1883. szeptember 21-én tartották a Nemzeti Színházban Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját. A rendező Paulay Ede, a Nemzeti akkori igazgatója volt, aki régóta szívén viselte Madách remekművének színpadra állítását. Az ősbemutató igazi, bensőséges hangulatú ünneppé sikeredett, s emléke 1984-ben arra inspirálta a Magyar Írószövetséget, hogy szeptember 21. legyen a Magyar Dráma Napja, a Tragédia száz évvel korábbi, első színrevitele előtti tisztelgésként.
Madách Imre 1859. február 17-én kezdte írni a művet, melyet – a dokumentumok tanúsága szerint - 1860. március 26-án fejezett be. Az ember tragédiája a Kisfaludy Társaság támogatásával még 1861-es évszámmal ugyan, de valójában csak 1862. január 16-án hagyta el Emich Gusztáv nyomdáját. Színpadra kerülését Madách ugyan már nem érhette meg, Paulay felkészültségének, tehetségének és maximalizmusának köszönhetően azonban olyan előadás született, mely a kor színházi felfogásának, gondolkodásmódjának reprezentatív, kiemelkedő színvonalú alkotását valósíthatta meg. Fő szerepeit a magyar színházművészet kiválóságai játszották: Nagy Imre, Jászai Mari, Gyenes László. A Tragédia azóta is a magyar drámairodalom egyik egyik kanonizált, megkérdőjelezhetetlen értéket képviselő alkotása, ugyanakkor talányos és problematikus mű, mely – miközben izgalmas, egyedi, sőt, váteszi módon gondolkodik az emberi lét alapvető kérdéseiről, az emberiség lehetséges sorsáról – hatalmas kihívás elé állítja mindenkori színre vívőit, értelmezőit.
Az Írószövetség a Magyar Dráma Napjának megalapításával azonban nemcsak egy korszakos alkotás, egy lenyűgöző szellemi teljesítmény előtt akart fejet hajtani. A jeles nap bevezetésével egyszersmind a hazai drámairodalom értékeire is szerették volna felhívni a figyelmet, és a kortárs írókat is ösztönözni kívánták új művek megalkotására. Úgy érezték, egy ilyen kiemelkedő nap arra is lehetőséget adhat, hogy valódi párbeszéd létesüljön mű és közönsége, alkotó és intézmény, leírt szó és megvalósító gyakorlat, anyaországi és határontúli irodalom között. „Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” – kérdezte Katona József 1821-es, röpiratjellegű tanulmányában (Igen, már megint a 21-es szám!). A Magyar Dráma Napja emlékezés és ösztönzés kettősségével a színház kortársi jellegére is is reflektál, amikor a létrehozás, befogadás, a valódi dialógus fontosságára irányítja a figyelmet.
Színházunk mindig is fontosnak érezte, hogy a magyar irodalom, a magyar dráma klasszikus és kortárs darabjai egyaránt színre kerülhessenek egy-egy évad során, a legkülönbözőbb műfajok és alkotók képviseletében, a komolyabb műfajoktól kezdve a vígjátékon és zenés műveken át a meséig. A közelmúltban többek között László Miklós, Móricz Zsigmond, Dragomán György, Tasnádi István, Fejes Endre egy-egy alkotásával ismerkedhetett meg, vagy találkozhatott új megközelítésben a közönség, az idei évadban pedig Molnár Ferenc Delilája és Örkény István Macskajátéka szerezhet új híveket a magyar drámának.
