Ringató foglalkozás Kosik Anitával a Szindbádban!

Ringató foglalkozás Kosik Anitával a Szindbádban!

Kosik Anita, a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja RINGATÓ foglalkozásra várja a családokat 0-3 éves gyerkőceikkel október 18-tól minden hétfőn 16 órától.

Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni.

A foglalkozások célja, hogy oldott, elfogadó légkörben megismertesse a legkisebb gyerekek zenei nevelésének lehetőségeit, és a kicsik érzékennyé, fogékonnyá váljanak a jó zene, a művészetek iránt.

A másik cél, hogy a résztvevő felnőttek átéljék a közös éneklés örömét. Felbukkanjanak a kicsit elfelejtett dalok, kedvet és bátorságot adjunk újabb énekek megtanulásához.

Családi program, ahol a felnőttek és a gyerekek egyaránt élményhez jutnak. A Ringatóval épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás.


ringato_mg_6368_19419.JPG


Mi is az a Ringató?


Egy zenei nevelési módszer, amelyet sok évvel ezelőtt indítottam útjára kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában.


A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is. Amit megvalósít, az pedig jóval túlmutat egy zenei nevelési módszeren. Énekelni, játszani tanít, és örülni a szépnek. Segít egymásra találni, felismerni az összetartozás csodálatos érzését, divatos kifejezéssel élve: közösséget épít.


A foglalkozásokon a legfontosabb az élménynyújtás az egész család számára. Miközben énekelünk és játszunk, a legkisebb gyerekek ízlelgetik a magyar nyelv és a zenei anyanyelv szépségeit, találkoznak a magyar kultúrával. Az értékes zene a teljes személyiséget formálja. A hagyományos dalok, mondókák, ölbéli játékok a világra nyitnak ablakot, s a lélekbe jutva élni segítenek, sőt, ha kell, gyógyítanak.


Ezért fordulunk a művészethez tanítványaimmal: hogy eszközként használjuk a neveléshez. Szeretnénk a családoknak egy lehetséges utat mutatni a boldogulás felé. Nem az egyetlent, nem a legjobbat, hanem egyet a sok közül – egy biztos jót.


Vallja Gróh Ilona zenepedagógus, a Ringató módszer kidolgozója, alapítója.



Belépő: 1000 ft / család

A belépők megvásárolhatók:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyiroda

Nyíregyháza, Színház u. 2.

Telefon: + 36 42 507 006 +36 30/303-2875 +36 20/233-2926

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17 óráig

ringato_posztfejlec_png_002_19420.png


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.