Kovács Kristóf színházi dramaturg, író, rendező életének 68. évében eltávozott közülünk.
Búcsúzni egy olyan embertől, aki soha nem simult bele a rendelkezésre álló keretekbe, sosem egyszerű feladat. Kovács Kristóf öntörvényű, szuverén alkotó volt; nem tartozott a könnyű egyéniségek közé, ám éles intellektusa, fanyar szenvedélyessége és csodálatos íráskészsége fontos tényezővé tette a színházi világban - még akkor is, ha ez a világ sokszor nem tudott mit kezdeni vele, éppen egyedisége, szuverenitása, kristálytiszta, kritikus gondolkodásmódja miatt.
Pályája Miskolci szakasza után, ahol dramaturgként, rendezőként egyaránt működött, került Nyíregyházára, ahol nem csupán szemléletmódjával, de számos izgalmas, kitűnő művel is gazdagította a társulat munkáját, egyszerre jelentett szellemi zsinórmértéket, tisztelt és szeretett kollégát, valódi barátot. Színházunk színpadán született meg a formabontó Víziszony szappanopera, a zsámbéki bázisra álmodott Csontzene, valamint az Edith Piaf és Marlene Dietrich alakját megidéző Kék veréb produkció. Nyíregyházi jelenléte valódi nyomot hagyott a teátrum szellemi arculatán; ironikus látásmódja, karcos humora, kíméletlen emberismerete mind érzékelhető volt azokban az előadásokban, melyeknek társalkotója volt. Fontos továbbá megemlíteni alkotói szövetségét Szász János rendezővel, mely a csehovi és tennessee williams-i világok közös elemzésével, újragondolásával a kortárs magyar színház fontos előadásait eredményezte.
Alkotói és emberi kivételessége csöndjeiben is velünk maradt. Nem a hangos, "minden áron jelen lenni" igyekezete jellemezte, hanem valami sokkal mélyebb: sűrű, hiteles, távolságtartásával is súlyt adó kisugárzás. Az a simulékony "vanity fair" jelleg, mely oly gyakran társul a színházi létezéshez, idegen maradt öntörvényű alkatától. Távozásával egy utánozhatatlanul karakteres toll és egy nagy formátumú személyiség hagyott űrt maga után.
