Tar Dániel és Törő Gergely kétszemélyes színdarabbal jelentkeznek március végén. A Móricz Zsigmond Színház két, sokat foglalkoztatott fiatal művésze Variációk egy rablásra címmel egy korokon és műfajokon átívelő, fiatalos, lendületes előadással, rekeszizmokat nem kímélve, számos színházi formanyelven keresi a választ arra a mindent eldöntő kérdésre, mi történt azon a bizonyos estén.
A Variációk egy rablásra ugyanis egy 2019-es esetet jár körül. Megjelent egy cikk, hogy vajon mi történhetett azzal a rablóval, aki előbb elrabolta egy idős néni táskáját, majd visszament a helyszínre, átadta a táskát, sőt, haza is kísérte a hölgyet. Ezt boncolgatja ez az előadás.
T. G.: – Az ötlet onnan jött, hogy 2021-ben, a pandémia után Kaposváron bemutatta ezt a darabot két nagyon kedves volt kollégám, Benedek Dániel és Fándly Csaba. Amikor megnéztem, rögtön azt éreztem, én is azonnal meg akarom csinálni, nagyon feltüzelt, hogy jómagam is játsszak egy ilyen típusú előadásban.
T. D.: – Igazából azért is mentünk bele, mert szeretjük a kihívásokat, mindemellett nagyon szeretünk együtt dolgozni. Én is abszolút jó ötletnek tartottam, és egy pillanatig nem kételkedtem sem Törőben, sem abban, hogy sikere lehet a színdarabnak, ami nagyon érvényes dolgokról beszél. Nemcsak – rossz szóval kifejezve – vicceskedünk, hanem vannak mélyebb jelenetek is, ezért is ajánljuk minden korosztálynak. Nagy feladat, jó tapasztalás, de kemény, nehéz időszak áll mögöttünk, igazából lopott időben próbáltuk már augusztustól.
T. G.: – Tisztán olyan négy heti munkánk van benne. Amikor az ötletet felvetettem Daninak, fél-háromnegyed órás szösszenetnek képzeltem el, de igazgató úr azt mondta, hogy alkossuk meg egy bő órás előadásként, s bérletben megy majd a Szinbádban.
– Zenei betétek is színesítik a darabot. Ez fontos volt számotokra?
T. G.: – Úgy gondolom, nagyon színes zenei világa lett az előadásnak, például a musical betét, amit Sebesi Tamás zeneszerző szerzett a kaposvári kollégáknak, ezt a számot mi is szerettük volna megtartani. A végén elhangzó dalt Benedek Dani írta. Szeretjük őket, és az szintén célunk volt, hogy a fiatalok számára is minél színesebb előadást nyújtsunk, olyat, amelyik több fronton megragadja a figyelmüket, az érzékszerveiket. Ezért fontos, hogy legyen zeneisége az előadásnak.
T. D.: – Ez egy műfajmámor, elengedhetetlen volt, hogy megjelenjen benne a zene. Nagyon várjuk a Variációkra a reakciókat, úgy az ifjúsági, mind a felnőtt kamara extra bérletesekét.
T. G.: – Bár nagyon sok energiát, odafigyelést, koncentrációt kell beletenni, ugyanakkor az alkotás öröme, s eközben az alkotásban való elfáradás azért mégis jóleső érzés. Másfajta ez a fáradtság, mint mondjuk a Don Juanban, amiben csak színészként veszek részt, másként fárad el az agyam. Amikor megszületik valami, amit mi tervezünk el, és harmadszor-negyedszer elpróbálva sikerül, annak az öröme feltölt annyira, hogy új lendületet kapjunk.
T. D.: – Sajátos helyzetben voltunk, hiszen más azt megtapasztalni, hogy mi veszünk a kezünkbe mindent: kommunikálunk a jelmezessel, a hangosítóval rengeteget az effektről, a fényről... A színpadra állítás szinte minden eleme a mi kezünkben volt, és ezt megtapasztalni, átélni nemcsak tanulási folyamat, hanem öröm is.
– Fölöttébb érdekes, szórakoztató és elgondolkodtató, amit és ahogyan a színpadon előadtok. A filmnoir nem színházi műfaj, de szerintem nagyon ül. S tényleg különlegessége az előadásnak, hogy más-más megközelítésből és más-más korszakban helyezve mutatjátok meg a történetet. A spanyol jelenetben a percnyi hosszúságú nevetek sokszori elmondása különös humorforrás. Mindig ugyanúgy tudjátok végig mondani?
T. G.: – Az stabil. A tanulási folyamatban az elsők között voltak a nevek, hogy akármi történik, ugyanúgy mondjuk el. Ha álmunkból felkeltenek is.
T. D.: – Voltak jelenetek – a spanyol és a komment háború –, amelyekről tudtuk, minél hamarabb meg kell alkotni, hogy legyen idejük leülepedni. Ez hozta meg a kedvünket is, nagyon szeretjük mindkettőt.
– Elnézve amit a színpadon csináltok, látszik, hogy nagyon nagy munka van benne, a koreográfia is komoly odafigyelést igényel, úgy a kardozós jelenetben, mint a verekedősben. Miként fért bele az időtökbe a megalkotás folyamata, hiszen mindeközben rengeteg más próbátok, előadásotok is volt.
T. D.: – Vitt minket a lélek és ennek az anyagnak a fontossága, szerintem mind a ketten ezt éreztük. Ha valamelyikünknek úgy volt ideje vagy kedve, mindig meg tudtuk győzni egymást, hogy jöjjünk össze, és dolgozzunk, dolgozzunk, dolgozzunk, mert tudtuk, hogy hajszál híján leszünk készen vele. Valóban rengeteg energia van benne, nem is tudom, hogy éreztem-e már ennyire fáradtnak magam, mint most.
T. G: – A vívást ketten koreografáltuk, a balett részhez Vámos Juci segítségét kértük, a kontaktrészhez Nagyidai Gergőét. Horváth Illés is látta az egyik próbánkat, praktikus észrevételeket tett. Ki kell emelnünk Fülöp Angéla rendezőasszisztenst, akinek jelentős érdeme van az előadás létrejöttében. Amúgy valóban az volt nehéz, hogy rávegyük magunkat két próba között vagy két előadás után, hogy foglalkozzunk a Variációkkal. Sokszor fejben dőlt el, hogy nekifogjunk, rávegyük magunkat és bemenjünk a próbaterembe, mert onnantól kezdve, hogy ott voltunk, már csak a munka lebegett a szemünk előtt.
T. D.: – Igyekeztünk elrejteni benne különféle érzeteket, a háborútól kezdve a járványig, illetve sok mindenről, ami körülvesz bennünket. Szervesen három jelenet van, a rendőrségi, a buszmegálló jelenet és a monológ, ami kapcsolódik az esethez, az összes többi elrugaszkodás.
T. G.: – Nekem alapvetően pont ezért tetszett a kaposvári előadás, mert nem egy lineáris, egyszerű dolgot kaptam, a történetet ugyanis nem úgy kezeli, mint egy érinthetetlen, sérthetetlen dolgot, hanem sok jelenetben eltér a történettől. Ezért variációk egy témára.
Forrás: Nyíregyházi Napló, Kováts Dénes
