Gyuris Tibor színész lesz Kováts Dénes vendége a Bencsben!

Gyuris Tibor színész lesz Kováts Dénes vendége a Bencsben!

A következő hónap elején újra megnyitja kapuit a Bencs Villa a közönség előtt: november 3-án, kedden 17.30-tól Gyuris Tibor lesz Kováts Dénes vendége a Többszemközt-sorozatban.


Színészet, filmek, könyv


A Móricz Zsigmond Színház művésze 1989-ben statisztaként kezdte pályáját Nyíregyházán – a Gaál Erzsébet rendezte Dantonban debütált. A színészmesterséget nagyon komolyan veszi, emellett rajong a filmekért, fontos számára a harcművészet, az utóbbi években pedig írói vénája is mind hangsúlyosabb szerepet kap.


A Többszemközt beszélgetős esteken a házigazda érdekes és érdemes vendégeket faggat életükről, munkásságukról, nem kerülve ki a nehéz és a humoros helyzeteket, az életpálya csúcsait és mélységeit sem. Így lesz ez november 3-án is, amikor felidézik Gyuris Tibor bő harmincéves pályájának emlékezetes pillanatait, szó lesz a színészlét szépségeiről és nehézségeiről, emlékezetes alakításokról, de kiderül az is, hogy mi a filmek és a harcművészetek szerepe a színész életében, s mi motiválta filmregények megírására.


Jegyek a Bencs Villába elérhetőek ITT!


Forrás: szon.hu

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.