„Szabó Nikolett Yermája a visszafogottságtól a tombolásig jut el a bő egy órás előadás során, egész testét igénybe vevő heves mozdulatokkal és szívszorító énekléssel. A vidéki élet résztvevői spanyol népi viseletet magukra öltő lányok és kalapos, pipázó, kendőbe burkolózó asszonyok, akik sajnálkoznak és ítélkeznek a főhősnő meddőségén. Ezek a nők nem egyszerűen a falu közösségét képviselik: mintha Yerma tudatalatti félelmének kivetülései, beteljesületlen sóvárgásának emlékeztetői lennének. Az előadás majdhogynem végig Yerma pszichéjébe zárja a nézőt, a szűk tér pedig természetes módon felerősíti ezt a belső állapotot.
A fekete színpadon egy szék, egy kancsó tej és egy kés van mindössze – utóbbi az előadás végéig a feketén tükröződő padlóba állítva. A háttérben gyermekarcot és vérként burjánzó vörös fordozódásokat váltogató vetítés kísérteties, nyomasztó atmoszférát teremt. Mindezt felerősítik a jeleneteket elválasztó spanyol népdalok és éneklések. Az egyszerű, mégis látványos vizuális technikák és a dalok mind megidézik azt a tűrhetetlenséget, amely a melankolikus vágyból fojthatatlan pokollá változik.”
Forrás: Szabó Réka, kulter.hu
