Tasnádi Csaba
Tasnádi Csaba

Tasnádi Csaba 1960-ban született.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar elvégzése után bölcsészdiplomát is szerzett az ELTE esztétika szakán, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát végezte el, ahol szintén doktorált is később.Pár évi jogászi munka után először szabadúszóként, majd a Fővárosi Operettszínház tagjaként kezdte pályáját, társulati tagsága mellett gyakran vendégeskedve az ország színházaiban.

Első vezetői megbízása a Szentendrei Teátrum igazgatása volt - innen érkezett Nyíregyházára, ahol 1999-től volt igazgató-főrendező, egészen a közelmúltig.Alapítója és jelenleg is munkatársa a VIDOR Fesztiválnak.Személyisége, művészi és vezetői elhivatottsága, társulatformáló karizmája máig meghatározza a nyíregyházi színházat.


Díjak

2015 - Móricz-díj

2008 - Jászai Mari Díj

2008 - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: „Az év embere” kitüntetés

2008 - Príma Díj, Nyíregyháza (színház- és filmművészet kategóriában)

2008 - Bencs Kálmán Díj - a VIDOR fesztivál szervezőbizottságának

Bereg Újjáépítéséért Emlékplakett, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése Emlékérem, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése


A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.