Nagyidai Gergő élete legnagyobb színházi kihívása elé került az irodalom jelentős címszerepének átvételével. Ebben az évadban láthattuk őt a Ma este megbukunk, a Pinokkió, az Öreg hölgy látogatása és a Bolha a fülbe előadásokban, beszélgetésünkben viszont élete legnagyobb kihívása, Don Juan címszerepe volt a téma.
Régi motoros vagyok, de arra még nem volt példa, hogy este 10–11 óra között készítettem volna interjút a Móricz Zsigmond Színházban. Most így alakult, mivel Nagyidai Gergő idejét naponta 24 órában vette igénybe Don Juan, így azt kérte, az esti próba után, s az azt követő szövegtanulás között ejtsük meg.
– Szerintem ez életed legnagyobb kihívása, pedig nem ma kezdted. A jellemző hat hét helyett három és fél alatt kell egy roppant nehéz művet és szerepet befogadnod, megtanulnod és úgy előadnod, ahogy szoktad és szeretnéd. Jól gondolom?
– Igen, ez így van. Ahogy viszem be az anyagot, s ahogy tanulom, úgy szembesülök vele, hogy még életemben nem találkoztam ilyen nehéz feladattal. Az elsajátítandó szöveg, a mondatszerkezet, a mondatépítés, a szórend nem feltétlenül követi és tükrözi azt, amit érzelmileg játszani kell. A Don Juan olyan szerep, ami ha nem ömlik az emberből, nem lehet megcsinálni. Ilyen rövid idő alatt pedig pokolian nehéz. Ugyanakkor szeretem a kihívásokat, részben ezért is mondtam igent a feladatra. Másrészt, amikor kiderült, hogy Klem Viktor nem tudja velünk folytatni, nem volt más választásom, mert pótlása, a színészkeresés nemhogy napjai, de órái elvesztése is mind jobban ellehetetlenítette volna az előadás megvalósítását. Még magam sem tudom biztosan, miként sikerül majd, mindenesetre nekimentem a falnak – Kos vagyok! De nem tagadom, olykor-olykor megfordul a fejemben, talán hiba volt elvállalni.
Szerencsére ez a színészi gárda és segítői, a műszakiak, akik működtetik színházunkat, olyan csapat, amely már ezerszer bebizonyította, hogy bármire képes. Olyan erővel fog össze a gárda, ami mindig bebizonyítja, hogy a mi színházunk valóban egy végvár, itt még össze tudnak karolni az emberek, egymásba tudnak kapaszkodni, aki esetleg lemarad, azt húzzák magukkal. Csodálatos, hogy mindenki egyként biztosít a támogatásáról, mögöttem áll és készenlétben van, legyen szó bármiről: szereptanulásról, főzésről, kutyasétáltatásról, bármilyen segítségről. A kutyasétáltatást persze nem engedem ki a kezemből, mert az nekem olyan dolog, ami kicsit megszünteti körülöttem a világot, kikapcsol, felüdít...
Mindeközben a feleségem, Anita teljes valójában mellettem áll, támogat. Zille lányom eleinte meg volt sértődve, mert alig lát, egy hétig szóba se nagyon akart állni velem emiatt, de törekszem arra, hogy a jóval kevesebb együtt töltött időt maximálisan kihasználjuk, így feloldódott.
– Don Juan minden bizonnyal nem csupán egy nőcsábász, noha szinte mindenkinek ez jut eszébe róla. Szerinted?
– Pénze van, rengeteget beszél, szédíti a nőket – mondhatnám tömören és viccesen, de ettől több, más. A színdarab szerkezetét nem szeretném „lelőni”, de annyit elmondhatok: a nézők megismerhetik az elő- és utóéletét, benne a gyermekkorát: az anya hiányát, az apjával való kapcsolatát, hiszen ezek meghatározzák motivációit. Sértettségek munkálnak benne, legnagyobb kételye pedig a Mindenható jelenléte, vagy éppen jelen nem léte.
