Színházi Olimpia – Vendégelőadások a Móricz Zsigmond Színházban

Színházi Olimpia – Vendégelőadások a Móricz Zsigmond Színházban

Görögországból érkezett – lassan 3 évtizede – a Színházi Olimpia ötlete, mely mostanra elért Magyarországra is. Nemcsak nemzetközi porondon, de a hazai teátrumok között is zajlik a játék. Nyíregyházára két román előadás érkezik – Bukarestből és a Szatmárnémeti Színház –, a Móricz Zsigmond Színház pedig Debrecenben vendégeskedik majd az Idétlen időkig című musicallel.


1995-ben, a Delphoiban rendezett I. Színházi Olimpia két hete alatt hét országból érkeztek előadások, majd egyre bővült a kör. 1999-ben Japánban 20 ország, két évvel később Moszkvában 32, a 2018-as indiai eseményen pedig már 35 nemzet 470 előadása mutatkozott be.

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! Ez a Színházi Olimpia magyarországi eseményének üzenete. A hazai szervezőbizottság vezetője Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. E nemzetközi programsorozat keretében Nyíregyházára is érkezik két vendégelőadás. 

„A legtöbb magyar színház is megkapta a lehetőséget, hogy meghívjon külföldről produkciókat. Nekünk a határ közelsége miatt a Szatmárnémeti Színház volt az egyik meghívottunk. Sok éve jó kapcsolatban vagyunk a Harag György Társulattal, úgyhogy ez nem volt kérdés. A másik meghívottunk pedig, a Román Nemzeti Színház Bukarestből fogja elhozni május 20-án a Histrionics című előadását” – tájékoztatott Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.

A bukaresti színház előadása román nyelven, magyar felirattal kerül a közönség elé tehát május 20-án a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán. A kortárs osztrák szerző drámája az ajánló szerint egy paradox himnusz a színházi művészetnek szentelve, ugyanakkor betekintést ad mai tragikomikus világunkba. Drámai ínyencség lesz mindkét előadás, hiszen a román játék nagyban eltér a hazai színházművészet hagyományaitól. 

„Természetesen megkapják a lehetőséget a magyar színházak is az olimpián. Debrecenben, főként a Latinovits Színház színpadán megmutathatják magukat a vidéki színházak is. A nyíregyházi színház az Idétlen időkiggel fogja képviseltetni magát. Nem a meghívók döntötték el, hogy melyik előadást vigyük, ez a mi döntésünk volt. Én az elmúlt pár év egyik legsikeresebb és legnagyobb közönségérdeklődésre számot tartó előadásnak gondolom ezt, ezért ott a helye a szemlén” – mondta a direktor.

Nem versengenek egymással a társulatok és a drámák, a színházak befogadják a produkciókat és ajánlják a közönségnek. Mintegy 30 társulat közreműködésével zajlik a 10. Színházi Olimpia hazai programja, első alkalommal 2023-ban.


Forrás: Nyíregyházi Televízió



Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.