A MONARCHIA OPERETT ELŐADÁSA

Huszka Jenő – Szilágyi László

Sissi, a magyar királyné

(Erzsébet)

operett két részben


A Monarchia Operett (Kollár Péter Erik táncoskomikus- jelmeztervező vezetésével) több mint 10 éve alakult társulat, célja, a Hungarikumnak számító magyar és nemzetközi operett népszerűsítése. Magas szinten énekelő, táncoló szólisták, egyedi koreográfiák, látványos jelmezek, érzékekre ható színpadkép komoly zenekari hangzás jellemzi professzionális előadásait. Itthoni fellépésein kívül számos nemzetközi turnén öregbítette az operett hírnevét, Amerikában, Izraelben, Németországban, Luxemburgban, Erdélyben, és Oroszországban.

Huszka Jenő operettje humorral és szerelemmel átitatott előadás, mely gróf Andrássy Gyula, az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi külügyminisztere és Erzsébet királyné (Sissi) beteljesületlen, történelmileg nem igazolt szerelméről szól. Erzsébet királyné, köztudomásúan szerette a magyarokat, s a nép is benne látta megmentőjét. Sissi Zsófia főhercegnővel való szembenállása és szabadság iránti vágya szimpatizált a magyarok érzéseivel, ugyanakkor az osztrák udvar rosszallását is kivívta. Gróf Andrássy Gyula a magyarság számára próbál kiutat találni az elkeserítő, fegyveres forradalommal fenyegető helyzetből. A férfi heves rajongása és forró szerelme viszonzásra talál a császárnő részéről, azonban vágyaiknak a politika gátat szab, és nem teljesülhet be szerelmük. Kapcsolatuk, valamint Sissi magyarok iránti szeretete ennek ellenére is elősegíti a Kiegyezés létrejöttét. Gyönyörű dallamok, szellemes versek és remekül ábrázolt szereplők jellemzik a darabot, többek között felhangzik majd két gyönyörűen megzenésített Petőfi vers, a „Szeptember végén”, a „Szabadság, szerelem”, és a megrendítő „Szegény magyar nép” című dal, Huszka közismert „Délibábos Hortobágyon”, a „Rózsám, viruló kis rózsám” című szerzeménye, de bekerült a műbe az „Én mától kezdve csak terólad” és a „Csík-csicsóban” című szám is, egyéb dalok, palotások, és polkák mellé.


Közreműködik a Monarchia Operett zenekara és tánckara


Díszlettervező: Rákay Tamás

Jelmeztervező: Kollár Péter Erik

Zenei vezető: Kéménczy Antal

Koreográfus: Szkáli Edina


Rendező: Kerényi Mikós Gábor – Kero ®



Készült az EMMI támogatásával


plakat_sissi_oszvald_41985.jpg

Szereplők
Sissy (Erzsébet): Denk Viktória
Gróf Andrássy Gyula: Árvai Dániel
Latkóczi Ida: Dezső Ágota
Neszmélyi Kálmán: Nagy Bence e.h.
Waldeck grófnő: Oszvald Marika
Stefi, a lánya: Török Anna
Flórián: Kollár Péter Erik
Axamethy gróf – tábornok: Jenei Gábor
Latkóczi Ádám: Egri László
Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.