1 óra 40 perc
Albu István

10. Nemzetközi Színházi Olimpia


Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat előadása


Georg Büchner:

WOYZECK



Az 1820-as években Lipcsében nagy port kavart az a bűnügyi eset, amelyben egy fiatalember, Johann Christian Woyzeck, féltékenységi felindulásból brutálisan meggyilkolta barátnőjét. Az ügy sajtóvisszhangja és a nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentáció ihlette Georg Büchner harmadik és egyben utolsó darabját, a Woyzecket, amely azonban – a szerző 23 évesen bekövetkezett halála miatt – befejezetlenül, töredékes formában maradt az utókorra.

Az előadás az esetet rögzítő jegyzőkönyvek és Büchner drámájának egyik nagy kérdését gondolja tovább: vajon a gyilkos beszámítható állapotban volt-e a tette elkövetésének idején? 

Meddig érdemes feszíteni az ember tűrőképességét? Meddig képes elviselni a nyomást, amit a felettese, a környezete, a szerelem (és féltékenység), a hitében való megingás gyakorol rá? 

Kit terhel a felelősség a tragédiáért, amit a nyomás alatt összeroppant ember követ el? Megtörténhet, hogy éppen ő maga a tragikus főszereplő? 

A germán nyersességen túl, a szöveg rendkívüli költőiségét Albu István rendezésében a német indusztriális metal zene ellenpontozza, vagy éppen erősíti fel, a Harag György Társulat színészzenekarának áthangszerelésében és előadásában. 


Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott!



Helyszín és időpont:

2023. június. 03. szombat 19 óra

Nagyszínpad



Az előadás a kim_logo_color_logo_txt_black_copy_2048x1024_26416.jpgtámogatásával jött létre. 




10_szinhaz_olimpia_uj_logo_black_26420.png10_szinhaz_olimpia_uj_logo_white_26417.png10_szinhaz_olimpia_uj_logo_white_26417.png



Szereplők
Woyzeck: Nagy Csongor Zsolt
Marie: Budizsa Evelyn
Tamburmajor: Orbán Zsolt
Doktor: Rappert-Vencz Gábor
Kapitány: Diószegi Attila
Bolond: Bodea Gál Tibor
Margret: Rappert-Vencz Stella
Altiszt, kikiáltó: Péter Attila Zsolt
Angyal: Szabó János Szilárd
Andres szerepében: Paco, a németjuhász
Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.