A Családi játszmák színhelye a világ bármelyik konyhája lehetne – akár a miénk is.
Szerencsére velünk ilyen soha nem történhetne meg – jelentette ki magabiztosan az idősödő hölgy, miközben előttem állt a Bárány Frigyes Stúdió ruhatárában, én pedig azon gondolkodtam, a nézők közül vajon ezt mennyien mondhatják el magukról? A Móricz Zsigmond Színház előadása, ami után e jelenet lejátszódott, Sam Holcroft darabja nyomán készült: a cselekmény helyszíne Anglia, az apropója pedig egy karácsonyi ebéd, de megtörténhetne a világ bármely pontján, bármelyik család összejövetelén, a karakterek és a szituációk ugyanis annyira valósak, hogy bárki találkozhat velük a saját ünnepi asztala körül. Mert egy-egy elrontott lakoma receptje nem merül ki a pulykában és a pudingban: a „hozzávalók” sok konyhában megtalálhatók.
Olyan, mint egy vulkán
Tegyük a szívünkre a kezünket: ki az, aki nem ismer rend- és hatalommániás nagymamát, aki mindenkinek megmondja, mit és hogyan csináljon? Nem hallottunk még kisebb-nagyobb problémával küzdő párokról? Vagy olyan rokonról, ismerősről, aki miatt egy este erejéig mindenki a kulturált énjét veszi elő? A Családi játszmák olyan, mint egy vulkán: sokáig nyugodt mederben csordogál, ám ahogy telik az idő, úgy nő a feszültség a színpadon, s a nézőtéren. Előbb csak csendben, később egyre hangosabban törnek felszínre a frusztrációk, a kényszerképzetek, s az agyonhallgatott múlt sebei a jelent mardossák. Különböző értékrendek ülnek egy asztalnál, a kérdés pedig nem az, hogy a sérelmek kirobbannak-e, hanem az, hogy mikor. A családtagok itt is, miként a színház falain kívül, másképpen reagálnak: vannak, akik homokba dugják a fejüket, mások az őszinteség erejében hisznek, s nem számolnak a következményekkel.
Belső szabályok
A darab gondolkodásra és önvizsgálatra késztet, s játék is a közönséggel. A szereplők ugyanis olyan szigorú szabályok szerint cselekszenek, amiket mi, nézők előre tudunk, így egyrészt beavatottnak érezzük magunkat, másrészt ráébredhetünk, hogy a mindennapjainkban mi is megannyi szabályt követünk – ezekkel védjük meg magunkat a nehéz helyzetekben, vagyis ezekkel tesszük elviselhetővé az életünket.
A komoly és húsba vágó téma ellenére Rák Zoltán rendezése rendkívül vicces és szórakoztató: néha úgy nevetünk, hogy a könnyeinket nyeljük. S miközben figyeljük egy számunkra ismeretlen angol família történetét, a sajátunkra gondolunk. Mert vannak olyan családi szabályok, amelyeket elfogadva csapdába ejtjük magunkat, ha viszont ezektől szabadulnánk, megbántjuk azokat, akiket szeretünk. Önzés, ha a saját életünket akarjuk élni? Vagy tartozunk azzal a szeretteinknek, hogy az általuk kijelölt utat választjuk?
A hiányukkal vannak jelen
A nyíregyházi előadás nem adja meg a válaszokat – azokat magunknak kell megtalálnunk –, ám eléri, hogy gondolkozzunk rajtuk. És nemcsak azzal, hogy kényes kérdéseket feszeget, hanem azzal is, hogy minden szereplő igazát el tudjuk fogadni. Nem véletlenül lettek olyanok, amilyenek: értjük és megértjük, miért fontosak a pontos, precíz keretek az erős és határozott Edith (Horváth Margit) életében, látjuk, hogyan tört meg a szülői elvárások súlya alatt a két fiú (Rák Zoltán és Tar Dániel), s azt is, miért reagálnak erre a nők (Kosik Anita/Bach Zsófia, Tary Patrícia) úgy, ahogy: bölcsen vagy éppen ifjonti hévvel. És bár sem a beteg Emma (Kazinczi Laura/Kocsis Vivien), sem az édesapa (Tóth Károly) nem töltenek sok időt a színpadon, mégis szinte végig jelen vannak – egyikük a jövő, másikuk a múlt miatt fontos, hiszen mindketten formálják a Családi játszmák karaktereit. Akik esendőek, akik néha hibáznak, de akik mindent megtesznek azért, hogy a család többet jelentsen, mint vér szerinti rokonok időszakos összejövetelét.
Forrás: Száraz Ancsa, szon.hu
