Oreszteia

Aiszkhülosz

ORESZTEIA

(Tragédia három részben)

Jánosi István fordítását színpadra alkalmazta: Ferencz Győző

A tragédia atyjának nevezett Aiszkhülosz Oreszteia című műve az ókori görög tragédiairodalom egyetlen épségben ránkmaradt trilógiája. A három, történetében is öszekapcsolódó dráma - Agamemnon, Áldozatvivők, Eumeniszek - az argoszi uralkodóház, az atreidák tragikus történetét dolgozza fel, s építi sorsukkal is azt a monumentális aiszkhüloszi történelemszemléletet, amely még egységben látja az isteni és emberi szférát, s legalábbis tudni véli, hogy a világrend megismerhető és igazságos. a királyi családot kegyetlen csapásokkal sújtja a végzet. Az ősök bűne megsokszorozódva hull vissza az utódokra. Talán azt is mondhatnánk, hogy az Agamemnon a bűn, az Áldozatvivők büntetés-bűnhődés drámája. A trilógia befejező darabja pedig a kiengesztelődésé. Égi hatalmak és földi bírák együtt oldozzák fel az anyagyilkos Oresztészt bűne alól. Aiszkhülosz válasza az ókori emberé. A "végzet"-tragédia azonban emberi létünk és erkölcsünk alapjaira kérdez rá.

Díszlet: NAGY ANDREA m.v., BÁLINT ÁDÁM m.v.

Jelmez: KÓNYA ANDRÁS m.v.

Zeneszerző: MELIS LÁSZLÓ

Szcenikus: TÓTH JÓZSEF

Segédrendező: GYENGE KATALIN

Rendező: SALAMON SUBA LÁSZLÓ

Bemutató: 1988. november 26.

Kritikák

...Salamon jó nyomon indul, amikor először a kar szerepét akarja tisztázni, hiszen a görög színjátszásban ez maga volt a közösség, amelyik a történések aktív részese: „a tulajdonképpeni hős... maga a kórus” (Szerb Antal)

...A rendező az egyénített hősök kidolgozott játékvezetése mellett a kar mozgatását nem oldotta meg kellőképpen. A statiszták, akik között akadtak amatőrök is, gyakran nem tudtak mit kezdeni magukkal, színpadi jelenlétük esetlegessé vált, máskor pedig a túljátszás csapdájába estek. A kórusban mondott szövegek nemegyszer érthetetlenek voltak. Épp ezért az Agamemnon kerített hatalmába legkevésbé. E kidolgozatlan háttér előtt a jelentékenyebb hősök is haloványabbak lettek.

A trilógia egyik legfontosabb alakja Klütaimnésztra, az „istentelen asszony”, Gaál Erzsébet kelti életre a „nőstény szörnyeteget”, az „ősi bosszú zord lelkét”. Az ő királynője kemény, vad, elszánt, férjét minden habozás nélkül lemészároló nő, aki hitszegő és kéjsóvár. Félelmetes figura: bősz, álnok és kegyetlen. Gaál Erzsébet képes azonban a Síri áldozatban a hősnő árnyaként a meghasonlottságot, a zavarodottságot is érzékeltetni. ...Elektrát Varjú Olga formálja meg, sok színnel, érzékenyen. A félénk, tétova nővér szerepében líraian mutatja meg: anyja áldozata. Szabó Tünde dajkaként villanásnyi időre hoz némi melegséget a borzongató történetbe. A jóstehetséggel megvert Kasszandrát Molnár Erika játssza: a szerencsétlen sorsú leány rettentő vízióiban láttatja Agamemnon véres végzetét, és megérzi önnön pusztulását is. A színésznő nemcsak Kasszandraként, hanem Püthiaként is jól építi fel szerepét: tragikumot és fiatalos évődést egyaránt tud érzékeltetni. Zubor Ágnes kórusvezetőjét, mozgása, szuggesztivitása a mítoszi hősök egyenrangú partnerévé teszi.

Szabó Tünde az Erinnüszek vezetőjeként emlékezetesen oldja meg feladatát: a fizikailag is megterhelő figura láttatásában egész személyiségének tartalékait mozgósítania kell. Safranek Károly Apollónja kicsit groteszk, kicsit pajkos, kicsit tragikomikus: kifejezi A jólelkűek abszurddá váló világát. Szalai Kriszta Athénája, ehhez a felborult világrendhez hűen minden fenségtől mentes, kacér teremtés; az általa hozott intézkedések súlyához képest nem elég tartalmas, így jellemzi a kort, melyben él. Csikos Sándor kórusvezetője rutinos játék; Tóth Károly, Gados Béla, Horváth L. Attila, Vajda János, Petneházy Attila, Hetey László, Gábos Katalin, Matolcsi Marianna, Pankotay István segítették még az előadást.

Karádi Zsolt

Szabolcs-Szatmári Szemle