Közeledik az év legvidámabb hete! A szervezők a megszokott módon, sajtótájékoztatón ismertették a VIDOR Fesztivál idei koncertprogramját. A város főterén és további 19 helyszínen minden eddiginél változatosabb programok várják az érdeklődőket. Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója úgy fogalmazott: szintet léptek, hiszen a fesztivál költségvetése idén meghaladja a 180 millió forintot – hangzott el a pénteki bejelentésen.
Nyíregyháza újra a vidámság fővárosa
Nyíregyháza augusztus végén ismét a vidámság fővárosává válik: 22-e és 30-a között újra a VIDOR Fesztiválé lesz a főszerep, amely a város egyik legnagyobb kulturális és szórakoztató eseménye. A koncerteket a szervezők hagyományos módon sajtótájékoztatón jelentették be, így végre mindenki kezébe kerülhetett a várva várt műsorfüzet. A főtéren és további 19 helyszínen több mint 120 program várja a közönséget – színházi előadások, szabadtéri koncertek, gyermekműsorok és irodalmi estek színesítik a kínálatot. A Kossuth téren fellép többek között Fenyő Miklós, T. Danny, Manuel, az Első Emelet, Király Viktor és Király Linda, a BSW, valamint a Sub Bass Monster is. A VIDOR Kertben Szűcs Judith, Szirtes Edina és több világzenei formáció zenél majd, a helyi zenekarok és DJ-k pedig hajnalig tartó programmal zárják az estéket. A fesztivál sikeréhez idén is jelentős mértékben hozzájárul a Master Good cégcsoport, amely immár negyedik éve, évi 30 millió forinttal támogatja a rendezvényt, tovább erősítve Nyíregyháza kulturális életében betöltött szerepét.
„Nyíregyháza mindig is a szívem csücske volt – a térség kulturális és oktatási központja, egyfajta fókuszpontja. Nem véletlen, hogy a fesztivál szervezői immár 24 éve kimagasló munkát végeznek: évről évre kiváló előadókat, ismert és elismert művészeket hoznak ide. Ez nemcsak örömmel tölt el bennünket, hanem egyben belső indíttatásként is szolgál, hogy szerény mértékben, de anyagi támogatással hozzájáruljunk ehhez a fontos közösségi eseményhez” – részletezte Bárány László, a Master Good cégcsoport ügyvezető igazgatója.
Minősített fesztivál, közösségi összefogás és magas színvonal
A fesztivál – mely nemrégiben újra megkapta a Minősített Fesztivál címet a Magyar Fesztivál Szövetség értékelése alapján – eredeti célkitűzése továbbra sem változik: a vidámság és a derű mindenkié. Halkóné dr. Rudolf Éva, Nyíregyháza önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy „Nyíregyháza egy nyitott város”. Ez azt jelenti, hogy a város lakói, vezetése és intézményei mindig készek új eseményekre, és közösen dolgoznak a város népszerűsítésén. Ennek eredménye a VIDOR Fesztivál is, amely kilenc napnyi vidámságot és magas színvonalú előadásokat hoz Nyíregyházára, nemcsak a helyiek, hanem a határon túlról érkezők számára is. Köszönetet mondott a fesztivált szervező szakmai csapatnak, akik a közönség igényeit figyelembe véve állították össze az idei programot.
„Az itt élők, a városvezetés, a szakemberek, az intézmények és a vállalkozások mindig nyitottak arra, hogy a város folyamatosan pezsgő, élénk közösséggé váljon. Közösen dolgozunk azon, hogy népszerűsítsük városunkat, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy az ország keleti csücskében fekvő megyei jogú város minél nagyobb ismertségre és elismerésre tegyen szert az országban. Ezt a célt szolgálják azok az eredmények, amelyeket közösen értünk el. Az egyik kiemelkedő ilyen esemény a VIDOR Fesztivál, amely határokon átívelően vonzza a látogatókat, és nem csak a város határain belül jelent jelentős kulturális élményt. A VIDOR Fesztivál kilenc napnyi vidámságot és örömöt hoz a város életébe, mely nem csupán mosolyt csal a helyiek és az ideérkezők arcára, hanem magas színvonalú szakmai programokkal is gazdagítja mindannyiunk mindennapjait. Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek és a szakmai stábnak a fáradhatatlan munkát, amely nélkül ez a fesztivál nem válhatna ilyen sikeressé és emlékezetessé” – nyilatkozta Halkóné dr. Rudolf Éva.
Bővülő költségvetés, változatos programok: új lehetőségek a VIDOR Fesztiválon
Kirják Róbert, a VIDOR Fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy igyekeztek változatos programokat összeállítani. Hangsúlyozta, hogy ebben nagy segítséget jelentett a fesztivál költségvetésének növekedése, amely idén több mint 180 millió forintot tesz ki, így ezúttal már olyan koncerteket is meg tudnak valósítani, amelyek korábban forráshiány miatt nem voltak elérhetők, például a fiatalabb korosztálynak szóló fellépéseket és családbarát programokat.
„Korábbi években mindig annyi forrásból szerveztük meg a fesztivált, amennyit éppen össze tudtunk gyűjteni – egyszerűen addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. Az idei év azonban jelentős változást hozott, hiszen a rendelkezésünkre álló támogatás messze meghaladta a korábbi évek szintjét. Ezt elsősorban Nyíregyháza város önkormányzatának, dr. Kovács Ferenc polgármester úrnak, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak köszönhetjük, akik kiemelt támogatással segítették munkánkat. Külön köszönet illeti dr. Hankó Balázst is, aki egyéni támogatásával jelentős mértékben hozzájárult a fesztivál sikeréhez. Ez a fajta anyagi háttér korábban nem volt jellemző, így nagy örömünkre szolgál, hogy idén ilyen erős támogatottsággal valósíthattuk meg eseményünket” – fogalmazott Kirják Róbert.
Különleges zsűritag és környezettudatos fesztivál
A VIDOR Fesztivál színházi zsűrijének élén idén is egy, a szakmában jól ismert, Jászai Mari-díjas színművész, Szervét Tibor áll. Az idei évben pedig egy különleges tag is csatlakozik a zsűri csapatához: Hide the Pain Harold, azaz Arató András, akinek mosolya sokak számára ismerős lehet. Többször találkozhatnak majd vele a fesztivál alatt. Fontos, hogy a fesztivál nemcsak szórakoztat, hanem felelősséget is vállal a környezetért: a rendezvényen használt poharak kizárólag papíralapúak lesznek, emellett a VIDOR Falu valamennyi vendéglátóhelye biológiailag lebomló, komposztálható poharakban szolgálja ki a fesztiválozókat, ezzel is támogatva a környezettudatosságot. A VIDOR színházi programjaira még elérhetőek jegyek, melyekről és az egész fesztivál részletes programjáról a vidor.eu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Forrás: Szabó Gabriella, Nyiregyhaza.hu
Fotó: Trifonov Éva