Prücsök – A varázslatok világába kalauzolják el a gyermekeket januárban a színházban

Hétfőn tartották Tomku Kinga történetének, a Prücsök, a legnagyobb varázsló című darabjának olvasópróbáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A gyermekek számára írt előadás Illyés Ákos rendezésében érkezik majd 2026 januárjában a Bárány Frigyes Stúdióba.




Különleges történet gyermekeknek és felnőtteknek

Hétfőn tartották a Prücsök, a legnagyobb varázsló olvasópróbáját a Móricz Zsigmond Színház Galériáján. A rendező és a színészek először olvasták össze a gyermekek számára készült előadást. Történetünk főhőse, Blanka, vagy ahogy a szülei szólítják, Prücsök arról ábrándozik, hogy ő legyen a legnagyobb varázsló, aki egy különleges világban él. Amikor azonban tényleg egy másik, mesebeli világba kerül, az véletlenül sem olyan, mint amilyennek elképzelte. Ahhoz pedig, hogy hazajusson, össze kell szednie minden bátorságát. Illyés Ákos, a darab rendezője beszélt szerkesztőségünknek az előadásról, mely az egyik első rendezése. Elmondta: a főszereplő karaktere különleges helyet foglal el a szívében.


– Én nagyon megszerettem ezt a kislányt. Szerintem nagyon fontos, ha a piciknek csinálunk előadást, mindenképpen szerethető szereplők legyenek benne. S ezt a kislányt én első olvasásra megszerettem. Egyrészt nyilván tulajdonságai, jellemzői miatt is, illetve azért is, mert én azt láttam, hogy sokban hasonlít azokra a gyerekekre, akik ezt nézni fogják. Ez ugyebár egészen az óvodás korosztálynak készül. Szerintem nagyon fontos, hogy ők valahol találkozzanak önmagukkal is egy-egy ilyen előadáson

– mondta a rendező, aki azt is hangsúlyozta: ennél az előadásnál nem feltétlen kell különválasztani a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló mondanivalót. Hiszen fontos lenne, hogy a szülők is több mesét és hasonló előadást nézzenek, ezáltal a legkisebbek mellett ők is hazavihetnek olyan érzéseket, gondolatokat, melyet főként csak a gyermekek éreznek.


A varázslat mindenben ott van

Illyés Ákos szerint a történet egyik fő mondanivalója az, hogy a varázslat mindenhol ott van az életünkben, melyet meg kell tanulnunk alkalmazni.

– A varázslat szerintem létezik, nem mindig úgy, ahogy mi azt elképzeljük, hogy egy varázspálcával megváltoztatom a környezetemet. Lehet, hogy ez sokszor csak azon múlik, hogy mennyire szeretnék valamit vagy mekkora az akaraterőm. Tudok-e segíteni valakinek, vagy segítséget kérni akár. S ha ezek megtörténnek, merek segítséget kérni vagy magam tudok segíteni, nagyon szeretnék valamit, akkor a varázslat, szerintem, igenis megtörténik gyerekekkel és felnőttekkel is egyaránt

– tette hozzá Illyés Ákos.


A rendező szerint egy jó színészgárda állt össze a darabra – reméli, jól fog menni a közös munka, és az új, fiatalabb színészek is megmutathatják tehetségüket. Illyés Ákos az előadás díszlettervezőjeként azt is elárulta: olyan látványvilágot szeretnének megvalósítani, mely egyszerűsége ellenére vizuálisan elvarázsolja majd a gyermekeket. A rendező reméli, a család minden tagja egyaránt nagyon fogja szeretni a darabot, valamint azt, hogy sokáig fogják játszani a színházban. A Prücsök, a legnagyobb varázsló premierje 2026. január 16-án lesz majd a Bárány Frigyes Stúdióban. 


Fotó: Csatári Jázmin

Forrás: Nyiregyhaza.hu


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.