2 óra 20 perc
Szabó Máté

ÉLETREVALÓK


Eric Toledano és Olivier Nakache

Életrevalók című filmforgatókönyve alapján

Molnár Anna magyar szövegének felhasználásával

a Móricz Zsigmond Színház színpadára írta:

Szabó Máté és Perczel Enikő


Az előadás 12 éven felülieknek ajánlott!


Philippe, a dúsgazdag arisztokrata férfi nyaktól lefelé megbénult egy ejtőernyős

baleset következtében. Mivel ezután kénytelen kiközösítettként élni, kifejleszt magában egyfajta éleslátást, mellyel felméri a társadalmat, annak minden visszásságával, gondjával-bajával együtt. Állandó otthoni ápolásra szorul, szigorú napirenddel, ám a legtöbb gondozójelölt legkésőbb egy hét múlva fejvesztve menekül tőle. A börtönből frissen szabadult Driss is a jelentkezők között van – őt szociális helyzete miatt vetette ki magából a társadalom.

Philippe felfedezi a kettejük közti hasonlóságot, látszólag különböző helyzetük ellenére is: mindkettőjüknek elölről kell kezdeni az életüket, és mindketten „érinthetetlenek” a társadalom szemében. 

Az Életrevalók a két világból kitaszított férfi minden előzetes várakozást felülíró

barátságának igaz története, melyből a 2011-ben készült francia filmadaptáció hatalmas nemzetközi siker után mára kultikussá vált. A szórakoztató és érzékeny történet azonban sok izgalmas meglepetéssel szolgál majd színházi feldolgozásában is. 


“Mi atyánk, ki vagy a mennyekben

Maradj fenn

És mi maradunk a Földön

Mert oly édes néha idelenn…”

Pater Noster – Jacques Prévert


Koreográfus: Kováts Gergely Csanád

Díszlettervező: Ondraschek Péter

Jelmeztervező: Füzér Anni

Dramaturg: Perczel Enikő

Koreográfus: Kováts Gergely Csanád

Súgó: NAGY ERZSÉBET

Ügyelő: T-Laforest Csaba

Rendezőasszisztens: Fülöp Angéla

Rendező: Szabó Máté


Bemutató:

2023. október 28. (szombat), Nagyszínpad

Szereplők
Martha; Sellő: Szabó Márta
Jeanne-Marie; Driss anyja; Sellő: Pregitzer Fruzsina
Galériás; Lucien, Philippe testvére; Antoine, a kertész; Álláskereső; Alberich; Utcai döner árus: Tóth Zolka
Driss öccse; Galériás barátja; Bastien, Elisa barátja; Álláskereső; Fellépő a születésnapon: Törő Gergely Zsolt
Driss sokgyerekes húga; Siri; Elisa, Philipp nevelt lánya; Sellő: Német Klára e.h.
Marcelle, gyógytornász; Fülprosti; Munkaügyis nő; Álláskereső; Fellépő a születésnapon; Stewardess; Eleonore: Jenei Judit
Álláskereső; Hajléktalan: T-Laforest Csaba
Továbbá: Antal Gergely, Jakab Attila
Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.