Januárban indul a Bencs SzalON!

Kedves Nézőink!


A Móricz Zsigmond Színház 2020. novembere óta immár több tízezer epizód-megtekintést elért online programsorozatainak (Móricz-(F)Actor, Móricz Anno) sikere színházunkat a Móricz Online programcsalád meglévő műsorainak folytatására, illetve új online műsortípusok elindítására is ösztönözte.

A Móricz-(F)Actor és a Móricz Anno című online programok mellett a nyíregyházi teátrum 2021. januárjában egy vadonatúj beszélgetős műsor elindítására vállalkozott a Nyíregyházi Televízióval együttműködésben. A Bencs SzalON című online mini talk-show a Színház által egész évben üzemeltetett, festői szépségű Bencs Villa kapuit immár virtuálisan is kitárja, hogy kulturális programjainak hangulatából a szélesebb nyilvánosság számára is egy sokszínű ízelítőt biztosítson.

A 2018-ban kívül-belül megújult Bencs Villa – mely a 20. század első felében Dr. Bencs Kálmán, Nyíregyháza egykori polgármesterének és családjának lakhelye volt – jelenleg történelmi kávézóként, kiállítótérként és rendezvényhelyszínként működik, és az év folyamán népszerű művészeti programokat, köztük irodalmi felolvasóesteket, szalon-beszélgetéseket, illetve koncerteket és kiállításokat is kínál a kultúra szerelmeseinek.

A Villa Nagyterméből minden héten kedden este 8 órakor jelentkező Bencs SzalON című műsor küldetése, hogy tematikus epizódjaiban a Móricz Zsigmond Színház alkotói és színművészei, valamint a nyíregyházi kulturális élet véleményformáló szakemberei közvetlen hangú, gondolatébresztő beszélgetések keretében vallhassanak magukról, hivatásukról, illetve a társadalom, a művészetek, azaz tágabb értelemben a kultúra jelenlegi helyzetéről, mindezekkel a Villa nagy sikerű élő szalon-beszélgetéseinek atmoszféráját is az érdeklődők otthonaiba varázsolva.

A Bencs SzalON epizódjainak házigazdái: Körtvélyfáy Eszter, Horváth Viktor és Kováts Dénes.

A Bencs SzalON adásai péntekenként a Nyíregyházi Televízióban, valamint az adásokat követően a Móricz Zsigmond Színház és a Bencs Villa YouTube-csatornáin is visszanézhetők lesznek.

Otthonuk kényelméből, egy finom kávé vagy tea mellett legyenek Önök is a Bencs Villa vendégei; tartsanak velünk a Bencs SzalON legelső adásán, 2021. január 19-én, kedden este 8 órakor a Móricz Zsigmond Színház és a Bencs Villa Facebook-oldalain!


A Móricz Zsigmond Színház társulata


A Bencs SzalON első adásának vendége jövő hét kedden, január 19-én este 8 órakor Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója lesz, a műsorról bővebb információ itt található!




Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.