Megtartottuk A Szépség és a Szörnyeteg című előadásunk olvasópróbáját

A bemutató 2024. február 9-én lesz a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.


A Szépség és a Szörnyeteg című előadásunk olvasópróbáján jártunk, melynek bemutatója február 9-én lesz a Nagyszínpadon. A darabot Halasi Dániel állítja színpadra, a főszerepekben pedig Kiss Eszter Júliát és Gulácsi Tamást láthatja majd a közönség.


img_8844_31155.jpg

img_8839_31150.jpg

img_8836_31147.jpg

img_8838_31149.jpg

img_8840_31151.jpg

img_8853_31158.jpg

img_8848_31157.jpg

img_8847_31156.jpg


Jeanne-Marie Leprince de Beaumont meséjét színpadra írta Szabó Attila:


A Szépség és a Szörnyeteg

Rendező: Halasi Dániel


Hol volt, hol nem volt… Volt egyszer egy apa, akinek volt három szépséges lánya; különösen a legkisebb szépsége tett túl mindenki másén. Fényűző életet éltek egy nyüzsgő nagyvárosban. Ám egy nap minden vagyonukat elveszítették, és vidékre kellett költözniük egy szegényes kis viskóba. A nővéreket rettenetesen megviselte a falusi élet unalmas egyhangúsága, de a legkisebb lány még ott is megtalálta a boldogságát. Történt egyszer, hogy az apa a városból hazafelé tartva eltévedt az erdőben, és egy kastélyban találta magát, melyet mintha elvarázsoltak volna. Mikor meglátott egy szál különös szépségű rózsát a kertben, rossz előérzete ellenére sem tudott parancsolni magának: leszakította. Hirtelen egy

dühöngő szörnyeteg támadt rá, aki büntetésként cserébe legkisebb lányát követelte…

Marie Leprince de Beaumont magával ragadó története egy Európa-szerte elterjedt népmese típust dolgoz fel, melynek fő elemei az áldozathozatal és az elfogadás. Vajon miféle átok húzódik Szörnyeteg története mögött? Jóságáért, önzetlenségéért vajon elnyeri-e jutalmát Szépség? Előadásunk elsősorban ezekre a kérdésekre keresi a választ, arra tanít,

hogy higgyünk a csodákban, és, hogy mindig érdemes a felszín mögé nézni.


Szereplők:

Bella: Kiss Eszter Júlia

Szörnyeteg: Gulácsi Tamás

Apa: Urmai Gábor

Arabella: Bach Zsófia m.v.

Labella: Jenei Judit

Inas: Kovács Balázs

Díszlet- és jelmeztervező: Michac Gábor

Zeneszerző: Csernák Samu

Koreográfus: Fosztó András

Dramaturg: Szabó Attila

Súgó: Nagy Erzsébet

Ügyelő: T-Laforest Csaba

Rendezőasszisztens: Nánási Ágnes


Az előadásról bővebb információ itt található!

Szeretettel várjuk kedves Nézőinket a Móricz Zsigmond Színházban!

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.