Az igaz szerelem ártatlan, tiszta, s csak a halál győzheti le – vagy még az sem. A Rómeó és Júlia című előadás Nyíregyházán modern és fiatalos, de a legfőbb üzenete évszázadok óta változatlan.
Shakespeare egyik legismertebb drámája örök darab, amin nem fog az idő. Értékeit nem halványítják el a modern kor vívmányai, üzenete évszázadok óta ugyanazt hirdeti: a szerelem halhatatlan. A nyíregyházi színház Rómeó és Júlia című előadása megmutatja, miért fontos klasszikusokat színpadra állítani ma, a túlburjánzott digitalizáció korában.
Rómeó és Júlia szerelme túlélte a halált
A legtöbb színházi előadásra úgy ülünk be, hogy nem tudjuk, mire számíthatunk. Annyit talán igen, hogy tragédia vagy komédia következik-e, de a történettel csak a nézőtéren ülve szembesülünk: rácsodálkozunk egy-egy előre nem látható fejleményre, kapkodjuk a fejünket a bonyodalmak láttán, az utolsó jelenet pedig időnként akkora csavart hoz a történetbe, hogy még tapsolni is elfelejtünk.
Amikor viszont egy jól ismert regény vagy film adaptációja kerül színpadra, a nagy kérdésekre már azelőtt választ kapunk, hogy felgördülne a függöny. Lehetnek apró eltérések, de tudjuk, együtt marad-e a szimpatikus pár, meggyógyul-e a súlyos beteg nagymama, s hogy ki nyeri meg a sorsdöntő csatát. Az élményt ilyenkor a rendezés és a színészi játék adja – egy új látásmód, egy friss hang, egy bravúros alakítás, egy vicces jelmez vagy egy lélekig hatoló zenei betét.
Ilyenkor nem az újdonság varázsa hat a nézőre, hanem mindaz, amit a történet mellé pluszban kap a művészektől. Vagy éppen a fordítótól. A világirodalom legismertebb szerelmi történetét, a Rómeó és Júliát Szász Károly, Kosztolányi Dezső vagy Mészöly Dezső tolmácsolásában ismerjük leginkább, ám amikor másképp hangoznak el a sokat idézett mondatok, új mű születik. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színpadán Varró Dániel fordításában kel életre Shakespeare drámája.
A fiatalos, lendületes szöveg, ami a Z és az Alfa generációk kifejezéseit használja, több lehetőséget ad Horváth Illés rendezőnek arra, hogy humort csempésszen az előadásba és arra, hogy a XIV. századi történetet a napjainkba helyezze.
De sem az idő, sem a helyszín nem számít, mert ami igazán fontos, az a szerelem. Ami ártatlan, tiszta és amit csak a halál győzhet le. Vagy még az sem. Mert Rómeó és Júlia szerelme túlélte a halált, hisz történetük több évszázad távlatából is üzen: szeretni csak így érdemes.
Kiváló szereplőgárda
Kerék Benjámin A dzsungel könyve főszereplőjeként nyújtott kiváló alakításával bebizonyította, hogy érdemes a bizalomra, Rómeóként pedig megmutatja, tud élni az óriási lehetőséggel. Az igaz szerelem álmodozó, kissé csapongó fiatalemberből felelősségteljes férfivá változtatja, számára az esküje szent, s egész – bár tragikusan rövidre szabott – életre szól. Mosolygó Sára Júliája kell ehhez az átalakuláshoz: a lány olyan, mint a tavaszi harmat, és bár törékenynek tűnik, erősebb mindenkinél. Megtörhetetlen, eltántoríthatatlan. Jenei Judit Júlia dajkájaként tele van életörömmel, vidámsággal, igaz barátnőként szurkol a fiataloknak, vele ellentétben a Capuletnét alakító Kuthy Patríciának csak gyász jut és szomorúság.
És bár a Rómeó és Júlia a szerelem drámája, valójában férfiak harca.
Mercutio Tybalttal csatázik: az ész és az erő csap össze. Gulácsi Tamás Rómeó barátjaként brillírozik, s lubickol a szerepében, Nagy Márkot az évszázadok óta tartó gyűlölet dühe fűti, míg a két családfő – Tóth Zolka és Horváth László Attila – szavakkal öli egymást. Kovács Balázs, mint Mercutio barátja szelíd eszközökkel próbálja csitítani az indulatokat, s a békülés felé terelné a híres nemesurakat Illyés Ákos is, mint Verona hercege. A túlságosan magabiztos és meglehetősen öntelt Parist Horváth Viktor alakítja, Tóth Károly Lőrinc barátként előbb beteljesíti a két fiatal álmát, majd össze is töri azokat – mélyen átélt, nagyszerű alakítás ez is. És éppen ez az, ami a nyíregyházi Rómeó és Júliát nagyszerűvé teszi: a jól kiválasztott szereplőgárda.
Végzetesen kapcsolódik össze a szerelem és a halál
Horváth Illés éveken át volt a színház művészeti vezetője, számos előadást rendezett is, nála jobban kevesen ismerik a társulatot. Tudja, hogyan hozza ki a színészekből azt, amire képesek és azt, amit ő szeretne viszont látni a színpadon – mint már oly' sokszor, ez azúttal is kiválóan sikerült.
Az előadás megmutatta, miért kapcsolódott össze a főszereplők életében a szerelem és a halál ennyire tragikusan, és azt is, miért fontos klasszikusokat színpadra állítani ma, a túlburjánzott digitalizáció korában.
A válasz sablonos, de igaz: mert vannak értékek, amelyeket, bár nem fognak rajtuk az évszázadok, időről-időre látnunk, tapasztalnunk, éreznünk kell. Az utcán, a téren, otthon vagy egy kávézóban. És a színház nézőterén.
Forrás: Kelet-Magyarország, Száraz Ancsa
