2 óra 35 perc
Szikszai Rémusz

DRAGOMÁN GYÖRGY

KALUCSNI

színmű két részben


A Móricz Zsigmond Színház előadása


Dragomán György, napjaink egyik legfontosabb, külföldön is elismert József Attila-díjas írója megrázó erejű, pontos és szikár látleletet tár elénk a mindenkori diktatúráról, a hazugsággal és megfélemlítéssel tönkretett emberi életekről. A sűrű és szenvedélyes történetet a Móricz Zsigmond Színházban első ízben dolgozó, több előadásával díjat nyert Szikszai Rémusz állította színpadra.


„Nem az a kérdés, mit keresnek, hanem az, hogy mit találnak.”


A mások élete… Történik valahol Erdélyben, nem sokkal a rendszerváltás előtt – de megtörténhetne bárhol, bármikor, bárkivel. Egy velejéig romlott, megnyomorító rendszer, ahol üldöző és üldözött, megfigyelő és megfigyelt láthatatlan kötelékekkel tapad egymáshoz, és minden nap, minden percben megmérettetik, ki a bűnös, ki az áldozat. Egy tipikus (magyar) értelmiségi család egyre súlyosabb kompromisszumokra és döntésekre kényszerül, csak hogy megszerezze a hőn áhított kivándorló útlevelet. De az ördöggel kötött alkuknak ritkán szokott jó vége lenni – az embertelen és arctalan mechanizmust csak ideig-óráig lehet kijátszani… A kérdések viszont velünk maradnak: szabad-e egész emberségünket áruba bocsátani a remélt jobb életért? Társunkat, saját vérünket, önmagunkat? Meddig ér, és mit igazolhat a félelem? Saját bűneink, árulásaink elől hová tudunk kivándorolni?


A Kalucsni a második drámám. Merőben más, mint az első, realistább és önéletrajzibb. (Persze ahogy minden, amit írok, ez is csak nyomokban.) Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás.” – Dragomán György


„A Kalucsni története a kommunista Romániában zajlik, a nyolcvanas évek végén. Egy család történetét látjuk, akik megpróbálnak kitelepülni; egy erdélyi kisvárosi világot tár elénk, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól. Mindenki magyar, az értelmiségi is, a szekusok is, félszavakból is értik egymást. 

Egy mai fiatalembernek elképzelhetetlen, hogy nincs szólásszabadság, hogy csak az állami propagandát szajkózza a sajtó és a TV, hogy a rend őrei bármikor elvihetnek, hogy nincs és nem is lesz útleveled. Hogy illegális a fogamzásgátló szedése és súlyos börtön jár a terhességmegszakításért, amit kórházban el sem végezhetnek, csak titokban, lakásokon, iszonyatos pénzért cserébe.

És mi? Emlékszünk-e még a nyolcvanas évekre? Arra a fojtogató légkörre, amiben néha azt éreztük: képtelenség élni? Fel tudjuk-e idézni a félelmet, ami úrra lett rajtunk, ha igazoltatott a rendőr, vagy ha megjelentek a belügyiek házkutatni? Hogy azt éreztük, innen el kell menni, mindegy hová, csak innen el? Vagy elfelejtettük akkori életünket? Az életünket, amelybe beköltözött és amelyet kisajátított a hatalom. A hatalom, amelytől tartunk. A rendőr, akiről azt hisszük, bármit megtehet. A politikus, a polgármester, házmester, az igazgató, akiről azt gondoljuk, mindenható. Az orvos a kórházban, aki megvehető. Az ügyvéd, az ügyintéző, akit le lehet fizetni.

Mások élete, akik mi vagyunk: ez a közelség az, amely érdekessé teheti az előadást azok számára is, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket. Meséltünk-e róla a gyerekeinknek, vagy ma is az akkor belénk ivódott minták szerint élünk és cselekszünk, ezeket adjuk-e tovább nekik, vagy velük ma már mindez nem fordulhat elő?” – Szikszai Rémusz rendező.


