Olt Tamás

TAURIN TRAUMA
A dal a tiéd! musical-író pályázatra érkezett zenék és jelenetek alapján

Ügyelő: T-Laforest Csaba
Súgó: Nagy Erzsébet
Rendezőasszisztens: Rajkó Balázs
Díszlettervező: Vereckei Rita
Jelmeztervező: Sántha Borcsa
Vetítés: Csontó András, Kovács Gábor Péter, Köszegi Tamás
Koreográfus: Gulyás Anna

Rendező: Olt Tamás

Avagy az éremnek is két oldala van, mégis megbotlik
Jó estét, vagy szép napot, vagy szeva haver srácok!
Néhány szóban elhadarom, hogy mi vár itt ma rátok.
Három rövid történetet nézhettek most végig,
Elrepülünk ma veletek a pokoltól az égig.
Lesz „suli bikája”, jön egy gigasztár is,
Sőt, lesz, akinek a cucc miatt lett Nyíregyháza Párizs.
Megtudjuk, hogy értelmetlen élőhalottra lőni,
Kezdődjön az előadás, lehet hátradőlni!


Kritika

Zenés színházi látomás a túladagolásról

A „pörgős” premier kiváló együttes munka eredménye.

Időszerű, sokrétű előadás. Célközönsége, a 14-24 év közötti korosztály úgy kap általa gondolkodásra serkentő impulzusokat, hogy közben hatásos művészi élményben van része. A pályáját egykor Nyíregyházán kezdő Olt Tamás íróként és rendezőként jegyzi a Taurin Trauma című bemutatót. (A „taurin”az emberi szervezetben is megtalálható aminosav, amely gyakran – a koffeinnel együtt – a ma népszerű energiaitalok alkotórésze. Túladagolása rohamokat, hasmenést, depressziót, érzékcsalódást, memóriavesztést, szív- és veseproblémákat, fekélyt okozhat. Internetes szakmai megítélése nem egyértelmű.) Olt darabja azonban nem orvosi kérdésekben állást foglalni szándékozó játék, hanem valós jelenség(ek)re reflektáló látomás.

A Rossz legyőzhető

Az est voltaképpen három egyfelvonásost kínál: a különféle helyzetű fiatalokról szóló jelenetek megmutatják a mai valóság némely szeletét, miáltal a (nyelvi) humor, a zene, s a tánc eszközeinek segítségével a jelenségek színét és fonákját egyszerre tárják elénk. A történeteket a „droghasználat” fogja egybe: ennek anomáliáit a szerző hol a dráma, hol a paródia eszközeivelábrázolja. A Taurin Trauma nem szociológiai látlelet, hanem színház. Nem keres társadalmi okokat, inkább a szer hatásának nyomába ered. Tipikusan posztmodern, amelybe a LXXV. szonett és Az oroszlánkirály, a görög drámák kórusa és a rap egyaránt belefér. Oltnak az antikvitásból ismert Kartól a shakespeare-i prológuson és szonetten át Brecht narrátoráig, a musical műfajától a vámpír-históriákig, a fantasy világáig ívelő, s némi didaxis árán pozitív megoldással záruló munkája – minden retteneten túl – azzal az üzenettel végződik, hogy (szeretettel, családi összefogással) a Rossz legyőzhető.

Várhatóan nagy siker

A „pörgős” előadás kiváló együttes munka eredménye: Szvrcsek Anita remek hanggal rendelkező karvezetője (konferansziéja?, történetmondója?), Horváth Margit csábító doktornője, Nagyidai Gergő idővel megroggyant szuperhímje, Kosik Anita vámpírlánya, Fellinger Domonkos kis híján elpatkolt fiatalembere, továbbá az Urmai Gábor, Dézsi Darinka és Varga Balázs által megformált alakok, a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tánckar (koreográfia: Gulyás Anna), valamint a drum and bass, a soul, a funky irányába is elmozduló zene, Vereczkei Rita ötletes díszletei, Csontó András és Kovács Gábor Péter impulzív vetítései, illetve Sántha Borcsa ötletes jelmezei a produkció várhatóan nagy sikerének igazi zálogai.

Karádi Zsolt


Bemutató:
2015. december 12. (szombat) 19,30
Krúdy Kamara

Szereplők
Játszák: Szvrcsek Anita, Horváth Margit, Kosik Anita, Dézsi Éva Darinka, Urmai Gábor, Nagyidai Gergő, Fellinger Domonkos, Varga Balázs
Továbbá: Dubrovka Tamara, Szvrcsek Anita, Horváth Margit, Kosik Anita, Dézsi Éva Darinka, Urmai Gábor, Nagyidai Gergő, Fellinger Domonkos, Varga Balázs, Farkas Genovéva, Győri Márta, Nagy Viktória, Szakály Viktória, Holló Arnold, Kertész Zsolt, Száraz Dávid, Tóth Ábel, Vámosi Máté, Bacsi Dániel, Buszlai Johhny, Dömötör Sanka, Teremi Dávid
Galéria
Friss hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.