Filmet forgat a Móricz Zsigmond Színház

Filmet forgat a Móricz Zsigmond Színház

REJTÉLYES ESETEK A NYÍREGYHÁZI ÁLLATPARKBAN!


Különleges lehetőséghez jutott a Móricz Zsigmond Színház társulata a Nemzeti Filmintézet támogatásával Nyíregyházán: tévéfilm forgatására készülnek. Erről az izgalmas feladatról mesélt Horváth Illés, a színház művészeti vezetője.


– A Nemzeti Filmintézet meghirdetett egy pályázatot. Hivatásos filmgyártó cégek indulhattak egy általuk választott színházzal együttműködésben. Egy cég megkeresett minket, beadott pályázatunk pedig pozitív elbírálásban részesült, így a Filmintézet teljes körű finanszírozásában egy nagyon izgalmas játékfilm készülhet Nyíregyházán – kezdte a beszélgetést a művészeti vezető.


– Hogyan jött a film alapötlete?

– Mindenképpen eredeti történetet szerettünk volna. Ha már ilyen lehetőség adódik, személy szerint kötelességemnek éreztem, hogy a lehető legkreatívabban éljünk vele. Együttműködő partnerünk, a Blue Duck Arts Kft. producerei, akik már több mozifilm létrehozásával is büszkélkedhetnek, maximálisan egyetértettek velem. Két, filmkészítésben már jártas, tehetséges fiatalembert bíztak meg a forgatókönyv megírásával: Belső Marcellt és Csihar Ariont. Marcellről tudtam, hogy igazi amerikai szuperprodukciókban is dolgozott már, testközelből láthatta, hogyan csinálják ezt a nagyok, így rendkívül izgatott lettem az előttünk álló közös munka gondolatától. Nem is kellett csalódnom; a fiúk egy nagyon izgalmas, titokzatos, misztikus krimit írtak, ami egyáltalán nem szokványos a magyar filmiparban. Biztos vagyok benne, hogy különleges és megjegyezhető film lesz.


– Figyelemreméltó vállalkozás, hogy a nemzetközi streamszolgáltatókon nagy népszerűségnek örvendő krimit, thrillert választottátok műfajnak.

– A műfaj mindig is nagy népszerűségnek örvendett. Az emberek szeretnek izgulni egy filmen. Megpróbálják kitalálni, ki a gyilkos, hogy kapják el, ki gyanús, ki nem gyanús, kíváncsiak a rejtélyek megoldásaira. Kicsit borzongni is jó, aggódni a főhősökért. Ezek nagyon élvezetes dolgok filmnézés közben. Ezért is szeretjük a filmeket. És valóban, az, hogy akár az HBO, akár a Netflix mennyi pénzt invesztál saját gyártású filmekre ebben a műfajban, jelzi, hogy igen, ez most a legnépszerűbb a tévénézők körében. Természetesen mi is népszerű filmet szeretnénk készíteni, amely amellett, hogy jó, sok nézőt hozhat lázba. A filmet emellett rangos filmfesztiválokra is neveznénk majd, hátha valami díjat is hoz a konyhára.


– Milyen szerepe van a történetben Nyíregyháza városának?

– Biztos különös élmény lesz Nyíregyháza lakóinak felismerni saját városuk helyszíneit egy ilyen jellegű játékfilmben. Annyit elárulhatok, hogy az események egyik forrpontja az állatpark; itt kezdődnek a rejtélyes esetek. Nagyszerű helyszín, és az állatpark dolgozói, vezetése is rendkívüli segítséget nyújtanak nekünk. Ezúton is köszönöm nekik! Nagy élmény betekintést nyerni az Állatpark életébe, most értettem meg igazán, milyen magas színvonalú munka folyik ott, és milyen sikeresen működnek országos, sőt nemzetközi szinten. Óriási teljesítmény, nagyon büszke lehet rá Nyíregyháza! Természetesen a város más eklatáns helyszínei is megjelennek majd a filmen.


– Ha jól tudom, a Móricz Zsigmond Színház sok művésze szerepet kap a filmben. Erre külön figyeltetek a forgatókönyv-fejlesztés során?

– Igen, célom volt, hogy a Színház valamennyi művésze valamilyen módon bekerüljön, hogy ez egy közös alkotás legyen, közös élményünk, senki ne maradjon ki belőle. Ez sok embert jelent, nem volt könnyű feladat megteremteni rá a lehetőséget, de fontosnak éreztem. Így a társulat tagjai, akik 2021-ben a Móricz Zsigmond Színházat jelentik, megmaradnak az utókornak.


– Hogy áll a film előkészítése? Mikor láthatják a kész filmet a nyíregyházi nézők?

– Jelenleg rendezőtársammal, Odegnál Róberttel és operatőrünkkel, Kiss Gravi Andrással dolgozunk az előkészületeken, de tartottunk már úgynevezett technikai terepszemlét is a helyszíneken a stáb vezetőivel. Nagyon komoly filmes szakembereket sikerült szerződtetni a projekthez, így minden reményem meglehet, hogy nagyszabású, látványos filmalkotás születik majd Nyíregyházán.


Forrás: Nyíregyházi Napló

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.