nagyon tudatosan odafigyelek arra, hogy véletlenül se legyen semmiféle viharos része az életemnek, mert hiszek abban, hogy mindenki a lényével neveli elsősorban a gyermekét, és ezért magamra is oda kell figyelnem. Most éppen egy, a magabiztosságról szóló, kicsit önpszichológizáló könyvet olvasok, mert szeretném, ha megmaradna ez az egyensúly, önmagamban is. Arra viszont nem lehet csak úgy várni, tudatosan tenni kell érte. Amiben még sokat változtam: korábban nagyon kerültem a konfliktusokat, de most már – nem azt mondom, hogy keresem, de – ha kell, beleállok. Magamért és a kisfiamért, igazi felnőtt nőként, aki kiáll azért, amit gondol, szól, ha valami nem tetszik, és nem sodorja magát olyan helyzetbe, ami neki kényelmetlen. Mert már felelős vagyok valakiért, és ez nagyon jót tesz nekem.
A nyulad még megvan?
Persze. Vince nem nagy barátja, mert ő hangos, a nyuszi meg félős. Majd összeszoknak. Nagyon szeretem, ő is a kis családunk tagja.
Nem írtam ki a régi válaszodat, de valami olyasmit mondtál: nem nagyon tudsz előre tervezni, s ha igen, akkor sem mindig válnak valóra elképzeléseid. Most mi a helyzet?
Nem tervezek hosszú távra, mert szerintem időm sincs hosszútávú tervekre. Nem érzem azt, hogy szükségem lenne rá, általában a nap végéig vagy másnapig, maximum egy hétre előre tervezek. Soha nem lehet tudni, mikor lesz beteg a gyermekem, vagy mikor hív fel valaki, (ahogy megtörtént) hogy például be kellene ugranom az Aranylakodalomba, esetleg jó lenne egy koncertet összerakni.
Nem biztos, hogy jó dolog, de borzasztóan idealista vagyok. Tervezni persze kell, elég, ha csak arra gondolok, hogy egy hétre mindig összeírom, napjában ötször mit eszik a gyerek. A szakmában inkább sodródom. Most azt látom, jót is tesz nekem, mindennek tudok örülni, nagyon a jelenben tudok maradni, és nem a jövőre koncentrálok: vajon ki-, el- vagy lemaradok-e valamiről. Úgyhogy a tervezgetés rész a gyermeknevelésben abszolút megvan, de a munkában nem. Úgyis hozza a sors…
Szerző: Kováts Dénes, Magyar Mezsgye
