Többféle feladatot kell megoldania Rák Zoltánnak ezekben a hetekben, de mind közül a legfontosabb A dzsungel könyve színpadra állítása, amelyet szeptember 27-én mutatnak be a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán.
A népszerű Zocsi ezúttal rendezőként várja a premiert, de színészi és művészeti tanácsadói munkáját sem hanyagolhatja el eközben.
– Sikerült valamennyit pihenni a nyáron?
– Igen, sikerült – már amennyire le tud engedni jelen helyzetben az ember. Fejben végigdolgoztam a nyarat, eközben sok esetben vagy a számítógép, vagy A dzsungel könyve munkapéldánya előtt ültem, mert mindenhová vittem magammal a szövegkönyvet, a regényt, a laptopot, egyszóval sokat dolgoztam az anyagon, főleg azon, miként épüljön fel az előadás. Rengeteget egyeztettem a kollégáimmal, például Czakó Máté koreográfussal, Zöldi Z. Gergely díszlettervezővel és Cselényi Nóra jelmeztervezővel, miként a szcenikussal, Boldizsár Zsolttal. Azért valamennyit tudtam pihenni is a munka mellett, Horvátországban és Erdélyben töltöttünk néhány napot.
– A Krúdy Kamarában és a Bárány Frigyes Stúdióban már több rendezésedet láttuk, de a Nagyszínpadon és ekkora szereplőgárdával, mint A dzsungel könyvében, még nem. Nagyon más?
– Valóban ez a legnagyobb tér, amelyben eddig rendeztem, s tény, nagyon más odafigyelést igényel. Nem véletlenül van most mellettem koreográfus és koreográfusasszisztens a rendezőasszisztensen túl. Szükség van rájuk, s nemcsak a produkció nagysága miatt, de azért is, mert többször párhuzamosan zajlanak a próbák. Például amíg én a díszletben próbálok kollégákkal, addig Máté vagy asszisztense (a feleségem, Szakály Viktória) tud a balett-teremben gyakorolni a tánckarral. A tánckarunk ugyanis kiegészül kis- és középiskolásokkal, valamint remekül táncoló fiatal színészekkel. A próbafolyamat komoly beosztást és szervezőmunkát igényel, hiszen már iskolaidőszakban vagyunk. Ezen kívül énekképzésre járnak a szereplők a Vikár Sándor Zeneiskolába.
– Gondolom, egy ilyen, sokszereplős musicalnél alaposan meg kell tervezni a színpadi mozgást. Ez hogyan történik?
– Kitalálom, milyen stílust szeretnék látni a színpadon a dalok és az átkötő jelenetek alatt, majd Máté megalkotja a koreográfiát, ami menet közben néha változhat. A dzsungel könyve musical, de mivel többségében állatok a szereplői, ezért kerülöm az abszolút musicales formákat, például a jazzbalettet. Inkább kortárs, az állatszereplőkhöz illő táncformát képzeltem el.
– Feladtad a leckét.
– Igen. De hála Istennek, Máténak és Vikinek is nagyon jó ötletei vannak, jól megérezték, s értik azt a világot, amit elképzeltem, szépen viszik tovább, s alkotják meg a táncos jeleneteket. Nem véletlenül dolgozom velük! Rendezőként természetesen nemcsak a koreográfiákat képzelem el, hanem az előadás egészét, megálmodom, hogy a váltásokban hol, milyen jellegű zene hangozzon el A dzsungel könyvéből, s hogy mit akarok látni a dalok közben, amikor alapvetően nincs koreográfia, de van történés, szituáció. A verekedős jelenetek mozgását én terveztem és rendeztem meg, harcművészeti ismereteim segítettek ebben.
– Mi a legnagyobb falat, nehézség A dzsungel könyve színpadra állításában?
– Például a jelmezek. Az, hogy olyan állatjelmezeket és maszkokat készítsünk, amelyek strapabírók, jól lehet bennük beszélni, énekelni, táncolni, de a gyerekeknek is megteremtődjön a varázs-világ. Ez persze megnehezíti a munkánkat, hiszen tudjuk, mennyire megdrágult minden. Lehetne úgy is csinálni, mint ahogy sok helyen teszik, például hogy rockereknek állítják be a farkasokat, sapkát tesznek a majmokra, amire fület varrnak. Én viszont azt gondolom, hogy bár a gyerek bármibe bele tudja látni a varázslatot, mégis jó, ha megkapja az „igazi” tigrist, párducot és a többit. Ez persze nehéz, mert a jelmezeket meg kell varrni, a fejeket ki kell találni és elkészíteni. Nagy meló. A felnőtteknek viszont lehet, hogy ez kevés, nekik mást is kell adni ahhoz, hogy jól érezzék magukat a nézőtéren.
Három nagy díszletünk van. Ha nem akarunk túlzottan stilizált formát, üres teret, akkor a díszletben is látványosat kell alkotni, hogy olyan varázslatot mutassunk, amely révén a gyerek akár felnőtté válhat az előadás közben, a felnőtt pedig gyerekké. Oda kell figyelni mindenre, a munkavédelmi szempontoktól a tűzvédelemig. Ez mind nagyon nagy meló, de ha összeáll, és sikeres az előadás, akkor elmondhatjuk: megérte. Szoktam is mondani: természetesen az is fontos, hogy miként léteznek a szereplők a színpadon, de ezen túl még nagyon sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy mindaz, amit színpadra álmodtam A dzsungel könyvével kapcsolatban, az elképzelésem szerint valósuljon meg.
– Miben lesz másabb a Rák Zoltán-féle előadás?
– Békés Pál szövege, Geszti Péter dalszövegei, Dés László zenéje változatlan marad, ahogyan ők megálmodták. De ahhoz, hogy alkotásukat minél jobban fel tudjuk tenni a színpadra, hangsúlyosabbá tettem bizonyos mondanivalókat, mert jobban visszaközelítettem Kipling regényéhez. Így a felnőttek is megkapják azt a mélységet, amit Kipling alapvetően beleírt. ő tulajdonképpen úgy írta meg A dzsungel könyvét, mint Milne a Micimackót: ember archetípusokat jelenített meg állati formában. Például a nézők azt látják, hogy Sír Kán egy gonosz tigris. De vajon miért az, miért önző, mitől fél? Hiszen tele van félelemmel. Ha ezt megértik, azonosulni tudnak vele. Az én álmom szerint jó esetben meg fogja érteni a néző, hogy állati formában megjelenő embertípusokat lát, hiszen az állatok a valóságban nem úgy gondolkodnak vagy élnek, mint ahogy egy regényben vagy egy színdarabban.
– Mikor leszel elégedett?
– Én már most nagyon sok esetben elégedett vagyok, ha látok egy-egy szép koreográfiát, vagy jól eltalált pillanatot. Ma reggel is elérzékenyültem, ahogy a kis Maugli megcsinált valamit, úgy, ahogyan látni szerettem volna. Nagyon jólesett! Sok kis elégedettségem van. Remélem, át tudjuk vinni Kipling mondanivalóját, s akkor nagy-nagy elégedettséggé állhat össze. (nevet)
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
