A világ egyik legjobbjának választották, most vasárnap Nyíregyházára érkezik

Az ázsiai fesztivál közönsége minden bemutatott darabot értékelt, és mint kiderült, az elmúlt 19 év alatt soha egyetlen előadás sem kapott olyan magas pontszámot, mint a magyar musical: 10 pontból 9,8-ra értékelték a nézők. A Tesla – Végtelen Energia című előadást vasárnap Nyíregyházán láthatjuk.

A világ egyik legjobbjának választották, most vasárnap Nyíregyházára érkezikAz ázsiai musicalfesztiválon soha egyetlen előadás sem kapott még olyan magas pontszámot, mint a Tesla

Fotó: TBG Production


Augusztus 3-án, vasárnap 20.30-tól a Rózsakert Szabadtéri Színpadon a világ legjobb musical-jét láthatják az érdeklődők és ez egyáltalán nem túlzás: a „Nikola Tesla – Végtelen Energia” néhány héttel ezelőtt Ázsia legnagyobb musicalfesztiválján (DIMF) elnyerte az Év Legjobb Musicalje-díjat. A professzionálisan megkomponált zenével és lenyűgöző vizuális elemekkel gazdagított produkció a zseniális feltaláló, Nikola Tesla életének fordulópontjait meséli el – a szülőfalujától egészen a Niagara-vízesésig, bemutatva tudományos áttöréseit és belső vívódásait. A darabban olyan kiváló színművészek lépnek színpadra, mint Lux Ádám, Gerner Csaba, Füredi Nikolett, Mikola Gergő, Szabó Máté vagy Kautzky Armand. A siker letéteményesei a művészek mellett a rendező Radó Denise, a zeneszerző Sebestyén Áron, a koreográfus Szabó Anikó, az író Egressy Zoltán, a dalszövegíró és dramaturg Müller Péter Sziámi, valamint Vona Tibor, a TBG Production ügyvezetője, a darab kreatív ötletgazdája, a szinopszis írója. 

A Tesla elnyerte a rangos ázsiai fesztivál fődíját

Fotó: TBG Production


A Tesla volt az első magyar produkció a fesztiválon 

S hogy Vona Tibor miért éppen Nikola Tesla életét akarta színpadra vinni? Lapunknak elmondta: az édesapja matematika-fizika szakos tanár volt, és sokat mesélt neki Tesláról, akit egy mitikus alaknak írt le. Szerette volna megfejteni e nem mindennapi zseni személyiségét, ezért elkezdett anyagokat gyűjteni róla és azt tapasztalta, hogy a fellelhető cikkek vagy egy fizikakönyvhöz, vagy egy bulvárlaphoz hasonlítottak – mint fogalmazott, próbálta megtalálni ezek között az egyensúlyt, s pozitív metszéspontokat keresett. 


Tesla, ahogy még nem láttad: látványos szuperprodukció a Rózsakertben

Két év fél előkészítő munkája után 2020 februárjában a darabot óriási sikerrel mutatták be, szinte felrobbant a RAM Colosseum, a fogadtatás pedig előrevetítette a Tesla diadalútját. Számos szerződést is aláírtak, így elindulhatott volna egy nagyszabású turné, ám jött a pandémia, s közel három évig alig tudtak színpadra állni.

A korlátozások feloldása óta viszont egymást érik az előadások, a századikat éppen Dél-Koreában ünnepelhették. És hogy hogyan jutottak el Ázsia legnevesebb és legnagyobb fesztiváljára?

– A Teslát a pozsonyi fellépésünkön látta egy disztribútor, akinek annyira megtetszett a téma és a feldolgozás, hogy meghívást kaptunk a DIMF-re, amelyre korábban egyetlen magyar produkció sem jutott el. Összesen tízszer játszottuk el a darabot a daegui operaházban, ahol esténként 1600 néző tombolt: elképesztő volt a siker.

– Mi ugyan nem tudtuk, de a közönség minden musicalt értékelt, és mint utólag kiderült, a fesztivál 19 éves fennállása alatt soha egyetlen előadás sem kapott olyan magas pontszámot, mint a Tesla: 10 pontból 9,8-ra értékelték a nézők! Fantasztikus élmény volt megélni, ahogy álló vastapssal köszönték meg az élményt, és mert az ott élőknek fontos a személyes találkozás a művészekkel, az előadások után „pacsizni” kellett velük – mesélte lapunknak Vona Tibor, aki nem szégyelli: elsírta magát örömében, amikor elolvasta az e-mailt, amiben a sikerről értesítették. 


Vona Tibor a fesztivál fődíjával

Fotó: Csáki Alexandra


A siker titka

– Azt eddig is tudtuk, hogy ez egy kiváló produkció, de most számos külföldi musical összevetésében kiderült, hogy ez az egyik legjobb. Eddig a Tesla egy volt a sok musical közül, most viszont világhírű lett, és ez rendkívüli inspirációt, motivációt ad.

 Sok ember rengeteg munkája van ebben a produkcióban, a fődíj pedig megmutatta, hogy megérte a befektetett energia és hogy mi, magyarok képesek vagyunk önerőből világszínvonalú musicalt létrehozni. Ez egy hatalmas mérföldkő, aminek a fényében jó most egy kicsit sütkérezni, szeretnénk megélni a sikert. 

– Ez persze nem jelenti azt, hogy megállunk, hiszen a díj sok új ajtót nyit meg előttünk, nagy az érdeklődés a Tesla folytatásának szánt, márciusban bemutatott „Mágus – 1920 a Káprázat Születése” című musicalünk iránt is: az előadás egy revü kulisszái mögé enged betekintést a világhírű, magyar származású illuzionista Harry Houdini korában – mondta Vona Tibor, aki szerint az élő, minőségi színház élménye egy esszenciális csoda. 

Augusztus 3-án a Rózsakert Szabadtéri Színpadon láthatjuk a musicalt

Fotó: TBG Production


– Minden a néző székéből indul: mi a pénzüket és a szabadidejét kérjük, cserébe pedig kötelességünk a lehető megmagasabb színvonalú előadásokat készíteni, öncélú művészkedés nélkül. 

A színház a minőségi szabadidő eltöltésének egyik fontos színtere, nekünk pedig fel kell vennünk a versenyt többek között a mozival is, ahol napjainkban a látványé a főszerep. El kell érnünk, hogy a színházat válasszák és ehhez nem elég bevonni a nézőket az előadásba, olyan produkciókat kell készítenünk, amelyek az első pillanattól az utolsóig fenntartják az érdeklődésüket – a Teslával ez sikerül.

– A siker titka a jelmez, a zene, a tánc, a látvány, a színészi játék, a csodás szövegek és dalszövegek és a különleges LED vizualitás, ezek professzionális együtt állása az, ami világhírűvé tette a musicalt, mindezt pedig hamarosan a nyíregyházi nézők is megtapasztalhatják.


Forrás: Száraz Anita, Kelet-Magyarország

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.