• PALI - Maléter Pálné életmonológja

1 óra 15 perc
Lengyel Anna

EGY HÉTKÖZNAPI HŐS EMLÉKÉRE


Az ‘56-os forradalom Nagy Imrével együtt kivégzett védelmi minisztere, Maléter Pál és a 2019-ben 87 évesen elhunyt, ám haláláig szellemileg teljesen friss özvegye, Gyenes Judith tragikus, ám mégis melegséggel, humorral teli története, amely egyúttal a magyar közelmúlt egyik legfényesebb pillanatáról is első kézből számol be. Az előadás 15 órányi mélyinterjú és egyéb kiegészítő dokumentumok alapján készült.

Egy ember személyes történetén keresztül láttatja a forradalmat néhol drámaian, néhol fanyar humorral vagy épp édesbús megvilágításban.

Nagy sikerrel megy több éve Budapesten. 2020-ban elnyerte a Legjobb Monodráma díját a MOSTfeszten (Monodráma és stúdiószínházi fesztivál).

A Mindenki c. Oscar-díjas és az Egy nap c., számtalan nemzetközi díjjal kitüntetett filmek főszereplője, a 2017-es és 2019-es Magyar Filmhét Legjobb Színésznője, Szamosi Zsófia előadásában.


„56 - nekem ez máig is a csoda. Ami az életemben a csúcs volt, az emberhez méltó. Furcsa, hogy ezt így mondom, hiszen akkor én nagyot vesztettem, a legnagyobbat, amit ember veszíthet. Én akkor mindent elvesztettem! Mégis úgy gondolok vissza rá, hogy gyönyörű volt.”

Gyenes Judith


AZ ELŐADÁSON VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES, DE REGISZTRÁCIÓHOZ KÖTÖTT!


A REGISZTRÁCIÓT MEGTEHETIK:

IDE kattintva

személyesen a Móricz Zsigmond Színház Szervezési- és jegyirodában (Nyíregyháza, Színház u. 2.),

a 42/ 873-550 telefonszámon.


Az előadás időpontja:

2021. november 24. (szerda) 19 óra

Szindbád Rendezvényterem


Az előadás a „Köszönjük, Magyarország!” programsorozat keretében valósul meg.

Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.