Kihívást jelentően az Életrevalókban hat, a Don Juanban négy szereplőt formál meg, kedvére való a változatosság. Tóth Zolka is régóta oszlopos tagja, s kedvelt színművésze a Móricz Zsigmond Színház társulatának. 1993-ban, mint stúdiós kezdett itt, majd 2000-ben lett a társulat tagja. Áprilisban több alkalommal, s négy különböző előadásban láthatjuk.
Öt bemutatója van ebben az évadban: Az öreg hölgy látogatása, az Életrevalók, a Bolha a fülbe, a Don Juan és az Anconai szerelmesek. Ebből három humortól sem mentes, erős, komoly színdarab, továbbá egy vígjáték és egy zenés komédia.
– Ez a műfaji változatosság kedvedre való?
– Igen, abszolút. Jó, ha az ember mindenféle műfajban ki tudja magát próbálni, s ha ez egy évadon belül történik, az különösen.
– Tudsz rangsorolni a színdarabok és a szerepek között?
– Egyáltalán nem foglalkoztat ez a dolog, nem is szeretek rangsort állítani. Mindegyiket a legjobb tudásom szerint igyekszem eljátszani. Persze van néhány, amelyik igazán kedvenc szerepem volt az elmúlt harminc évben, de nagyon ritka. A színész életében az a legjobb kombináció, amikor igazán kedvére van egy szerep, s emellett még a közönség is nagyon szereti, azaz közönségsiker. De az az igazság, hogy ez ritkán fordul elő.
– Arra a néhányra azért térjünk ki!
– Nem volt nagy szerep, de nagyon szerettem: a Légy jó mindhaláligban a gonosz osztályfőnök, Gyéres tanár úr. Egy rövid, zárt jelenet volt csupán az igazgatóval és Nyilas Misivel, mindössze néhány mondat, de utána elénekeltünk egy dalt a két tanár kollégával, ezért is szerettem. Ide sorolom Az őrült nők ketrecét, melyben én voltam a szobalány, vagy a Csárdáskirálynőben Bóni gróf szerepét. Ezek mind olyan kedvencek, amelyek a közönség tetszését is maximálisan elnyerték.
– Az Életrevalókban hat szereped van, a Don Juanban négy. Nyilván más, mintha egy nagy lenne. Kihívás vagy érdekesség ez a számodra?
– Mindenképpen kihívás, ha az ember több szerepet játszik egy darabon belül. Mindemellett szakmai bonbon is, ha szabad így fogalmaznom. A több kis szerep hátránya, hogy a színész nem feltétlen tudja egy ívben megmutatni azt a figurát, akit alakít, hiszen mindössze egy-két jelenet áll rendelkezésére, így gyakorlatilag nincsenek, nem lehetnek igazi szerepívek. Illetve, ha lehet, sokkal nehezebb, és csak nagyon sűrítve, zanzásítva mutatható meg. Ha egyetlen egyet játszik, akkor az előadás elejétől a végéig meg tudja mutatni, hogy az illető, akit megformál, miben, s hogyan fejlődik.
– Az öreg hölgy látogatása az évad egyik legjobb, mindemellett különleges előadása. Te egy csapzott papként jelensz meg, aki ugyanúgy, mint a többi helyi lakos, nem mindennapi helyzetbe kerül.
– Nagyon szerettem már próbálni is, ami a rendezőnek, Keresztes Attilának köszönhető. Öröm vele dolgozni, sajnos ez még csak a második közös munkánk volt a Kurázsi mama után. Akkor még kevéssé tudtam azonosulni az ő fura humorával, de most már eggyel magabiztosabban álltam a figurának, s ez neki köszönhető. Nagyon kellemes volt az egész próbafolyamat, dacára annak, hogy ez egy elég hasba rúgós előadás. Az ember eleinte elkuncog, de a végén hasba rúgják. Ennek ellenére én nagyon szerettem. Gyönyörű maga az írás is, csodálatos és egyben félelmetes, hogy egy egész város tulajdonképpen arra vár, hogy mikor hal meg Ill, a címszereplő egykori kedvese. A papnak is be kell állnia ebbe a sorba, nincs mese... A pénz hatalma és a város érdeke felülmúl mindent.
