Évadunk rendezői sorozat: Vidovszky György

Évadunk rendezői sorozat: Vidovszky György

Bemutatjuk Vidovszky Györgyöt, A csillagszemű juhász című előadásunk rendezőjét.

A premier ma délután, 14.00 órai kezdettel lesz a Nagyszínpadon.


Vidovszky György 1968-ban született Budapesten. 1987-1992 között az ELTE magyar, mellette 1987-1993-ig német szakos hallgatója volt. 1992-2000-ig az ELTE esztétika szakát is elvégezte. 2000-2003 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen drámapedagógiát tanult.

Az egyetem elvégzése után, 1993-ban a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára lett, ahol először filmet, majd drámát tanított 2011-ig. 1998-2002 között az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnöke. 2001-2010-ig a Keleti István Humán Szakközépiskola drámatanáraként is dolgozott. 1999-2005 között a Pázmány Péter Tudományegyetem esztétika szakának óraadó tanára, 2006-2008-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanársegédje.

A Bárka Színház megalakulása óta folyamatosan dolgozott a teátrumban, 2001-2006 között produkciós vezetője. 2002-től elsősorban rendezőként tevékenykedik.

Szabadúszóként több színházban is rendezett, majd 2015-től a Kolibri Színház rendezője.

2007-től részben Dublinban él, oktat a Dublin City Universityn és a St. Patrick’s College-on. 2016 őszétől utóbbi intézmény PhD hallgatója.


Díjai és kitüntetései

·Solténszky Tibor-díj (Országos Diákszínjátszó Egyesület, 2020)

·Üveghegy-díj a legjobb gyermekszínházi előadásnak: Lepkeoroszlán (IX. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2018)

·Hevesi Sándor-díj (2018)

·Fesztiváldíj: Nincsenapám, seanyám (9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, Budapest, 2017)

·Üveghegy-díj a legjobb gyermekszínházi előadásnak: Lúdas Matyi (VIII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2016)

·Köznevelési Díj: A harmadik hullám (VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2014 )

·Legjobb rendezés díja: East Balkán, A Pál utcai fiúk (VI. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2012)

·Színikritikusok díja a legjobb gyermek- és ifjúsági előadásnak: Cyber Cyrano (2011)

·Üveghegy-díj a legjobb ifjúsági színházi előadásnak: Cyber Cyrano (6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, Budapest, 2011)

·Üveghegy-díj a legjobb ifjúsági színházi előadásnak: Kócsag (IV. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2008)

·Üveghegy-díj a legjobb ifjúsági színházi előadásnak: Iskola a határon (4. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, Budapest, 2007)

·Fesztivál díj a kiemelkedő csapatmunkáért: A Legyek ura (III. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, 2006)

·Nívódíj: Árvácska (Ifj. Horváth I. Nemzetközi Amatőrszínházi Fesztivál, Kazincbarcika, 2006)

·Fődíj: Árvácska (Kaliope Amatőr Színházi Fesztivál, Budapest, 2006)

·Különdíj: A Legyek ura (3. Gyermek és Ifjúsági Színházak Találkozója, Budapest, 2005)

·Aranybabér díj: életműdíj a magyar diákszínjátszásban eltöltött évekért (Országos Diákszínjátszó Egyesület, 2003)

·Fődíj: A vihar kapujában (Magyar Művek Fesztiválja, Balassagyarmat, 2001)


Az előadásról bővebb információ ITT olvasható!

Jegyek az előadásra ITT érhetőek el!


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.