ÉVADUNK RENDEZŐI SOROZAT: Mészáros Tibor

ÉVADUNK RENDEZŐI SOROZAT: Mészáros Tibor

Évadunk rendezőit bemutató sorozatunkban ismerjék meg Mészáros Tibort, Várj míg sötét lesz című kamaraszínpadi előadásunk rendezőjét!


Mészáros Tibor színész, rendező.  1980-ban született Gyulán. Gyomaendrődön nőtt fel, szülei - látván a színpadhoz való vonzódását - igen fiatalon, háromévesen néptáncra íratták. Tizenkét évesen a közeli nagyvárosban, Békéscsabán működő Csabai Színistúdió tagja lett, később szintén itt drámatagozatos gimnáziumba járt, és szerepelhetett a Jókai Színház egy-egy előadásába is. A hobbija a munkája, azt csinálja, amit már gyerekként is szeretett volna.


A 2001/2002-es évadban a Bárka Színház segédszínésze.  

2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt.

2006-2019 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt.

2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított. 2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

2015-ben Kaszás Attila-díjat vehetett át, amelyet minden évben a kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtó és közösségépítő szerepet vállalók között osztanak szét.


Díjai és kitüntetései:

Az év művésze 2012, Dehír

Rivalda Fesztivál 2010 A legjobb férfi főszereplő díja ‒ Gogol: A revizor (Hlesztakov)

POSZT 2012 A legjobb férfi mellékszereplő díja ‒ Scapin, a szemfényvesztő (Leander)

Kaszás Attila-díj (2015)


A Várj, míg sötét lesz című előadásunkat 2021. szeptember 10-én pénteken 19:30 órától mutatjuk be a Krúdy Kamaraszínpadon.

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.