A világ leghíresebb csábítójának történetét olvasták el ma a Móricz Zsigmond Színházban, ugyanis a Don Juan bemutatójára készülnek. Horváth Illés rendezése február 24-én kerül a közönség elé. A címszerepben Klem Viktor, de több szerepben is vendéget, egyetemi hallgatókat köszöntöttek az olvasópróbán.
Egy mítoszra épülő, 17. századi spanyol színdarabra alapoz a nyíregyházi Don Juan előadás, mely a Molière dráma körülbelül 60%-ával dolgozik. A forgatókönyv aztán a dramaturg, Sediánszky Nóra, és a rendező, Horváth Illés közös költeménye. Van ebben Puskin szöveg éppúgy, mint mai kortárs német szerző, Ady Endre, illetve az alkotók saját szövege is.
„Ez a színdarab nagyon nagy múltra tekint vissza. Számtalan feldolgozása volt már. Ha csak a legismertebbekre gondolunk, Moliére drámája, vagy Mozart operája, a Don Giovanni, de rengeteg feldolgozása van már, mindenféle műfajban, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy olyan kérdéseket feszeget a színdarab, ami az emberiséget minden korszakban és a társadalom minden civilizációs szakaszában érdekelte. Ezek nemcsak társadalmi kérdések, hanem metafizikai síkra is terelődik a téma. Ez azt jelenti, hogy annyi feldolgozása van valaminek, hogy minden korszaknak üzen valamit, és minden korszak megtalálja benne a saját olvasatát, tehát az emberiség és az ember mibenlétének alapvető kérdéseit feszegeti”
– tájékoztatott a rendező, Horváth Illés. Minden, ami Klem Viktor karaktere, kell ennek a bonyolult, mély és nehéz, különleges szerepnek az eljátszásához. De vajon színészként és magánemberként van-e köze a Don Juan-sághoz a címszereplőnek, akivel először dolgozik együtt a társulat?
„Mindenképpen van egy alapvető vonzalmam, szerintem általában a színészeknek van vonzalmuk egy ilyen legendás, mitologikus gengszterrel, csibésszel, vagy léhűtővel, mint ez a Don Juan. Hogy milyen lesz a mi Don Juanunk, és én hol találom meg az előadásnak megfeleltethető kontúrjait a figurának, az nagy kérdés. Egyébként, ha van egy bulvár része is a kérdésnek, vagy oda hegyezhetem ki a választ, természetesen nagy rajongója vagyok a női nemnek, ezzel tudok azonosulni Don Juannal. Ezen túl azért a mitologikus mélységeit, és azt a lelkiismeret nélküli létezést, azt nem tudom a sajátomnak”
– nyilatkozta az olvasópróba előtt a címszereplő, Klem Viktor. A nyíregyházi előadáshoz Zságer-Varga Ákos írt úgymond mai zenét, de a jelmeztervezők is sokrétű feladatot kaptak. Nem klasszikus értelemben vett kosztümös előadás készül.
„Ugyan az első Don Juan írás az a barokk korszakba helyezi a történetet, ami ettől eltérő, tehát nem lesz egy egzakt módon történelmi korszakba helyezett előadás. Ugyanakkor nem is lesz mai. Azt szoktuk mondani, hogy anakronisztikus környezetben játszódik, tehát látványos, kosztümszerű jelmezek lesznek, de nem egy adott történelmi korban elhelyezve”
– mondta Horváth Illés. Nem férfi és nem női előadás lesz a Don Juan, mindkét nem megtalálja majd benne a kedvére valót. A csábítástörténet, a szerelmi ügyek is izgalmasak, egyúttal egy akciódús, az erőszakot sem nélkülöző izgalmas darab lesz. A színházi ajánló szerint vagy a csábítót üldözik a megcsalt feleségek, szeretők, menyasszonyok és családtagok serege, vagy ő űz újabb és újabb szerelmi álmokat. De vajon meddig tart ez a soha nem csillapuló kalandvágy, az őrült rohanás?
A bemutatót február 24-re, szombatra tervezik a nagyszínpadon. Az említetteken túl Tóth Károly, Horváth László Attila, Illyés Ákos, Nagyidai Gergő, illetve Tóth Zolka is szerepel a darabban.
Forrás: Nyíregyházi Televízió