– Az Életrevalókban számomra az ápoló maradt meg legjobban a szerepeid közül.
– Az a baj, hogy amikor sok kis szerepet játszom, nem nagyon tudok nyilatkozni az előadásról, mert vagy bent vagyok a színpadon, amikor pedig nem, akkor öltözöm. Ilyenkor nincs esélyem arra, hogy a próbán (vagy az előadáson) nézzem a kollégáimat. Abból a szempontból nem baj, ha több alakot kell megformálnom, hogy változatos, ezért szeretem, persze kicsit unom már a sok öltözést...
– Bolha a fülbe: itt nem kell sokféle figura bőrébe bújnod. Az első felvonásban nem is látunk, a másodikban jelensz meg, mint a mulató tulajdonosa. Számomra jó karakter volt, kellő humorral formáltad meg, úgy tűnt, lubickolsz a szerepben. Ráadásul Zitával (Széles Zita színművész, Zolka felesége) közös jeleneteitek is voltak.
– Én nagyon szeretem ezt a műfajt. Túlzás lenne azt állítani, hogy lubickoltam, mert nem sok idő volt rá. Nem akarom minősíteni, de az az igazság, hogy ebben a darabban ez a két legrosszabb szerep. Mondják, hogy nincs rossz szerep, csak rossz színész. Én ezzel annyira nem értek egyet. Szerintem van rossz szerep, de abból is ki lehet hozni, ami benne van... Annak viszont örültem, hogy együtt játszhattunk Zitával, mert ritkán van rá példa.
– A Don Juan is különleges és erős előadás, számodra szintén több szereppel.
– Dacára annak, hogy ez sem volt egy felhőtlen történet. Minden kalapomat megemelem Nagyidai Gergő előtt, hiszen ezt három és fél hét alatt abszolválta. Emberfeletti, nem tudom, miként volt rá képes. Örülök, hogy ilyen előadást tudtunk létrehozni, szerintem bárhol megállná a helyét a hazai színházi világban.
– Az Anconai szerelmesekben játszottál annak idején?
– Táncoltam benne, Gyuris Tibivel és Illyés Ákossal alkottuk a tánckar férfi szakaszát.
– Most Giovanni, a kávézótulajdonos szerepe vár rád, aki állítólag pocsék kávét főz.
– Valóban, ihatatlant.
– Tóth Zolka tud jó kávét főzni?
– Szoktam, de nagyon ritkán. Én nem kávézom, Zitának főzök olykor, ha megkér. Kotyogóban, szerintem iható.
– Még a próbafolyamat nem kezdődött el, de mégis megkérdezem, mit vársz ettől az előadástól az egykori fergeteges siker ismeretében?
– Amikor fölröppent a hír, hogy újra műsorra tűzzük, örültem, azt gondoltam, visszahívják a régieket és lesz egy jó kis nosztalgikus Anconai szerelmesek, immár húsz évvel idősebb színészekkel. Szerintem érdekes lett volna. A szerződtetési tárgyaláson derült ki, hogy teljesen új szereposztással, új rendezővel készül az előadás. Nagyon kevés ember van Nyíregyházán, aki nem látta legalább egyszer, óhatatlan, hogy össze fogják hasonlítani a régivel. Az Anconai szerelmesek első darabját tulajdonképpen három hét alatt állítottuk színpadra, rengeteg improvizációval, Egyed Attila és Puskás Tivadar vitte a vállán. Ma is fülembe csengenek Pusi szavai, poénjai. Nagy kihívás, érdekes feladat lesz az ő szerepében kiállni a színpadra. Egyik zseniális poén követte a másikat, ami a színészek érdeme volt elsősorban. Szétszedték a színházat érte. Izgatottan várom, milyen lesz a mostani előadás fogadtatása.
Forrás: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló
