Átadták a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének ösztöndíjait az OSZT-on

Kerék Benjámin és Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház művészei is a nyertesek között vannak


A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete egyenként 500 000 Ft értékű ösztöndíjjal támogatja tizenöt fiatal színművész szakmai fejlődését ebben az évben is. A díj elnyeréséről szóló emléklapot az Országos Színházi Találkozón adták át az elnökség tagjai.

A pályázattal az Egyesület célja a vidéki teátrumokban tevékenykedő tehetséges, pályakezdő művészek anyagi támogatása, szakmai fejlődésük elősegítése, valamint a fővároshoz képest korlátozottabb munkalehetőségekből adódó hátrányok kompenzálása volt.

A beérkezett pályamunkák alapján kiválasztott színművészeknek az elismeréseket június 19-én, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban tartott gálán Kirják Róbert, az Egyesület elnöke, valamint Barnák László és Barabás Botond alelnökök nyújtották át.

A díjazottak között két nyíregyházi színművész is szerepel: Kerék Benjámin és Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház tagjai. A két fiatal elismerése nemcsak egyéni szakmai teljesítményüket tükrözi, hanem visszaigazolása annak a műhelymunkának is, amely a nyíregyházi társulatnál zajlik.

Szívből gratulálunk Beninek és Daninak az elismeréshez, és további sok sikert kívánunk művészi pályafutásukhoz!


img_1389_52731.jpega7_4488_52730.jpg



Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.