2025. december 30-án, kedden 19.30-tól látható a nemrégiben bemutatott Három nővér című előadás a Krúdy Kamarában bérletszünetben! A Csehov művéből készült darabot Szervét Tibor állította színpadra!
Jegyek elérhetőek: ITT!
Anton Pavlovics Csehov
Három nővér
fordította: Stuber Andrea
Csehov Három nővér című műve híres darab. Sok híres előadás készült belőle, majd nagyszerű paródiák is ezek nyomán, melyek néha híresebbek lettek, mint maguk az előadások. Miért jó nézni? Mert a csehovi hősök gyakran pont olyanok, mint mi, akik lent ülünk a nézőtéren. Mintha kicsit elveszettek lennének - akár sokan közülünk. Célokat tűznek ki, amelyekben nem is egészen biztosak. Akárcsak mi. Sokszor nem nagyon tudják, hogy merre van előre; ilyenkor gyorsan szerelmesek lesznek valakibe, remélve, hogy a szerelem megváltja őket – ezt is jó sokan ismerjük. Ebben a nagy élni akarásban néha nagyon boldogok tudnak lenni, néha meg nagyon boldogtalanok – akárcsak közülünk jópáran. És ha mi, alkotók, jól végezzük a munkánkat – úgy tudjuk nézni őket, mint a családunkat, a rokonainkat, sőt legjobb esetben, úgy, mint önmagunkat. Együttérzéssel, figyelemmel, derűvel és szeretettel.
Szereplők:
Andrej: Tóth Zolka
Olga: Jenei Judit
Mása: Szabó Nikolett
Irina: Duma Kata m.v.
Natasa: Fridrik Noémi
Kuligin: Horváth László Attila
Versinyin: Gulácsi Tamás
Tuzenbach: Tar Dániel
Szoljonij: Horváth Viktor
Csebutikin: Urmai Gábor
Ferapont: István István
Anfisza: Pregitzer Fruzsina
Fedotyik: Kereki Kristóf m.v.
Rode: Rácz-Enzsöl Benedek m.v.
Díszlet-és jelmeztervező: SLÁRKU ANETT
Koreográfus: T-LAFOREST CSABA
Súgó: NAGY ERZSÉBET
Ügyelő: HUGYECZ VIVEN
Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA
Rendező: SZERVÉT TIBOR
Az előadást két felvonásban, egy szünettel játsszuk.