– Létezik-e, vagy sem?
– Igen. Az Isten-keresés számára egyfajta hadakozás, azt várja, hogy mutassa meg magát, jelezzen neki. Választ vár arra, miért vett el tőle valakit, miért vette el egy jó élet lehetőségét. Ez indítja arra Don Juant, hogy folyamatosan packázzon.
– Mindenkin bosszút akar állni rossz gyermekkora miatt?
– Nem! Amit tesz, az inkább az erkölcsi elvárások olyan szintű átlépése, ami talán az Istent kihozhatja annyira a sodrából, hogy végre jelet adjon, megmutassa magát. És persze ott vannak számára a nők, a hódítás mámora. A nők, a szerelem és csúcspontjának állandó megélése olyan számára, mint a drog. Örökké ezer fokon akar égni, folyamatosan lángolnia kell, de mindig új szikra kell számára ahhoz, hogy a láng lobogjon. Gyönyörű szép monológok hallhatók erről, melyekben rá is mutat, mit jelent számára a nő.
Persze vívódik is. Felajánlja az egyháznak, hogy félreáll az útból és megrendezi saját elkárhozását nemes hölgyek jelenlétében. Kimondja azt a mai életünkre ugyanúgy vonatkoztatható gondolatot, hogy ha nem vigyáznak, ha az egyház nem lép közbe azok után, amiket tett, ő lesz a példaképe a következő nemzedékeknek. Érzi a tettei felelősségét, szembe tud nézni azzal, amit elkövetett, és le is akarja zárni ezt az egészet.
– Nem akar rossz példakép lenni?
– Úgy véli, meg kell menteni a világot, különben elsekélyesedik, és olcsó sekélyes gondolkodásból teremt divatot a következő nemzedék, ahol semminek nincs következménye, ha nem éreznek maguk fölött ítéletet. Ezért szeretné, ha nemcsak a felszínt látnák, hanem megismernék az ő motivációit. Látjuk Don Juant eljutni odáig, amikor megfogalmazódik benne, hogy ki kell lépnie eddigi életéből. De amíg idáig elér, megismerjük, hogyan zsonglőrködik a szavakkal és a nőkkel, miként fordítja ki és be a szándékait úgy, hogy megkapjon mindent...
– Ez kemény szembenézés önmagával.
– Igen. Zsonglőrmutatvány.
– Vajon mi, nézők is tükröt kapunk magunk elé?
– Biztos vagyok benne. Így vagy úgy, valahol mindenkiben ott van Don Juan egy darabja. Egyre biztosabb vagyok benne: ha csak egy pillanatig is sikerül az emberekben előmozdítani egy-egy felismerést önmagukkal szemben, akkor már nyertünk.
– Valószínűleg ez a Móricz Zsigmond Színház egyik különleges előadása lesz. Ugye?
– Igen, nagyon bízunk benne. A próbák után arról beszélgettünk, hogy a nehézségek ellenére is nagyon jó ezzel az anyaggal dolgozni, mert olyan, klasszikus értelemben vett színházi előadást csinálunk, ami már-már elveszett – azt hiszem. Bár az előadás közlése és képi világa inkább a modernre hajaz, ettől függetlenül mégis a klasszikusan jó színházat műveljük. Legalábbis ez a cél. A sikerhez persze mindennek nagyon össze kell állnia, mert másfél hetünk van és rengeteg az elmaradásunk.
– Számomra egyértelmű, hogy ezzel a merész vállalásoddal gyakorlatilag megmentetted ezt az előadást.
– Jussunk el odáig... Nagyon nagy reményekkel dolgozunk, de a siker érdekében még most neki kell állnom szövegezni... Amúgy sokat tudnánk még a Don Juanról beszélgetni.
– Végszó?
– Győzni fogunk!
(Szerző: Kováts Dénes)