Díszlettervező: HORESNYI BALÁZS

Jelmeztervező: KISS JULCSI

Súgó: KOVÁCS KATALIN

Ügyelő: T-LAFOREST CSABA

Rendezőasszisztens: RAJKÓ BALÁZS


Rendező: SZIKSZAI RÉMUSZ


A Móricz Zsigmond Színház a produkciót 2019. március 2-án a kommunizmus áldozatai emlékének ajánlva mutatta be.


A felvételt a Móricz Zsigmond Színház megbízásából 2019. április 6-án a Magyar Színházakért Alapítvány készítette.


Fotók: Juhász Éva


Az előadás megtekintését 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk.


Az online produkcióra az eSzínház felületén az alábbi jegytípus váltható:


Normál jegy: 1.990 Ft


Jegyváltáshoz kérjük, kattintson a fenti előadásfotón látható Jegyvásárlás gombra!

_____

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK


1) Mikor tudom megnézni az eseményt?


Az eSzínház felületén megváltott jegy a rögzített előadás első megtekintésének időpontjától kezdve egy hétig érvényes. Ezen időtartam alatt a rögzített előadás megtekintése megszakítható és újrakezdhető, azonban összesen két alkalommal nézhető meg teljes terjedelmében.


Az esemény elérhető a https://eszinhaz.hu oldalon. Az előadásfelvétel az eSzínház felületén visszavonásig bármikor visszanézhető, elindítható, illetve megállítható. Az előadást csak 1 (egy) IP címről lehet megnézni, így kifejezetten kérjük, ne küldje tovább, azt ne ossza meg mással. Ha mégis megtenné, egyrészről megszegi a felhasználási feltételeket, másrészről nem fogja tudni megnézni az előadást.


2) Mi a jegyvásárlás menete?


Online jegyek a fenti előadásfotón látható Jegyvásárlás-gombra kattintva az eszinhaz.hu felületén a szükséges regisztrációt követően vásárolhatók. A vásárlást követően a jegyként szolgáló linket (URL-t) a rendszer automatikusan megküldi a regisztráció során megadott e-mail címre. Az utóbbi link az eszinhaz.hu oldalra történő felhasználói bejelentkezést követően a képernyő jobb felső sarkában található „Videóim” menüpont alatt is megtalálható.


3) Tudok-e ajándékba jegyet vásárolni?


Erre sajnos jelenleg nincs lehetőség, hiszen a feltöltött tartalom megtekintéséhez szükséges jogosultság felhasználói fiókhoz kötődik, így hiába vásárol több jegyet, más felhasználói fiókból nem elérhető az előadás. Amennyiben ajándékba szeretne jegyet venni, a megajándékozott számára külön fiókot kell regisztrálni.


4) Kérdés vagy probléma esetén kihez fordulhatok?


Amennyiben a jegy aktiválásával, a közvetítés lejátszásával kapcsolatos problémával szembesül, az eSzínház online ügyfélszolgálatának munkatársai a következő emailcímen állnak rendelkezésére: kerdes@eszinhaz.hu

 

Egyéb tudnivalók a Kalucsni online jegyvásárlásáról és a közvetítésről

Szereplők
Gyuri, a férj: Illyés Ákos
Márta, a feleség: Szabó Márta
Annamari, a lányuk: Varga Fekete Kinga
Anna, Nagymama, Gyuri anyja: Pregitzer Fruzsina
Krisztina, Gyuri szeretője, színésznő: Horváth Julianna
Veress elvtárs, Krisztina apja: Kaszás Gergő
Jánoska, költöztető: István István
Lajoska, költöztető: Tóth Zolka
Bajkó, szekus: Gyuris Tibor
Balla, szekus: Nagyidai Gergő
Barta, belügyi dolgozó: István István, Tóth Zolka
A két öltönyös: T-Laforest Csaba, Belme Bence
Előzetes
Galéria
Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.