Színpadról a vászonra – Hamarosan forog Lélekpark címen a nyíregyházi misztikus thriller

Színpadról a vászonra – Hamarosan forog Lélekpark címen a nyíregyházi misztikus thriller

Nem titok már, hogy a közeli jövőben kezdik forgatni a Móricz Zsigmond Színház művészeivel azt a televíziós játékfilmet, melyet a Nemzeti Filmalap finanszíroz. A pályázat szerint hivatásos filmgyártó cégek választhattak maguk mellé partner színházat. A már bemutatott Blue Duck Arts Kft. csapatával egy misztikus thriller készül.



Horváth László Attila és Staub Viktória a Lélekpark munkacímen futó tévéfilm két főszereplője. Természetesen rendőrnyomozót alakítanak, hiszen a vastag krimi vezető szála egy rejtélyes ébredés, a Nyíregyházi Állatpark krokodiljai között.


„Itt forgatunk Nyíregyházán, ez egy televíziós játékfilm lesz. Igyekeztünk tágítani a határokat, tehát a Nemzeti Filmintézet egy nagyon korrekt büdzsét adott nekünk egy televíziós játékfilm elkészítésére. Mi egy olyan forgatókönyvet írtunk, ami azért ezt mégis csak megnehezíti olyan értelemben, hogy nagyot vállaltunk. Egy szinte mozifilmes történetet, egy olyan széles körű történetet sok szereplővel, külső helyszínekkel, sok helyszínnel, ami cidris lesz” – tájékoztatott a körülményekről Horváth Illés, a film társrendezője.


Nyíregyháza utcáin és az állatparkban, az egykori Dohánygyárban, belső és külső kitalált helyszíneken kezdik a fikciós történet forgatását március 3-án. 18 nap áll a filmesek rendelkezésére, majd későbbi hónapokban vissza-visszatérnek néhány napra. Több évszakban is megmutatkozik tehát a város.


„Lesznek járókelők, de természetesen azok a film hivatásos statisztái lesznek. Úgynevezett kontrollált környezetet kell teremteni – még akkor is, ha köztéren forgatunk –, azokra a percekre a közterületnek azt a kijelölt szakaszát le kell zárni. Színészek vagy statiszták lesznek azok, akik a nyíregyházi járókelőket alakítják. Inkább a thrillerhez közelebb van, sőt – ezzel persze már titkot árulok el – misztikumba hajló thriller lesz ez, tehát nemcsak a realitás talaján mozog majd a film, de bízom benne, hogy ez még izgalmasabbá és titokzatosabbá teszi az egészet” – mesélt a tervezett forgatásról Horváth Illés.


A társrendező bravúrosan kitér egy-egy leleplező kérdés elől. Persze, hogy nem válaszolt a ki a gyilkos és ki az áldozat kérdésekre. Egyáltalán rablás vagy gyilkosság a bűnügy. Idejében minden kiderül. Mint mondja, a produkciós témakör nem az ő kompetenciája. Az biztos, hogy az évadban Nyíregyházán dolgozó színészek mindegyike feladatot kap majd a moziban. A vetítésről is csak annyit lehet említeni, hogy valamelyik tévécsatorna sugározza majd a Filmalaphoz sikeresen pályázott alkotók munkáját.


Forrás: nyiregyhaza.hu

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.