A titkolózásban felőrlődik az ember
Drámai anyaszerepekben lép színpadra Horváth Margit a Móricz Zsigmond Színházban
Két drámai anyaszerepet is játszik egymás után (és közben) Horváth Margit, a Móricz Zsigmond Színház művésze. Más-más módon, de mindkét színdarab nagyon kemény családi konfliktusokat mutat be, miközben régóta lappangó feszültségek, titkok látnak napvilágot. A Váratlan vendég és az Augusztus Oklahomában az évad remekművei, kitűnő előadások, pazar színészi alakításokkal.
Ritka ám, amikor egy színész életében nemhogy egy évadban, de egymást követően két ilyen szerep adódik. Bár a hasonlóságok mellett jelentős eltérések vannak az anyafigurák között, mindkettőnek több színe és árnyalata tűnik elő, remélem, sikerült mindezt érzékletesen ábrázolnom. Nem tudnék különbséget tenni, melyiket kedvelem jobban – szögezte le elöljáróban a kollégái által Huginak becézett színművész. – Mindkét darab a nőkről, a női lélekről is szól, miközben a férfi nézőket ugyanúgy megrázza.
A párhuzamosság következtében előfordulhat, hogy egy jelenetnél Sybil helyett Mattie szövege jut eszedbe?
Nem könnyű helyzet, ha például az egyik darabot délelőtt próbálom, a másikat este játszom; esetleg egymást követő napokon adjuk elő őket – de ez is a szakmánk velejárója. Természetesen nem keveredhetnek össze a szerepek, s nemcsak azért, mert eltérő a két nő karaktere, habitusa. Az egyik ugyanis úrinő, míg a másik egy nyersebb figura. De érdekes mindkettő, nincs ellenemre! A 2006/2007-es évadban történt hasonló, amikor hol a Csárdáskirálynőt játszottam, hol a Finitót, az előbbiben egy dívát, az utóbbiban lepusztult nőcit alakítva. Nagyon izgalmas volt!
A Váratlan vendégben a ház úrnőjét, Sybil Birlinget jeleníted meg, az előadás során csak későn jön felszínre az anya-lánya konfliktus. Ezzel szemben Mattie Aikent megformálva folyamatosan szapulod a fiadat Oklahomában. Te civilben inkább anyatigris vagy, tehát az ő ellentétük, miként tudtál elmélyülni e két szerepben?
A színész általában megpróbálja a saját életéből megkeresni a párhuzamot, noha olykor nagyon mélyre kell nyúlnia. Nem titkolom, borzasztóan megvisel az az érzelmi hullámzás és viselkedés, amit a színpadon át kell élnem, s bemutatnom, mert tőlem nagyon távol áll ez az anyatípus. Talán lélekben ezért nem tudtam velük teljesen azonosulni, különösen nem Mattie figurájával, mert borzasztó, hogy valaki ennyire ördögi tud lenni a saját gyermekével. Nos, ekkor jön segítségül a színészi véna, és a rendező tanácsai. A nézők számára talán utálatos, jobb esetben csak idegesítő szereplőket formálok meg, akiket igyekszem úgy bemutatni, hogy ha a cselekedeteiket és eszközeiket nem is tartjuk elfogadhatónak, a motivációik érthetővé váljanak. Szerintem nagyon nagy felkiáltójellel állítja elénk mindkét előadás azt a gondolatot, hogy felületesen, információk hiányában ne ítélkezzünk senkiről, mert nem tudhatjuk, miért viselkedik úgy. Ha ismernénk a hátteret, talán elfogadóbbak lennénk, még ha nem is értünk egyet tetteivel.
Ha nem magadból építkezel, akkor mi kell ahhoz, hogy ennyire gonosszá válj a színpadon?
Mattie esetében abszolút Szikszai Rémusz, a rendező! Hihetetlenül pontosan tudta, mert kész volt az agyában, hogy melyik szerep miről szól, s mit akar láttatni általuk. Ráhagyatkoztam és ráhagyatkoztunk, mentünk vele, nem kérdőjeleztünk meg semmit (azt hiszem, ezt a többiek nevében is mondhatom). Amit az olvasópróbán felvázolt, az végig úgy történt és működött, fantasztikusan jó munka volt. Egyre ritkább, hogy az ember ennyire rábízza magát a rendezőre.
Izgalmas most összehasonlítanom a két próbafolyamatot, s azt, hogyan léteztem bennük színészként. A Váratlan vendéget rendező Guelmino Sándor végig hagyta, s várta, hogy melyik próbára milyen ötleteket, megoldásokat hozok, miközben szinte észrevétlenül rá is vezetett dolgokra, hogy összeálljon az alakítás. Ennek az együtt dolgozásnak pedig ez a szabadság, s az útkeresés volt a gyönyörűsége és izgalma. Nagyon szerettem mindkét munkafolyamatot.
Úgy gondolom, az is színház feladata, hogy az előadások gondolkodásra késztessenek.
Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan néző, aki nem ismer fel e két színdarabban olyan szituációt vagy konfliktust, ami a saját életében is előfordult, így kicsit görbe tükröt tartunk magunknak és másoknak.
A titkok arra valók, hogy egyszer kiderüljenek – ha nem is kellemes. Az elfojtott érzelmek, indulatok, sérelmek előbb-utóbb utat találnak a felszínre…
Valóban. A titkolózásban felőrlődik az ember, nem lehet éveken, évtizedeken át elfedni, s a sírba vinni. Vagy ha igen, akkor annak megvan a következménye: az ember keserűvé, gonosszá válik. Mindkét előadásra igaz ez a gondolat, hiszen bár sok évtized van a kettő között, mégis, ma is, újra és újra friss tud maradni mondanivalójuk.
Mindkét darabot láthatják a nézők az előttünk álló tavaszi évad során, emellett milyen feladat vár még rád a közeljövőben?
A Jó estét nyár, jó estét szerelem előbemutatójára készülök, amit a Krúdy Kamarában játszunk majd jövő évadban kamara bérletes nézőinknek, de kivisszük a Rózsakertbe is június 17-én, 18-án és 20-án is. Érdekes kihívás lesz.
Forrás: Nyíregyházi Napló, Kováts Dénes
